„Erdő mező virágai”

Már majdnem Nyár van, vagy lehet, hogy az is lesz? Volt már olyan májusunk, hogy nem győztük számolni a hőségnapokat, meg volt olyan is, amikor az aranyat érő eső áztatta szinte folyamatosan a növényeket és legtöbbször a rendre vágott lucernát.

Ezzel együtt, vagy ennek ellenére a késő tavasz és a nyárelő találkozása teszi mégis széppé ezt a hónapot. Virágok sokasága csalogatja a bódult méheket, meg a különböző rovarokat, amelyek földi maradványait alig tudjuk esténként levakarni az autó szélvédőjéről.

Régen, még ifjú koromban, a hétvégeket mindig a szabadban töltöttem. Egy igen értékes könyvvel jártam a mezőket, amelyet bizonyára sokan ismernek, vagy ismertek – Jávorka-Csapody: Erdő mező virágai (1958). Elpücskörésztem a virágok között, amikor arra tévedt egy-egy kiránduló család és a gyerek kérdezgette a szüleit: Az ott milyen virág?! Az apa pedig bölcsen válaszolt: – „lila”, akkor magamban büszkélkedtem, mert tudtam, hogy az a zsálya, az a nagyfejű ott a kosbor, az a mészkövek közé szorult apró sárga a pimpó és az a bordós-rózsaszínű aprófejű egyszálon álló pedig a magyar szegfű, amit tévesen törökszegfűnek szoktak nevezni.

A mezők mellett az erdők is megtelnek élettel, és a fák zsenge lombja különös dolgokat susog napnyugta tájt; régmúlt időkről, betyárokról, remetékről és mindenféle izgalmas, vagy véres történésekről, amelyek vagy úgy voltak, vagy nem. (Ezzel persze a mi emlékezetünk is sokszor így van.)

Ilyenkor májusban már nem érezzük annyira a tavasz és a munka fáradságát. Az esték is vidámabbak és a kedvünk is jobbra fordul. Lehet, hogy az elvégzett munka öröme teszi, lehet, hogy a közelgő nyár termésígérete, meg talán az is, hogy kisimulni látszanak a redők, amelyeket a tavaszi munkák körüli gondok barázdáltak az arcunkra.

A Május a mérséklődő tennivalók mellett egy kicsit a szemlélődés ideje. A hónap elején még azt nézzük, hogy sorjáznak-e már a vetések, a végén meg már majdnem térdig járunk bennük. Gyönyörködünk a repcevirágzásban, bár lehet, hogy az idén már a becőket számolgatjuk majd a telet is helyettesítő tavasz mindent idő előtt kicsalogató melege miatt. Az elmúlt évben – feljegyeztem – április utolsó harmadában kezdtek a repcék virágozni, az idén meg a hónap elején. Akkor minden késett két hetet, most meg ugyanannyival van minden előbbre. Simogatjuk a szélborzolta őszi árpát, meg a lassan előbújó búzakalászokat.

Ebben a nyugalmasnak ígérkező hónapban azért a növényvédelmi tennivalókról nem feledkezhetünk meg. A kártevők sokaságával számolhatunk ezután az enyhe tél után, és ha az idő esősre fordul, a kórokozók kártételétől sem mentesülnek a kalászosok, ha csak időben nem védekezőnk. Mikor, mivel hogyan? Az Agrofórum idejében tájékoztatja tisztelt Olvasóit. Kérjük, hogy lapozgassák!

Májusban néha napközben kicsit álmosak vagyunk, – talán a hirtelen meleg teszi –, de estére valahogy újra visszatér a kedvünk, amelyhez annyi minden társul; a nyitott ablakokból kiszűrődő hangok és fények, az után látszólag céltalanul sétáló, de egymás kezét néha megérintő párok, a kocsma zaja, meg azok a mezőről, kertekből szálingozó illatok, amelyeket az estébe nyíló virágok árasztanak.

Májusban a szívek is nagyobbat dobbannak – különösen a fiataloké –, amelynek nyomán egy-egy lányos ház udvarán májusfák teremnek; jelezve, hogy valaki számára a mindent jelenti.

Ilyen a május, és ne is legyen más.

Legyen békés és nyugalmas, kitárulkozó, a másik ember kedvét kereső, és csak adni akaró, mint az erdő, mező virágai.

A tábla széléről 2007-ben – Dr. Bódis László