Ízelítő a tartalomból
Ehhez a lapszámhoz nincsenek feltöltve betekintő cikkek.
REPCETERMESZTŐKNEK
A tavaszi repce termesztése.
(Dr. EöriTeréz)
1998 őszén az országban több százezer ha mezőgazdasági terület maradt vetetlenül. Ezek tavaszi hasznosításának egyik lehetséges módja – többek között – pl. a tavaszi repce termesztése. A cikk az ezzel kapcsolatos agrotechnikai tudnivalók tömör összefoglalóját adja.
Gyomirtási lehetőségek tavasszal a ragadós galajjal fertőzött repcében.
(Dr. Karamán József, Novák Róbert)
Ez a közlemény egy speciális gyomosodási helyzetre: a repcében erős fertőzést okozó ragadós galaj irtására kínál technológiai megoldást. Táblázatban foglalja össze a repcében használható engedélyezett herbicideket.
Védekezzünk a repce tavaszi kártevői ellen!
(Szántóné Veszelka Mária)
A kb. 200 ezer ha-ra becsült őszi káposztarepce terület művelése komoly kihívást jelent a repcetermesztőknek. A termesztés sikerét veszélyeztető tavaszi rovarkártevők életmódját, az ellenük való védekezés elveit és gyakorlati szempontjait tárgyalja. Összefoglaló táblázatban ismerteti a repcében felhasználásra engedélyezett inszekticideket, legfontosabb jellemzőiket, valamint a tipikus tünetfotókat.(Mellékelve.)
A bór lombtrágyázás hatása a repce termésére és minőségére.
(Kulcsár László, Som Henrik)
A repce tápanyag-ellátásában az ún. makro-tápelemek mellett meghatározó jelentősége van a bórnak. Ismerteti a bórnak a növény életfolyamataiban játszott szerepét, a repcében megnyilvánuló sajátosságait, hiányának tüneteit. Saját kísérletekre alapozva demonstrálja a bór lombtrágyázás termésnövelő és minőségjavító hatását.
Külföldi lapokban olvastuk. Idejében adjunk nitrogént a repcének!
(Fordítás)
DOHÁNYTERMESZTŐKNEK
Dohánytermesztés és dohánytermeltetés Magyarországon.
(NYIDOFER Rt.):
A történelmi áttekintés Dr. Boros János e témában végzett kutatásaira alapozott.
A dohánytermesztés biológiai alapjai.
(Dr. Kővári Viktor, Dr. Nagy Gyula)
A hazai dohánytermesztés vázlatos áttekintése után a második cikk szerzői a dohánytermesztés biológiai alapjait jelentő fajták leírását adják. Ismertetik a dohánytermesztésben az utóbbi évtizedben végbement változásokat, a nemesítési törekvéseket és a fajtákkal szembeni termesztési kívánalmakat. (A dohánytermesztés témája a következő számban folytatódik.)
A szerző táblázatos formában foglalja össze Virginia típusú és a természetes szárítású dohányfajták összehasonlító kísérletének eredményeit és a termésátlagokat kísérleti helyenként.
TAVASZI VEGYSZERES GYOMIRTÁSOK
Őszi búza gyomirtási kísérlet ragadós galajjal erősen fertőzött területen.
(Novák Róbert, Dr. Karamán József)
A cikkben jelzett vizsgálatokat Zala megyében, üzemi körülmények között végezték. Részletesen taglalja a kísérlet körülményeit, a nagyszámú herbicid kezelést ill. kombinációt, valamint azok gyomirtó hatását (szövegesen és táblázatos formában).
A cikk táblázatos formában tartalmazza:
- a kísérleti terület adatait
- a kísérleti területen uralkodó gyomnövények fenológiai állapotát
- a kísérlet során alkalmazott vegyszeres kezeléseket
- a kezelésekkel elért eredményeket.
A mák vegyszeres gyomirtásának gyakorlatáról.
(Dr. Földesi Dezső)
A cikk bevezetőben szól a mák gyomirtásának buktatóiról (herbicid-érzékenység, a fenológiai állapot értelmezése stb.). Részletesen tárgyalja a felhasználható herbicideket, az alkalmazás körülményeit. Differenciált technológiai javaslatot ad az ún. nagytáblás, valamint a házikerti ill. kisüzemi termesztés esetére.
A lencse gyomirtása.
