Ház, táj blog

Alakítsunk ki lepkebarát kertet! II. rész – Lepkeitató és lepkeház

Agrofórum Online

A lepkék vonzásáról nemcsak a megfelelő növények ültetésével gondoskodhatunk, de kihelyezhetünk a kertbe egy-két olyan eszközt, amellyel sok beporzó rovart marasztalhatunk a házunk tájékán. A rovarhotelek mellé helyezzünk ki lepkeházat és lepkeitatót is!

Az előző részben megtudhattuk, hogyan biztosíthatunk a lepkéknek megfelelő életteret a kertben, hogyan segíthetjük hozzá őket egész évben tápanyaghoz és friss vízhez, és miképp gondoskodhatunk a lepkék hernyóiról is.

Ebben a részben részletesebben kitérünk a lepkék élőhelyének és itatóhelyének biztosítására, ugyanis kiegészíthetjük a lepkebarát kertet a megfelelő növények mellett lepkeitatóval és lepkeházzal is.

Lepkeitató

Főként a nyári nagy melegben a lepkék és a méhek is egyre kevesebb vízhez férnek hozzá, főként a városi területeken és a hosszúra nyúló, csapadékszegény hetekben. Ezért van fontos szerepe a lepkeitatóknak, amelyek segítik a beporzók boldogulását a szélsőségessé váló időjárási körülmények között is.

Lepkeitató

A lepkeitatók kis vagy közepes méretűek és könnyen hozzáférhetőek a lepkék, méhek és más rovarok számára is. Általában egy peremmel rendelkező alátét, virágtartó, nagyobb pohár megfelelő erre a célra, amelyet feltöltünk friss vízzel vagy édesített folyadékkal (a cukor pótlása érdekében, amelyet a virágokon kívül itt is magukhoz tudnak venni a lepkék), és belehelyezünk pár kavicsot és nagyobb köveket is, hogy a rovarok azokon tudjanak biztonságosan landolni.

Lepkeház

A lepkeház nem más, mint egy speciális rovarhotel a lepkefélék részére. Napos helyen, egy esőtől és széltől védett sarokba kihelyezve biztonságos menedéket és ideális élőhelyet biztosít a lepkék számára.

Ha kiapadnak a természetes vízlelőhelyek, égető szükség van a mesterséges itatóhelyekre

Tudunk már vásárolni olyan rovarhotelt, amelyben a lepkékre is gondoltak. A lepkéknek kialakított része a “hotelnek” az, amely egymással párhuzamos, hosszabb lyukú nyílásokból áll. De készíthetünk vagy vásárolhatunk olyan “házakat” is, amelyek csak lepkék részére biztosítanak menedéket. A lepkeház kihelyezésével kapcsolatos tudnivalók megegyeznek az általános rovarhotel megfelelő elhelyezésével.

A lepkeitató és lepkeház előnyei

Mivel a lepkeitató és a lepkeház is bevonzza a kertbe a lepkéket, méheket és más beporzó rovarokat, ezért közvetve elősegíti a rovarbeporzást, ezáltal növekedhet a növényeink virágzása és terméshozama is, mert ha már egyszer inni vagy megpihenni jött a kedves vendég a kertünkbe, akkor már jobban körbe fog nézni…

A lepkeitató és a lepkeház is segít a kertbe vonzani a beporzókat

Ezenkívül a lepkeitatók különösen hasznosak a száraz időszakokban, amikor a természetes vízforrások csökkennek vagy kiszáradnak, így lehetővé teszik a beporzó rovarok számára, hogy megfelelő mennyiségű vízhez jussanak, amely különösen a nyári melegben létfontosságú a túlélésükhöz.

Másodlagos funkció ugyan, de mind az itatók, mind a lepkeházak is különböző méretűek, formájúak és színűek lehetnek, így dekoratív elemekké is válhatnak a kertekben. Nem mellesleg számunkra is hasznosak, ugyanis a lepkeház és a lepkeitató is kiváló eszköz lehet az oktatásban és a gyermekek környezettudatosságának növelésében. Gyerekek és felnőttek egyaránt tanulhatnak a beporzó rovarok fontosságáról, a biodiverzitásról és a kertészkedésről.

A rovarhoteleken belül a lepkéknek kialakított rész (bal oldal)

Egy különleges ötlet

Kiegészítve a lepkevonzó növények sokaságát a kertben, már van lehetőségünk egy lepkék számára kevert “növénykoktélt” is vásárolni, méghozzá pillangóbarát viráglabda formájában.

A pillangóbarát viráglabda olyan magkeverékből áll, amely színpompás, magas pollentartalmú virágok magvait tartalmazza, ezáltal a kertnek egy részében csoportosan fognak nőni a különböző évszakokban virágzó, lágyszárú lepkecsalogatók.

Kapcsolódó cikkek:

Csökkentsük a műanyagok felhasználását a kertészkedés során!

2026. október 17. 05:40

Fontos tudni, hogy melyik műanyag hasznosítható újra: sok olyan műanyag alapú termék létezik, amelyek soha nem bomlanak le és nem hasznosíthatók újra.

Szaporítsunk évelő növényeket ősszel is tőosztással!

2026. október 3. 05:40

A tőosztás egyszerű és biztonságos ivartalan szaporítási mód. Több évelő növényünket is szaporíthatjuk ezzel a módszerrel az őszi hónapokban is.

Figyeljünk a kiskertekben is a kiemelt jelentőségű zárlati növénykárosítókra!

2026. szeptember 30. 05:40

A pöttyös lámpahordó-kabóca esete jól mutatja, milyen nagy szerepe van a lakossági bejelentéseknek a zárlati károsítók mielőbbi észlelésében is.

A vadvirág vetőmagok ideális vetési ideje

2026. szeptember 24. 05:40

A vetési idő a kertben helyet kapó vadvirágok esetében is közvetlenül befolyásolja a csírázás és a virágzás sikerességét.

Összefoglaló a növényvédő szerek háztáji alkalmazásáról

2019. szeptember 2. 11:49

A növényvédő szerek otthoni alkalmazásánál számos előírást és íratlan szabályt be kell tartani annak érdekében, hogy növényünk, környezetünk, családunk és a magunk egészségét ne veszélyeztessük. Ez az összefoglaló útmutatásul szolgál a szakszerű, biztonságos és eredményes háztáji növényvédőszer-használatról.

Gombagyűjtési szabályok II.

2022. április 29. 04:38

Miből áll egy felkészült gombagyűjtő felszerelése? Milyen alapvető tudással vértezzük fel magunkat, mielőtt elindulunk? A következő áttekintés kezdő és tapasztaltabb gyűjtőknek is hasznos!

Mérgező fásszárú növények a kertben

2020. február 25. 04:36

Felelős gondolkodású kertészként a fásszárú növények kiválasztásakor kell a legkörültekintőbbnek lennünk, hiszen a kertünkbe telepített fák, cserjék évtizedekig meghatározhatják a kert funkcióját és arculatát.

Melyek a szabadföldön termesztett paradicsom legfőbb kórokozói?

2019. augusztus 14. 04:36

Hogyan védhetjük meg a házikertben vagy a hétvégi telken termesztett paradicsomunkat a kórokozók sikeres fertőzésétől? Hogyan alkalmazhatjuk az integrált növényvédelem alapelveit a paradicsomot károsító vírusokkal, baktériumokkal, gombafajokkal szemben?