Agrárközélet

Csökkentek a világpiaci élelmiszerárak márciusban

MTI

Márciusban komoly mértékben csökkentek a világpiaci élelmiszerárak februárhoz képest, részben a koronavírus miatti keresletvisszaesés hatására.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által számított márciusi árindex februárhoz viszonyítva 4,3 százalékkal (7,8 ponttal), 172,2 pontra süllyedt. A márciusi index így is 2,7 százalékkal (4,6 ponttal) magasabb a tavaly márciusinál.

A FAO élelmiszerár-indexe egy kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag – növényi olajok, szemes termények, húsfélék, tejtermékek és cukor – nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.

Márciusban a szemes termények ára februárhoz képest 1,9 százalékkal, 3,2 ponttal tavaly márciusi szintre, 164,6 pontra esett.

A növényi olajok árindexe 12 százalékkal (19 ponttal) tavaly októberi szintre, 139,1 pontra gyengült, míg a tejtermékeké 3 százalékkal (6,4 ponttal) 203,5 pontra hanyatlott, négy hónapon belül most először jegyeztek fel csökkenést.

A húsfélék árindexe márciusban 0,6 százalékkal (1 ponttal) 176 pontra, a cukoré pedig 19,1 százalékkal (40,1 ponttal) 169,6 pontra zuhant.

Tavaly az árindex átlagosan 171,5 pont volt, 1,8 százalékkal magasabb, mint 2018-ban, de 25 százalékkal alacsonyabb a 2011. évi csúcsnál.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Hamis termékeket foglaltak le a magyar hatóságok

2019. július 9. 14:33

A magyarországi ellenőrzések eredményeképpen 484 millió forint értékben, több mint 183 tonna emberi fogyasztásra alkalmatlan élelmiszert, valamint több mint 2 millió liter italárut (nagyrészt borászati terméket) foglaltak le a szakemberek.

Nagy István: agráriumot segítő intézkedéscsomag jelent meg

2020. április 12. 16:09

Az agráriumban a díszkertészeknél, a bor- és szőlőtermelőknél, a pálinka-előállítóknál, a kisüzemi sörfőzdéknél és a vadgazdálkodási szolgáltatóknál csökkennek a munkáltatói járulékterhek.

A helyben termelt élelmiszer költséget és szén-dioxidot takarít meg

2024. augusztus 11. 10:10

Mennyire költség- és környezetkímélő, ha egy elszigetelt közösség élelmiszer-szükségletének jelentős részét maga állítja elő?

NAK: előtérbe kell helyezni a magyar sertéshúst

2020. szeptember 19. 08:39

A magyar piac egyensúlya megőrzésének lehetséges lépéseit vitatták meg sertéságazati szereplők a NAK által szervezett csütörtöki eseményen.