(Gara Sándor)
A kiskultúrák közé számító lencse vegyszeres gyomirtása nehéz feladat elé állítja a termesztőt: egyrészt a lencse fokozott herbicid-érzékenysége, másrészt a kevés számú felhasználható gyomirtószer miatt. Ismerteti a gyomirtás sikerét befolyásoló (és ezért alapkövetelményként betartandó) agrotechnikai és egyéb tényezőket, majd a herbicid használat konkrét lehetőségeit.
Összefoglaló táblázat részletezi a különböző gyomokkal szemben használt gyomirtó szerek hatékonyságát.
A veszélyes tizenkettő (III/7.) A keszeg saláta. (Lactuca serriola)
(Dellei Adrienne)
A lap eddigi története sikersorozatának legújabb tagjaként bemutatott gyomnövény, a keszeg saláta gazdasági jelentősége – főként az ültetvényekben és évelő kultúrákban – egyre fokozódik. Az ezt szemléltető gyomborítási értékeket kalászosokban és kukoricában az 1997-ben végzett országos felvételezések alapján megyénként táblázatok mutatják be. Ismerteti a gyomnövény származását és elterjedését, morfológiáját, biológiáját. A védekezési fejezetben a vegyszeres eljárások leírásában külön kitér a szántóföldön, ültetvényekben és ruderális területeken követhető herbicid használatra. Részletes táblázat foglalja össze a keszeg saláta ellen a szőlő- és gyümölcs kultúrákban használható gyomirtó szereket.
GYÜMÖLCS- és SZŐLŐVÉDELEM
A meggy moniliniás betegsége.
(Dr. Aponyiné Dr. Garamvölgyi Ilona, Dr. Schweigert Andrásné)
A napjainkban “népbetegségnek” számító meggy monilia tüneteit, a kórokozó életmódját, a hajlamosító környezeti és termesztési tényezőket s mindezek alapján a védekezés alapelveit tárgyalja. A betegség éves ciklusát folyamatábra szemlélteti, a felhasználható fungicideket részletes táblázat szemlélteti.
Télvégi lemosó permetezések...
… a szőlőben.
(Szendrey Lászlóné, Dr. Dula Bencéné)
… az almában.
(Molnár Józsefné dr., Simon Zoltán)
… az őszibarackban.
(Mándoki András, Mile Lajos)
A mindenki által köztudottan fontos (de nem mindenki által elvégzett) lemosó permetezések tudnivalóit és az e célra engedélyezett növényvédő szereket ismertetik növényenként, táblázatosan. Szőlő esetében a biológiai alapokat (kártevők, kórokozók) is részletesen taglalják.
A táblázatok pontos megnevezése:
1. Szőlő kártevőinek alakja és telelőhelye
2. Lemosó permetezésre engedélyezett készítmények szőlőültetvényben (1998)
3. Az almaültetvények lemosó permetezésére engedélyezett növényvédő szerek
4. Lemosó permetezésére felhasználható készítmények őszibarackban
TÁPANYAGELLÁTÁS
A talajok káliumtartalma, a káliumtrágyázás és a termésminőség kapcsolata a zöldségtermesztésben.
(Dr. Terbe István)
Ebben a részletes tanulmányban áttekintést kapunk talajaink tápanyag-ellátottságáról, a zöldségtermesztés agrokémiai vonatkozásairól. Ismerteti a kálium hatását a zöldségfélék termés mennyiségére és minőségére, végül tárgyalja a káliumtrágyázás irányelveit, a kálium adagok kiszámításának szempontjait. Színes oldalon mutatja be a zöldségfélék káliumhiány tüneteit.
NÖVÉNYVÉDŐ SZEREKRŐL
Béta-cipermetrin hatóanyagú inszekticidek fejlesztése a Chinoinban.
(Dr. Pap László, Molnár Mária)
A szerzők a béta-cipermetrin hatóanyagú inszekticidek kifejlesztésének biológiai szempontjait és fontosabb eredményeit mutatják be. Szólnak az első magyar originális piretroid készítmény, a Chinmix 5 EC hatását befolyásoló ökológiai és egyéb tényezőkről, majd a termék oldószermentes, új formulációjáról, a Chinmix 5 SC–ről. Ismertetik a kombinált hatóanyagú Chintop felhasználási előnyeit, végül a legújabb fejlesztésként a hatásfokozó anyaggal kombinált, engedélyeztetés alatt álló Chinmix Turbo várható megjelenését.
