A tábla széléről

Gyere velem

Agrofórum Online

Évekkel ezelőtt a TV-ben egy késő esti műsorban bemutatta egyik könyvét Dr. Gyarmati Andrea gyermekorvos, neves úszónő, Gyarmati Dezső lánya. A könyv címe: Gyere velem. Hogy ezt miért bocsátottam előre, annak most adom a magyarázatát.

Az egyik kollégám, egy alaklommal megkérdezte:

– Laci, te korábban is írtál hasonlókat, mint a mostani bevezetőid?

– Egyszer-kétszer, de még egyetemista koromban, azóta inkább – mondtam nagyképűen – szakcikkféléket.

Most térnék rá a Gyarmati féle könyv címére. Szerintem 1960 körül lehetett – ha jól számolom közel, hatvan éve, amikor egy valamilyen turisztikai rendezvényen elmeséltem, hogy legutóbb merre kirándultam. Ott volt az akkori „Természetjárás” című havi lap főszerkesztője, aki a rendezvény végén megkeresett.

– Megírnád a kirándulásaidat, mondjuk „Gyere velem, várnak a magyar tájak!” címmel?

– Megpróbálhatom – válaszoltam némi örömmel, vegyes bizonytalansággal, hiszen még húsz éves sem voltam.

Talán három ilyen írásom látott napvilágot a Természetjárásban. Hogy miért nem folytattam? Rövid az eszem, már nem emlékszem rá.

Ha még valamivel „büszkélkedhetek” az írásaimat illetően, akkor az 1970-es évekig kell visszagombolyítanom az emlékezetem fonalát.

Avar Laci, mint ifjú titán a Magyar Mezőgazdaságnál, arra bíztatott, hogy írjak egy cikket az OMFI (Országos Mezőgazdasági Fajtakísérleti Intézet) működéséről, tevékenységéről.

Tojáshéjjal a fenekemen, bár hét évi tsz. megpróbáltatás után, Dr. Németh Lajos igazgatóhelyettes jóvoltából landoltam a fent nevezett intézetben.

Talán egy éve lehettem ott, amikor Avar Laci felkérése megtalált.

Utólag belátom, hogy merész tett volt vállalkozni a cikkírásra.

Megírtam.

Megjelent.

Szerintem még a nyomdafesték sem száradt meg a hetilapon, amikor hivatott az akkori igazgatóm Dr. Kapás Sándor. Magából kikelve állított a szőnyeg szélére:

– Mit képzel maga? Alig, hogy az intézet dolgozója lett, máris úgy gondolja, hogy minden részletében ismeri és ráadásul meg is írja?

Ki adott erre engedélyt?

– Hát tulajdonképpen senki – válaszoltam. (Ebből a túlzott önállóskodásból, később is akadt néha problémám.)

– Akár közös cikk is lehetett volna – mondta megenyhülve az igazgató, pláne, hogy magát szemeltem ki utódomnak az eddigi munkája alapján. A képességei meglennének hozzá, de nem bírja a kritikát, és ami a legnagyobb probléma, hogy politikailag megbízhatatlan.

Ezeket kénytelen voltam elismerni, de sem neheztelést, sem rosszallást nem éreztem a szavak mögött.

Utólag, több évtized távolából, inkább valamiféle atyai gondoskodásnak tűnik az akkori dorgálás, aminek később többször is tanújelét adta az igazgatónk.

Amikor nem sokkal ezután kinevezett Tordasra, kísérletiállomás vezetőnek, a lelkemre kötötte, hogy keressem fel a fejér megyei pártbizottságot kapcsolatépítés céljából.

– Volt már a pártbizottságon? – kérdezte egyik látogatása alkalmával.

– Nem és nem is tervezem.

– Ezt hogy gondolja?

– Apámat elvitték málenkij robotra. Odaveszett. Nekem nincs lelki erőm, hogy ezek után a pártbizottságnak gazsuláljak.

– Ahogy gondolja! – mondta és dühösen felállt, majd bevágta maga mögött az ajtót, és elviharzott.

– Azt hiszem, ki vagyok rúgva – mondtam este hazaérve a feleségemnek, és aggódva néztem féléves ikergyermekeimre. Egy hét sem telt bele és jött egy névre szóló levél Budapestről a Központból.

– Na, – mondom – ebben lesz a kirúgásom.

Felbontottam. A következőket olvastam: „Eddigi jó munkája elismeréseként, kétszáz forint fizetésemelésben részesítem.” Aláírás: Dr. Kapás Sándor igazgató. Jó hogy ültem. Mindenre számítottam, csak erre nem.

Később, amikor már összetegeződtünk, akkor mondta az igazgatóm:

– Tudod, azt becsültem benned, hogy őszintén megmondtad, amit gondoltál.

Az emlékek utólag megszépülnek, és ez nálam sincs másként.

Ezzel a visszatekintéssel válaszolok a kérdésre, hogy írtam-e már korábban is. Írtam ezt is, azt is, de hogy volt-e értelme annak eldöntése nem az én tisztem. Többet nem tudok felhozni mentségemre.

A tábla széléről – Dr. Bódis László

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Addig adj, amíg adni tudsz!

2020. december 6. 06:36

Karácsonyra készülve az erdők-mezők is ünnepi ruhába öltöznek; legalábbis ebben reménykedünk, mert még ilyen vén fejjel is arról álmodozik az ember, hogy fehér Karácsonyunk lesz.

„Korhadt fakeresztek”…

2019. november 5. 18:02

Novemberre készülve az ember akaratlanul is belekerül abba a ködös, sáros, pocsolyás hangulatba, amelynek vége az elmúlás.

Támad a drótféreg, sok helyütt újra vetik a kukoricát

2019. június 7. 13:15

Soha nem látott drótféreg fertőzés tizedeli a kukorica és a napraforgó vetéseket egyes dunántúli megyékben (Lehet, hogy másutt is!)

Búzatermesztésünk jövőjéről

2019. április 24. 14:34

Lehet, hogy rosszul gondolom, de néhány tíz, vagy akár ötven hektáron is, önállóan, nem lehet gazdaságosan búzát termelni, mert vagy nincs hozzá elegendő eszköz, vagy túl sok van – ami nincs kihasználva.

Ismerjük fel a gyomnövényeket már pár leveles korukban IV. rész – T4-es életformájú egyszikű gyomnövények

2018. szeptember 26. 13:58

A magról kelő gyomnövények közül az Ujvárosi-féle életformarendszerben T4-es kategóriába sorolt növényekkel gyűlik meg évről évre a legtöbb bajunk.

Füvesítési kisokos – az alapok

2021. október 24. 04:36

A kerti füvesítéshez az ősz első két hónapja a legjobb időszak. Ragadjuk meg az alkalmat, és lássuk, mire van szükség a kerti gyep vagy pázsit sikeres kialakításához.

Mindent a hunyorról

2019. február 26. 05:36

Akármikor eszembe jut, látom valahol vagy olvasok róla, mindig úgy érzem, körüllengi valami titokzatosság, valami varázslat ezt a növényt. Pár éve jött divatba, tudatosan keressük a kertészetekben, virágüzletekben. De mennyit tudunk róla pontosan? Íme a páratlan hunyor!

A lúd, az újbor és Márton

2023. november 11. 05:40

Szent Márton, a tours-i püspök, a fegyvertelen katona, hazánk védőszentje, az újbor bírája – honnan ered ez a sokszínű, régi kultusz? Hogy kapcsolódik mindez egyetlen emberhez?