Ház, táj blog

Takarónövények árnyékos helyre

Agrofórum Online

Az egyik legnehezebb dolgunk akkor érkezik el a kert benépesítésében, amikor az árnyékos zugokba keresünk hálás lakókat. Ne csüggedjünk, hiszen bőven akadnak olyan évelő, talajtakaró növények, amelyek kifejezetten az árnyékos helyeken érzik jól magukat!

A több napfényt, vagy a tűző napot kedvelő növények mellett számos csodálatos évelőt ültethetünk árnyékos helyekre is. Ismerjük meg az árnyékliliomokat, a tűzgyöngyvirágot, a kerek repkényt, a mohalevelű kőtörőfüvet, a foltos árvacsalánt és a japán kövérkét!

Árnyékliliomok

Ahogy nevük is mutatja, a Kína területéről származó árnyékliliomok különösen alkalmasak kertünk kedvezőtlenebb adottságú, árnyékosabb területeinek benépesítésére. Az árnyékliliomok kinézete és mérete rendkívül változatos: a sziklakertbe is ültethető, kisebb képviselők és a sűrű, bokros habitusú fajták is helyet kaphatnak nálunk.

Az árnyékliliomok nagyméretű, szív alakú leveleikkel díszítenek, amelyek lehetnek élénkzöldek, csíkosak, vagy mintázottak. Virágaik nyár végén és ősz elején nyílnak és fehér vagy lilás árnyalatokkal egészítik ki a dekoratív lombozatot.

Árnyékliliom

A semlegeshez közeli, vagy kissé savanyú kémhatású, és tápanyagokban gazdag talaj a leginkább megfelelő az árnyékliliomoknak. Ezek a növények jól tűrik a szárazságot, különleges igényeik nincsenek, bármely átlagos kerti körülmények között jól érzik magukat. Növényi betegségekkel szemben is ellenállóak. Egyedül a tűző napsugarakat nem kedvelik, ezért ideális választás a kert árnyékos vagy félárnyékos szegleteibe, ahova csoportosan ültethetők.

Tűzgyöngyvirág

Az amerikai kontinensről származó tűzgyöngyvirág (más néven tűzeső) az árnyékliliomhoz hasonlóan a napnak kitett kertben rosszul érzi magát, éppen ezért félárnyékos kertrészek hálás lakója lesz ez az örökzöld növény.

A tűzeső szív alakú, karéjos leveleivel, és hosszú szárain elhelyezkedő apró fehér, piros, vagy rózsaszín virágaival díszít. Leveleinek színe igen változatos: ültethetünk már zöld, bordó vagy narancssárga lombozattal díszítő hibridet is.

Tűzgyöngyvirág

A tűzgyöngyvirág az árnyékliliomnál kicsit igényesebb: szereti, ha ültető közege kissé nedves, de a pangó vizet nem tűri a gyökere, ezért jó vízelvezető talajba célszerű ültetni. Átlagos vízigényű, de rendszeres öntözést igényel. Betegségekkel és kártevőkkel szemben ellenálló.

Kerek repkény

Az Eurázsiában őshonos, évelő kerek repkény szintén félárnyékos helyeken vethető be. Ideális talajtakaró növény, ugyanis legyökerező indáival gyorsan terjedő, elfekvő habitusú növény. Csipkés szélű levelei vese alakúak, tavasszal nyíló virágai liláskékek.

Kerek repkény

Mivel alacsony mérete ellenére elnyomhat más növényeket, vegyes virágágyásba nem javasolt ültetni. Válasszunk számára olyan helyet, ahol a talaj jó vízáteresztő képességű, humuszban gazdag. Kifejezetten szépen fejlődik fák és cserjék árnyékában. Betegségekre és kártevőkre nem érzékeny.

Mohalevelű kőtörőfű

Az örökzöld, tőlevélrózsás mohalevelű kőtörőfű kisméretű növény. Levélzetét erősen szeldelt, apró levelek alkotják. A tőlevélrózsa fölé emelkedő vékony virágszárakon nyíló virágok világos vagy sötétrózsaszín színekben díszítenek áprilistól egészen a tavasz végéig. A virágok ilyenkor teljesen beborítják a növénykét, és a pázsitliliomhoz hasonlóan olyan, mintha egy színes párnát felejtettünk volna a virágágyásban. Kis méretének hála kisebb szegélyek vagy sziklakertek növényeként is remekül mutat.

Mohalevelű kőtörőfű

A kertben félárnyékban, jó vízáteresztő képességű, laza szerkezetű talajba ültetve fejlődik a legszebben. Mérsékelt, de rendszeres öntözést igényel – szereti, ha földje mindig kissé nyirkos. Kártevők és betegségek jellemzően nem károsítják.

Foltos árvacsalán

A foltos árvacsalán egy rendkívül igénytelen, jó alkalmazkodóképességű, de mutatós évelő növény. A félárnyékos, árnyékos helyeket szereti, talajtakaró növényként még rézsűk beültetésére is alkalmas.

