Számomra már az évelő szárazságtűrő dísznövények létezése is egy csodával ér fel, nemhogy az aszályt is elviselő egynyári növényeké, hiszen a víz és a fény alapvető fontosságú a növények fejlődésében. Ezek a rendkívül alkalmazkodó növények megoldották a környezethez való magas szintű alkalmazkodást, ezért is vagyok hatalmas tisztelője az árnyék- és szárazságtűrő, kertünkbe telepíthető dísznövényeknek. A cikk első részében felsorolásra került pár ismert és kevésbé ismert, különleges szárazságtűrő évelő dísznövény, most lássuk, mely egynyári dísznövényfajok képesek megbirkózni eredményesen a szárazabb időszakokkal! A felsorolás természetesen most sem teljes, hiszen egy kisebb könyvet ki lehetne adni ezeknek a csodás szárazságtűrő növényfajoknak az ismertetéséből.

A nyitány a bársonyvirágnak – vagy más néven büdöskének – jutott, hiszen ki ne ismerné ezt a jópofa, könnyen nevelhető egynyári növényt. Szerintem nincs olyan vidék-hangulatú kert, ahol ne sorakozna belőle néhány tő. Sok helyen olvastam, hogy a kisvirágú vagy alacsony büdöskét (Tagetes patula) nem kezelik már külön fajként, hanem egy kalap alá vonják a nagyvirágú büdöskével (Tagetes erecta). Mindkét fajt egyaránt nevezik bársonyvirágnak, és sorolják be az egynyáriak és az évelők népes táborába is, ám ugyanazon jó tulajdonságok jellemzik őket. Fodros szirmú, tömött vagy szimpla virágai különlegesen szép látványt nyújtanak. Jól viseli a szárazságot és a tápanyagban szegény talajt is, sőt a tűző napot és hosszan tartó meleg időt kifejezetten szereti. Ezzel azonban nem ért véget a jó tulajdonságok sora. Nem elég, hogy szép és betegségekkel szemben ellenálló, még a kártevőkkel szembeni küzdelemben is hű társunk lehet, ugyanis távol tartja a fonalférgeket (kutatások igazolják!), virágzatával pedig a közelbe csalja, azokat a fátyolkákat és zengőlegyeket, amelyek megtizedelik a levéltetveket.

A kerti vagy orvosi körömvirágot (Calendula officinalis) – vagy más néven kenyérbélvirág vagy gyűrűvirág – a legsokoldalúbb gyógynövényként tartják számon. Fészekvirágzata a sárga minden árnyalatában pompázhat. A fővirágzás jellemzően június-július, de szeptemberben újra virágozhat. Erre rásegíthetünk az elnyílt virágok eltávolításával. A sok napsütésen és teljesen átlagos talajon kívül semmire sincs szüksége. Kifejezetten jól tűri a szárazságot és a tűző napot, de még az őszvégi hideggel is megbirkózik. Jól mutat más dísznövények társaságában, dézsába, ágyásba, balkonládába is jó választás. Ehető szirmait felhasználhatjuk a konyhában az ibolya mellett. Növényvédelmi szempontból számítani kell a levéltetvekre és a lisztharmatra, főként akkor, ha bokrosabbra neveltük.

Az aprólevelű üvegcsalán (Pilea microphyla) az amerikai kontinensről származó, alacsony növésű (10-15 cm), bokrosodó-szétterülő növény. Nagyon jól viseli a szárazságot és az alacsony páratartalmat is, ám a tűző napot nem állhatja, inkább félárnyékos helyet válasszunk számára. Nem virága, hanem üde zöld levélzete és apró, lándzsás levelei a díszítők. Előnye, hogy nagyon jól társítható magasabb, mutatósabb virágokat nevelő dísznövényekkel. Ideális választás a kertbe a fák árnyékába, balkon- vagy sírdísznövénynek. Ne keverjük össze a távol-keleti származású ezüst tüzérvirággal (Pilea cadierei), aminek a másik elnevezése az ezüst üvegcsalán.

A kaliforniai kakukkmákkal (Eschscholzia californica) az aprólevelű üvegcsalánhoz hasonlóan az elmúlt évben ismerkedtem csak meg: egy igazán különleges, középtermetű növény, mely őshazájában kopár vidékek üde színfoltja. Élénksárga, vagy narancsos árnyalatú, egyszerű virágai a pipacs virágára emlékeztetnek. Június-július hónapokban hozza legtöbb virágát. Nemhogy elviseli, de kifejezetten szereti a napos, meleg időt, virágai ekkor pompáznak teljes szépségükben. Érdekessége, hogy hűvösebb, felhős időben a virágok összecsukódnak egy kicsit. Szeldelt, kékeszöld levelei lazán helyezkednek el a száron, ezért könnyed, légies jelenség a kertben. A gyengébb, sekély talajon érzi jól magát, ám ültetését jól fontoljuk meg, mert az átültetést nagyon rosszul viseli. Jól mutat alacsonyabb, kicsit zömökebb más szárazságtűrő virágokkal együtt.

A záporvirágot (Ganazia rigens) május közepétől lehet kiültetni. Ez a Dél-Afrikából származó gyönyörű évelő nem tűri a fagyos teleinket, ezért egynyáriként ültetik – bár nem egy embertől hallottam, sikeresen áttelel egy fagyzugos, félárnyékos pincében. Másik elnevezése a napvirág, mivel napfény hatására nyílnak csak ki a margarétára hasonlító, rendkívül fényigényes virágai, melyek rendkívül sok színben pompázhatnak, a fehértől kezdve a rózsaszínen és sárgán át egészen a sötét narancssárgáig.

A kevés törődést is nyár elejétől ősz végéig tartó virágzással hálálja meg, kibírja a rövidebb száraz időszakokat is. Homokos talajban is képes egészségesen fejlődni és növekedni, de a tápanyagban gazdag talajban hosszabb ideig tart a virágzása – ennek érdekében az elszáradt virágokat is távolítsuk el. Ha balkonládába kerül, elég csak ritkán megöntözni. Betegségekkel szemben viszonylag ellenálló, bár a lisztharmatra érdemes nála is odafigyelni.