A minap egy szójás rendezvény kapcsán ismét Héderváron jártam. Egyszer már írtam az Agrofórumban az itt szoborként díszelgő burgonyabogárról, ami azóta is csípi a szememet.
Hogy miért nem viszik ezt az átok bogarat oda, ahova való, a Budapest szélében felállított szoborparkba, ahol a többi rosszemlékű kártevő emlékeztet bennünket a dicsőnek egyáltalán nem mondható múltunkra.
Akiknek kenyeréből a nagyobb darab még vélhetően életük tarisznyájában van, vagyis nem ették meg a kenyerük javát, így a háborút követő évek gyalázatáról nincsenek emlékeik – legfeljebb hallomásaik –, nem biztos, hogy tudják a burgonyabogárnak, illetve a szobrának a történetét.
A rendkívül veszélyes Amerikából behurcolt kártevőt 1947-ben a nyugat-magyarországi Héderváron találták meg először. Ennek emlékére állították 1997-ben a burgonyabogár szobrát a több út kereszteződésében lévő kis parkba.
Azt írják, hogy a szobor: „…nem a kártevő iránti tiszteletre, hanem az ellene kibontakozó szervezett növényvédelemre utal.” Ilyenkor mondják, hogy: blabla, blabla… Miért nem Hinfner Kálmán szobra áll ott, akit – mint a növényvédelmi hatóság első emberét – elhurcolt az ÁVO, mert „engedte”, hogy bejöjjön a bogár az országban. (Ezen háborogtam annak idején az Agrofórumban.) Hinfner dr. pedig ráparancsolt a bogárra, még ott a határon, hogy: Állj! Belépni tilos!
Az a mocsok bogár meg süketnek tettette magát, és mint az imperialisták bérence – mit sem törődve a tiltással –, csak azért is bejött az országba, és kíméletlenül lerágta a burgonyák levelét.
A felelősnek kikiáltott Hinfner pedig egy koncepciós per után mehetett a dutyiba.
Most a szobor láttán újra előhozakodok a problémámmal. Az igazságérzetemet mélységesen sérti, hogy annak az állatnak (bogárnak) állítottak emléket, amely miatt meghurcoltak, Recskre nyomorítottak ártatlan embereket.
Olyan ez, mintha a mohácsi emlékhelyen nem a hősként elesett magyaroknak, hanem a túlerővel győző törököknek állítottunk volna emléket, vagy Aradon nem a mártír 13-nak lenne emlékoszlopa, hanem Haynau szobra állna, vagy a Batthyányi-örökmécses helyén Windisch-Grätz császári tábornagyé.
Nem folytatom. Lenne még néhány ellentétpárom a huszadik század második feléből is, de tartok tőle, hogy átcsúsznék a politika síkjára. (Bár lehet, hogy már oda is tévedtem, de ennek is a bogár az oka.)
Egyébként is, akikről írni tudnék, már nincsenek a helyükön. Ott, a szoborparkban álmodoznak a dicső múltról, én meg azon és arról is, hogy a hitvány burgonyabogárnak ne csak a szobrát, de az emlékét is sikerüljön végkép eltörölni.
A (burgonya)tábla széléről – Dr. Bódis László
(Agrofórum Online)