Levelei a jól ismert csalánhoz hasonlóak: lekerekítettek, fűrészes szélűek, viszont mintázata jellemzően a foltos árvacsalán levelének van. Tavasz végén és a nyár elején nyíló ajakos virágai lila, rózsaszín vagy fehér színben nyílnak.

Foltos árvacsalán

Talaj tekintetében egyáltalán nem válogatós: alacsony tápanyagtartalmú talajban is megél. Kártevők és betegségek jellemzően nem károsítják. Kevés öntözést igényel, általában elegendő számára a csapadékból származó nedvesség. Hosszan tartó aszályos időszakban azért ne feledkezzünk meg róla sem!

Japán kövérke

A japán kövérke egy rendkívül bohókás kinézetű, évelő növény. Kiváló talajtakaró növénnyé teszi bokros habitusa és tarackoló hajtásai, melyekkel gyorsan és hatékonyan borítja be a rendelkezésére álló területet. Nagyobb felületek takarására csoportosan ültessük! A kerek repkényhez hasonlóan nagyobb fák árnyékába is telepíthetjük. Az árnyékos és a félárnyékos helyeket is kedveli.

Japán kövérke

Kicsi levelei sötétzöldek, hosszúkás alakúak, fogazottak, fényes felületűek. Tavasszal nyíló, apró virágai fehérek. A talaj tápanyagtartalmára nem kényes, szerényebb talajban is megél, viszont ne ültessük meszes talajba, mert abban rosszul fejlődik, levelei egykettőre elsárgulnak. Az ültetést követően, valamint a szárazabb időszakokban öntözést igényel. Betegségekre és kártevőkre nem érzékeny, bár időnként megtámadhatja levélrozsda, ezt a leveleken lévő barna foltokról lehet felismerni.

Kapcsolódó cikkek:

Segítsünk a sünökön! – Magukra maradt fiatal sünöket találtam, mi a teendőm?

2025. szeptember 5. 05:40

Egy fenntartható kertben nem ritka látvány az újszülött sün. Mit tegyünk, ha fészket találunk? Hogyan állapítsuk meg, hogy kell-e a segítségünk?

Segítsünk a sünökön! - Beteg vagy sérült sünt találtam! Mi a teendő?

2025. augusztus 29. 05:40

Cikkünkben ismertetjük, hogy miként tudunk segíteni akkor, ha láthatóan beteg vagy sérült sünt találunk?

Mindent a keleti sünről

2025. augusztus 23. 05:40

A sünhöz számos közkedvelt mese, északi hiedelem fűződik, és gyakori vendég lehet a kertünkben, nem árt egy-két dolgot tudnunk róla.

Szőlő aranyszínű sárgaság betegség – amit a kerttulajdonosoknak is tudniuk kell!

2025. augusztus 21. 05:40

A szőlő aranyszínű sárgaság betegség jelenti a legnagyobb veszélyt jelenleg a magyar szőlőtermesztés számára. A hatékony védekezéshez elengedhetetlen minden érintett közreműködése.

A regeneratív gazdálkodás komoly előrelépést jelenthetne – a konvencionális és a bio termelésben egyaránt

2023. január 22. 09:36

Egy egész napos terepi bemutatóra és szemináriumra érkezett hazánkba a regeneratív mezőgazdasági rendszerek egyik kiemelkedő szakértője, Knut Schmidtke.

Mire jó egy fajgazdag takarónövény keverék az ültetvényünkben?

2021. június 26. 15:12

Vegyünk példaként egy fajgazdag takarónövény keveréket, melynek összeállításakor speciálisan a szőlő- és gyümölcsültetvények ökológiai sokszínűségének, biodiverzitásának növelése volt a cél. Ennek megfelelően a keverék többféle növénycsaládból származó, egyéves, kétéves és évelő fajokat is tartalmaz.

Szélerózióval szembeni védelem: takarónövények, védősávok

2023. szeptember 16. 08:40

Most a szélerózióval szembeni védekezés egyik természetes alternatívája kerül bemutatásra.

Talajápolás a szőlőben – fókuszban a fajgazdag sorköztakarás

2019. április 15. 06:52

A hazai szőlőültetvények „zöldítése” során körültekintően kell eljárnunk, ugyanis többek között figyelmet kell fordítanunk az ültetvény korára, kondíciójára, a talajféleségre és a talaj vízellátottságára. Az alkalmazható megoldások között megtalálható a természetes gyomflóra meghagyása, időszakos takarónövényzet kialakítása és a fajgazdag sorköztakaró létrehozása. A szerzők az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) és partnerintézményei által 2012-től végezett on-farm vizsgálatok eredményei alapján bemutatják, hogy mely fajok alkalmasak a szőlőültetvények sorköztakarására.