Ház, táj blog

Jelentkezzünk! A Nébih újra meghirdette a háztartási élelmiszerhulladék-felmérését!

Agrofórum Online

Bár sikerült javítani az elmúlt évek szomorú statisztikáin, mégis a legfrissebb felmérések szerint még mindig minden ötödik kg élelmiszer a szemetesben landol. Vajon a mi háztartásunk hogyan járul hozzá ehhez a mennyiséghez?

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Maradék nélkül programja idén ötödik alkalommal hirdeti meg háztartási élelmiszerhulladék felmérését. A programot lebonyolító hivatali munkatársak már október 16-ától, az élelmezési világnaptól várják azoknak a háztartást vezető önkénteseknek a jelentkezését, akik vállalják, hogy egy héten át naplózzák, mennyi élelmiszer kerül az otthonukban hulladékként a szemetesbe.

A hivatal minden évben ezen a napon kiemelten foglalkozik az élelmiszer-pazarlás problémájával, és kiemelten szeretné felhívni a jó megoldásokra a figyelmet.

Cselekvésre ösztönző számok

A Nébih közlése és a legfrissebb becslések szerint Magyarországon 883 ezer tonna élelmiszer kerül évente kidobásra, amelynek jelentős része a háztartásokban keletkezik: kb. 60 kg élelmiszerhulladékot termelünk fejenként. Ebből a 60 kg-ból kb. 24 kg megelőzhető lenne megtervezett vásárlásokkal, kreatív receptekkel és az élelmiszerekről szerzett alapvető információk birtokában.

A cél minél kevesebb teli kuka

Emellett az is nagyon fontos, hogy az elpazarolt élelmiszer – a mai magas árak mellett (2023) – megközelítőleg 40 ezer Ft veszteséget jelent egy átlagos állampolgár számára, míg összmennyisége olyan mértékű, hogy abból 430 ezer ember egy éven át naponta háromszor jóllakhatna.

A jelenlegi felmérés is abban igyekszik képet alkotni, vajon hogyan és hol lehetne csökkenteni ezt a hulladékmennyiséget.

Mi a felmérés célja?

Ennek az átfogó kutatásnak a fő célja az adatgyűjtés, de emellett a szemléletformálás és a jó gyakorlatok összegyűjtése és megosztása is szerepet kap az élelmiszerhulladékok csökkentése kapcsán. A felmérésben résztvevő háztartások olyan tapasztalatra tesznek szert, amely segítségével nemcsak a környezetüket, de a pénztárcájukat is kímélhetik. A résztvevők amellett, hogy megismerhetik, hogyan viszonyul a saját háztartásuk helyzete az országos átlaghoz, a hivatal információs anyagokkal és a Maradék nélkül-program ajándékcsomagjával is megköszöni az értékes információkat a kutatáshoz.

Miből áll a felmérés?

A jelentkező háztartásoknak egy héten keresztül mindennap tételesen rögzíteniük kell a háztartásukban keletkező élelmiszerhulladékok tömegét, gramm pontossággal. A naplózást online felületen vagy papír alapon is meg lehet oldani. A mérési időszak november 10-től december 17-ig tart, ezalatt az időszak alatt bármely egybefüggő 7 napon elvégezhető a felmérés.

A felmérést papíralapon és online is dokumentálhatjuk

Regisztráció a felmérésre

A háztartási élelmiszerhulladék-felmérésben való részvételre az alábbi linken vagy a Nébih Maradék nélkül oldalán is lehet jelentkezni. A meghirdetést követő két hétben fogadja és dolgozza fel a rendszer a regisztrációkat. A regisztrált résztvevőket novemberben keresik meg a munkatársak a részletes teendőkkel és az ajándékcsomag átvételével kapcsolatban.

Fontos tudni, hogy a megadott személyes adatokat (név, cím, e-mail cím, telefonos elérhetőség) a Nébih a felmérés során bizalmasan kezeli. További kérdések vagy felmerülő probléma esetén a maradeknelkul@nebih.gov.hu e-mail címen keresztül lehet érdeklődni a Nébih munkatársainál.

A Nébih munkatársai minden évben hálásan köszönik a lakosság segítségét ezekben a felmérésekben, hiszen így sokkal hatékonyabban és gyorsabban tudunk még többet tenni az élelmiszer-pazarlás csökkentéséért!

Kapcsolódó cikkek:

Csökkentsük a műanyagok felhasználását a kertészkedés során!

2026. október 17. 05:40

Fontos tudni, hogy melyik műanyag hasznosítható újra: sok olyan műanyag alapú termék létezik, amelyek soha nem bomlanak le és nem hasznosíthatók újra.

Szaporítsunk évelő növényeket ősszel is tőosztással!

2026. október 3. 05:40

A tőosztás egyszerű és biztonságos ivartalan szaporítási mód. Több évelő növényünket is szaporíthatjuk ezzel a módszerrel az őszi hónapokban is.

Figyeljünk a kiskertekben is a kiemelt jelentőségű zárlati növénykárosítókra!

2026. szeptember 30. 05:40

A pöttyös lámpahordó-kabóca esete jól mutatja, milyen nagy szerepe van a lakossági bejelentéseknek a zárlati károsítók mielőbbi észlelésében is.

A vadvirág vetőmagok ideális vetési ideje

2026. szeptember 24. 05:40

A vetési idő a kertben helyet kapó vadvirágok esetében is közvetlenül befolyásolja a csírázás és a virágzás sikerességét.

Trendforduló a felvágottak piacán Németországban

2020. augusztus 29. 10:27

Az év első felében a Rügenwalder Mühle 50 százalékkal tudta növelni vegetáriánus „húsgombócok” és a húst nem tartalmazó mortadella eladásait.

Ebben az üzletben lehet a legolcsóbban elvégezni a nagybevásárlást ezen a héten

2023. július 25. 13:10

A pár hete elindult online árfigyelő rendszer nagy sikert aratott Magyarországon, hiszen így a vásárlók jobban el tudnak igazodni az üzletláncok kínálatában. Meglepő, hogy ezen a héten melyik a legolcsóbb bolt.

Csökkentek a világpiaci élelmiszerárak márciusban

2020. április 2. 16:33

Márciusban a szemes termények ára februárhoz képest 1,9 százalékkal, 3,2 ponttal tavaly márciusi szintre, 164,6 pontra esett.

Az élelmiszerárak emelkedése növelte az inflációt

2019. március 17. 04:37

Az élelmiszerárak emelkedése növelte az inflációt februárban, főleg a szezonális élelmiszerek ára emelkedett, a tejtermékek ára viszont csökkent.