A cikkben található grafikonok:
- A béta-cipermetrin SC biológiai hatékonyságának vizsgálata vetésfehérítő bogár imágói ellen őszi búzában
- A kinalfosz hatékonysága Tetranychus urticae adult nőstényei ellen
- Béta-cipermetrin és kinalfosz hatékonyságának kapcsolata burgonyabogarak lárváin mérve
Új lehetőségek a gyomirtásban: Command 48 EC.
(Takács Attila, Tamás István)
A közelmúltban engedélyezett klomazon hatóanyagú herbicid tulajdonságait és felhasználási javaslatait ismertetik.
HOZZÁSZÓLÁS
Fuzárium, fuzáriotoxinok, szabványok, rendeletek.
(Dr. Szunics László)
Az 1998 nyarán társadalmi vihart is kavart búza fuzárium-kérdésről fejti ki rendkívül sok szempontból megközelítve és nagy szakmai higgadtsággal a véleményét. Ez a hozzászólás a lapban indított vitához még november közepén érkezett, de az azt követő számok tematikus jellege miatt csak most adhattunk helyt neki.
Tökmag gondok 1998-ban.
(Dr. Bésán Jánosné, Murányi Iván, Szalay Miklós, Szabó Béla)
A cikkcsokor az olajtök termesztése körül kialakult termelői, forgalmazási gondok (túltermelés, minőségi problémák, kereskedői magatartás stb.) visszhangja.
Krónika
(Dr. Bognár Sándor)
Már elődeink is írták…
(Dr. Inczédy Péter)
ELFOGYOTT!
2020-as kiadású, 112 oldalas, keménykötéses, színes fotókkal gazdagon illusztrált, látványos szakkönyv a kártevők/kárképek fotóival.
A könyv tartalmazza a 2021-ben várhatóan engedéllyel rendelkező szintetikus rovarölőszerek listáját. Jelen kiadvány fő célja a fontosabb kártevőkkel kapcsolatos aktuális védekezési információk egységes megjelenítése és azok termelőkhöz történő eljuttatása.
Pintér Csaba - Kazinczi Gabriella: Gyommagfotók (Gyomnövények generatív szaporítóképletei mikroszkópos felvételeken)
2016-os kiadású, 88 oldalas, keménykötéses, színes fotókkal gazdagon illusztrált, látványos szakkönyv a gyommagok fotóival.
A „Gyommagfotók”mikroszkópos fotóatlasz. 58 fotótáblán 172 gyomfaj generatív szaporítóképlete került bemutatásra a kiadványban.
ELFOGYOTT!!! 2005-ös kiadású, 296 oldalas, keménykötéses, gazdagon illusztrált szakkönyv gyomnövényeinkről. A Gyakorlati Agrofórum hasábjain megjelent cikksorozatot átölelő kiadvány. Hasznos információkkal látja el olvasóit.
A talajművelőgép választáshoz és üzemeltetéshez készített kézikönyv az elmúlt 100 év ismeretanyaga, ill. a szerző 50 éves tapasztalata (BME Budapest, MGI Gödöllő) alapján készült. Megtalálhatók benne a tankönyvi ismeretek éppúgy, mint a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet vizsgálati eredményei.
Az itt bemutatott könyv borítóján, a színeiben pompázó őszi erdő egyik leveleit hullató fája alatt szomorkodik egy öreg pad. Szomorú, mert egyedül van. Arra kérem a Tisztelt Olvasót, hogy üljünk le erre az elárvult öreg padra, és ha van kedve, meg türelme, olvassuk együtt a barangolásaimról szóló történeteket.
Azért adtuk ennek az Agrofórumban megjelent írásokból összeállított interjúgyűjteménynek azt a címet, hogy „…nemcsak a repcetermesztőknek”, mert a beszélgetések során elhangzott gondolatok többsége más növényekre is vonatkoztatható.
Dr. Keszthelyi Sándor: A változó klíma és termesztéstechnológia hatása a szántóföldi kultúrák kártevőire
2018 októberétől elérhető Dr. Keszthelyi Sándor harmadik, „A változó klíma és termesztéstechnológia hatása a szántóföldi kultúrák kártevőire” című önálló szakkönyve. A kiadvány az Agrofórum Kft. mint kiadó, illetve a támogató Adama Hungary Zrt. és a CortevaTM AgriScience DowDuPont Mezőgazdasági Divíziójának közreműködésével látott napvilágot.