Ház, táj

Felelős állattartás – az ételmaradék és a házi kedvencek

Agrofórum Online

Sok háztartásban előfordul, hogy az emberi fogyasztásra szánt és megmaradt élelmiszerek és ételek rendre a ház körül élő állatok – kifejezetten a kutya és a macska – táljában kötnek ki. Ha tisztában vagyunk házi kedvenceink alapvető életműködéseivel, és tudjuk, melyik étel elfogyasztása okozhat számukra problémát, akkor alapvetően ezzel nincs semmi baj, mégis…

Miközben a komposztálásról szóló cikk készült, eszembe jutott, vajon hányan választják azt a megoldást az étel- vagy élelmiszermaradékok eltüntetésére, hogy házi kedvenceik – elsősorban a kutya vagy macska – kosztjának használják. Mondván, hogy „A Buksi vagy a Cirmi úgyis megeszi”. Alapvetően nincs ezzel semmi baj, ha odafigyeléssel tesszük, hiszen nem minden, emberi fogyasztásra szánt étel maradéka alkalmas arra, hogy az állataink is válogatás nélkül azokat fogyasszák.

Az alapok

Ahogy a kedvenceinknek kikészített ivóvíz esetében, az ételeknél is igaz az a mondás, hogy csak olyan minőséget tegyünk eléjük, amelyet mi is megennénk: ne tegyük a tálkába a „talán még friss” sült húsokat, potyadékokat, köretmaradékokat, a pulton felejtett porciókat, a nem megfelelően tárolt ételeket és így tovább. Továbbá alapvető szabály, hogy bármilyen emberi fogyasztásra szánt étel maradéka kerül az állatok elé, az ne legyen se jéghideg, se tűzforró.

Ételmaradékot csak okosan!

A tiltólista

A teljesség igénye nélkül kerültek felsorolásra azok az ételek és élelmiszerek, amelyeket nem szabad fogyasztaniuk a házi kedvenceinknek:

Kávé – a kávé legfontosabb hatóanyaga, a koffein a házi kedvencek szervezete számára mérgező vegyület, ezért minden kávét tartalmazó élelmiszer tiltott a részükre.

Csokoládé – a csokoládéban és a csokoládét tartalmazó élelmiszerekben található teobromin nevű alkaloid a koffeinhez hasonlóan a kutyák és macskák számára mérgező vegyület. Természetesen négylábú pajtásaink ezzel nincsenek tisztában, és ha rendelkezésükre állna, akkor töménytelen mennyiséget képesek lennének behabzsolni belőle.

Alkohol – az állatok – és különösen a kutyák – mája nem képes hatékonyan feldolgozni az alkoholt, ezért fogyasztása mérgezésre utaló tüneteket válthat ki a házi kedvencnél.

Tej – a tejben található tejcukrot nagyon sok kutya és macska nem tudja megemészteni, ezért a tej fogyasztása rosszullétet, hányást, hasmenést válthat ki. Kerüljük a tej és a tejtermékek túlzott bevonását a házi kedvencek étrendjébe, sőt ha lehet, teljesen hagyjuk el.

Hagyma – a macskák számára mérgező vegyületet (N-propil-diszulfid) tartalmaznak a hagymafélék, fogyasztásuk vérszegénység kialakulásához vezet.

Mindig figyeljünk oda, mit teszünk a kedvencünk tálkájába!

Burgonyafélék – a burgonya, a paradicsom, a paprika, a padlizsán mindegyike tartalmazza a szolanin nevű glikoalkaloidot. Ha ezek a zöldségfélék nyersen az állat szervezetébe jutnak, a „megfelelő” mennyiségben a központi idegrendszer bénulásához is vezethetnek!

Avokádó – az avokádó magja, héja és levele mérgező vegyületet (perszin) tartalmaz, amely kutyáknál hasmenést és hányást okozhat.

Nyers húsok – a nyers sertés- és vadhúsok súlyos betegségeket okozó vírusok és paraziták forrásai lehetnek, főként a kutyák számára, ezért szigorúan tilos az állataink elé tenni.

Szilánkosan törő csontok – főként a szárnyasok (pl. csirke) csontja, amely apró darabokra, szilánkosra törik, felsértheti az állat emésztőrendszerét, súlyos esetben a bélrendszert ki is lyukaszthatja.

Nyírfacukor (xilit) – a gyorsan felszívódó nyírfacukor egy mesterséges édesítőszer pl. rágógumiban, cukormentes mogyoróvajban, amelynek hatására az inzulinszint ugrásszerűen megnő az azt fogyasztó állat szervezetében, ami jelentős mértékben lecsökkenti a vércukorszintet. Ennek hatására az állat szédülni fog, és hányás, eszméletvesztés is felléphet.

Mindezek szerint nagyon fontos, hogy az állatoknak szánt ételmaradékot mindig tudatosan ellenőrizzük le, nincs-e benne számukra ártalmas összetevő!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hogyan előzzük meg a madarak ablaknak ütközését?

2024. december 15. 05:40

Télen fokozottabb a veszélye annak, hogy a kistestű, környezetünkben élő és telelő madarak nagy erővel nekirepülnek a házon lévő üvegfelületeknek. Egy kis odafigyeléssel ennek elejét tudjuk venni, lássuk, mit tehetünk!

Jótanácsok a karácsonyi élelmiszer-vásárláshoz

2024. december 13. 05:40

Nemcsak anyagilag spórolhatunk az előre megtervezett bevásárlásokkal és a tudatos termékválasztással, hanem a környezetet és az egészségünket is óvjuk vele.

Mi a teendő, ha nálunk áttelelő fehér gólyát láttam?

2024. december 5. 05:40

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület idén is több bejelentést kapott itthon maradó fehér gólyákról. Miért maradnak télen is nálunk? Mit kell tennünk, ha látunk egy madarat?

Hogyan történik a fák injektálása?

2024. december 3. 05:40

Egyáltalán, mit jelent az injektálás? Mi a célja az eljárásnak? Milyen előnyei vannak a permetezéssel szemben, és mik a legfontosabb szabályai?

Gümőkór sújtott egy Csongrád-Csanád megyei szarvasmarha-állományt

2022. május 16. 20:01

Gümőkór-fertőzöttséget igazoltak a hatósági vizsgálatok májusban egy Csongrád-Csanád megyei szarvasmarha-állományban.

Mi a teendő istállótűz esetén?

2023. október 11. 15:40

Valószínűleg minden állattartó gondolt már arra, hogy mekkora veszélyt jelenthet, ha tűz üt ki az istállóban. A megelőzésért mi magunk néhány egyszerű óvintézkedéssel is sokat tehetünk.

A MATE és a UBM Feed Zrt. közösen fejleszti tovább a takarmánygyártást

2023. február 26. 07:41

A versenyképes állattartás elengedhetetlen feltétele a minőségi takarmány.

AKI: nőtt a baromfihúsexport

2023. május 18. 12:22

Az AKI vágási statisztikai adatai alapján Magyarországon 145 ezer tonna (élősúly) baromfit vágtak le 2023. január–márciusban, 7,5 százalékkal többet, mint 2022 azonos időszakában.