A különböző poloskafajok elleni növényvédelmi és lakásóvó védekezés felöleli a nyári és az őszi hónapokat. Míg nyáron a szívogató kártételükkel kell számolnunk a kert növényein, addig ősszel a hűvösebb idő elől behúzódó kis helikopterekkel kell megbirkóznunk.
Gyakorlatilag nyakunkba szakadt az igazi őszi időjárás: zimankós éjszakák, hűvös reggelek, napközbeni csapadék és köd. Ebben az időben a kerti poloskák hada is elindul melegebb búvóhelyet keresni, ezért ilyenkor behúzódnak a házak, lakások réseibe, ahol megpróbálják átvészelni a téli hónapokat. Bár ezek a kellemetlen rovarfajok ránk nézve ártalmatlanok, tömeges jelenlétük roppant kínzó lehet, nem beszélve a mindent elsöprő „tűz- és bűzfegyverükről”. Sőt amennyire ártalmatlanok a házban, annyira kártékonyak a kertben, így mindenképpen szükséges védekezni ellenük.
Ezek a kis fickók nem viccelnek
Magyarországon megközelítőleg 900 poloskafaj él, melyek közül 20-30 az idegenhonos fajok becsült száma. Ez a szám igen ingatag, ugyanis sok fajról (nemcsak poloskákról) nehéz megmondani, hogy mikor érkeztek hazánkba, így nem lehet megállapítani, hogy idegenhonosak-e vagy sem. Az mindenesetre biztos, hogy a 2002-ben megjelent afrikai vándorpoloska és a 2013 óta hazánkban is országszerte előforduló ázsiai márványpoloska idegenhonos, inváziós fajok. Ezek a fajok rengeteg kárt tudnak okozni a kertben.
Ebben a cikkben most azokról a poloskafajokról lesz elsődlegesen szó, amelyek a kertben és az udvaron gyakran előfordulnak, majd télen jellemzően a házban, lakásban keresnek menedéket. Ide tartozik a zöld vándorpoloska és az ázsiai márványospoloska is. Ezek a fajok nem ártalmasak az emberre (nem tud megcsípni, nem váltanak ki allergiás reakciót stb.), ellentétben az ágyi poloskával, mégis ilyenkor az egyik legnagyobb fejtörést okozzák nekünk. Nézzük, hogyan védekezhetünk ellenük a lakásban, majd a cikk folytatásában a kerti teendőket is végigvesszük!
Szúnyogháló poloskák ellen is
Legegyszerűbb és leghatékonyabb módja a poloskák távoltartásának, ha minden ablakra strapabíró szúnyoghálót szerelünk. A szúnyogháló előnye, hogy más nem kívánt rovarvendégeket – szúnyogokat, legyeket, darazsakat – is távol tart, és csak egyszer kell felszerelni. Arra különösen figyeljünk, hogy a szúnyogháló méretben tökéletesen passzoljon, és időt nem kímélve gondosan szereljük fel, mivel a poloskák minden ki rést kihasználnak a pajzson!
Tömjük be a réseket!
Tömjük be az ajtók és az ablakok melletti réseket, így fizikai akadályt állítva a nyílászárók környékén. A legjobb, ha a nagyobb résekben nedves törölközőt használunk, mert a nedvesség miatt a poloska nem fog ott megtelepedni.
Le a lefolyóba! – Vagy mégsem?
Ez talán a legelterjedtebb módja a lakásban grasszáló büdösbogarak ellen: óvatosan, papírzsebkendővel megfogni és gyorsan lehúzni őket a WC-ben. Ennek azonban van egy elég komoly hátránya, mégpedig az, hogy minden poloskához külön papír szükséges, és akár egy egész tartálynyi víz az öblítéshez.
Textilekre külön figyeljünk!
Leggyakoribb probléma, hogy a kint szárított ruhákon vagy a terasz bútorainak textilrészén vagy azokba is gyakran megtelepszenek a büdösbogarak. Mindig alaposan rázzuk ki a kint száradt ruhákat vagy a kerti bútorok textileit, mielőtt bevinnénk őket a lakásba!
A sokrétű fokhagyma
Sok háztartásban bevált, hogy ha az ajtó- és az ablakkereteket fokhagymás spray-vel rendszeresen befújjuk, a büdösbogarak elkerülik a lakásunkat. Ehhez a házilag elkészíthető permethez fél liter vízben keverjünk el 1 evőkanál fokhagymaport, vagy nyomjunk bele 3 gerezd fokhagymát és hagyjuk állni egy kicsit.
Ezzel a permettel fújjuk be a növényeket, illetve az ablak- és ajtókereteket is. A legjobb megoldás, ha a külső felületeket kezeljük ezzel a keverékkel, hogy ne legyen fokhagymaszag a lakásban.
Illóolajat is érdemes kipróbálni
Mentával vagy teafaolajjal is távoltarthatjuk a bogarakat. Az illóolajat hígítsuk fel vízzel és a poloskák által gyakran látogatott területeket permetezzük be vele.
Villanyt le!
Nemcsak egy nyitott ablak, de a fény is vonzza a poloskákat, így az energiatakarékosság mellett a rovarok távoltartásában is előnyös, ha feleslegesen nem világítunk a helyiségekben.
Kapcsolódó cikkek: