A blog gyakorlatilag semmiféle formai vagy tartalmi megkötéssel nem rendelkező, hosszabb-rövidebb, döntően szöveges bejegyzésekből álló weboldal. Az Agrofórum Online szakmai híreket tartalmazó Blog aloldalán olyan tematikus cikkeket talál az olvasó, melyek kimondottan egy-egy speciális szakterülettel foglalkoznak. A különböző kategóriákba sorolt bejegyzéseket rendszeresen, az adott területet jól ismerő szakemberek készítik szakportálunk számára.
2018. július 20.
Közösségi kerteket ma már országszerte fellelhetünk, a fővárosban éppúgy, mint egy erdőszéli településen. De mit rejtenek ezek a kacagástól és kapasuhogástól hangos „különvilágok”? Mi vezetett a nagy népszerűségig és hol találhatjuk meg őket pontosan?
2018. július 20.
Ma reggel arra ébredtem, hogy csend van. Miután felkeltem, nyugodtan megettem a reggelimet, megittam a kávémat, felöltöztem és elindultam. Semmi idegeskedés, semmi telefon, hajnalban nem jártam körül a határt, és nem az időjárás jelentést böngésztem. Miért? A 2018. évi gabonaaratást befejeztük. Egy fejezet lezárult, feldolgozzuk az eredményeket, és kezdjük az következő évet.
2018. július 18.
Tizenévvel ezelőtt sem volt sokkal jobb a helyzet, mint az idén, bár akkor azt írtuk; a terméskilátások nem túl bíztatók, de a piaci árak kifejezetten jók.
2018. július 16.
A szomódi Nagy Gábor hivatásos tűzoltóként dolgozik, hobbiként pedig állatokat tart, kisállat simogatót üzemeltet.
2018. július 9.
A fenti címmel küldött egy figyelemre méltó írást harangozó János bátyai szójatermesztő, aki – ahogy ez az írásából is kiderül – 42 éve foglalkozik (birkózik) e jeles hüvelyes növénnyel.
2018. július 3.
Túri Tibor külföldi piacra termeli cseresznyéjét, amihez egy olyan felfogás társul, amit sajnos ritkán látunk a hazai gyümölcstermesztési gyakorlatban.
2018. június 29.
Hüvelyesek, levélzöldségek, káposztafélék. Nap mint nap használjuk, fogyasztjuk őket, mivel számtalan ételünknek elengedhetetlen alkotórészei, és kiskorunktól kezdve az „egyed, gyermekem, mert egészséges” kategóriába kerültek az érték- és étrendünkben.
2018. június 28.
Természetes a kíváncsiságunk. Egy idő után vágyunk is az újra. Szeretnénk új ízeket és színeket a tányérunkra, egy egyszerű reggeli szendvics mellé ugyanúgy, mint egy otthoni kerti sütögetésnél vagy gourmet-vacsoránál is. Az étkezéseink során páratlan gasztronómiai élményben gazdagíthatnak a különböző formában elénk kerülő zöldségnövények.
2018. június 26.
Az egri borvidék egyik friss telepítésű szőlőjében jártunk.