Az őszirózsafélék közé tartozó martilapu (Tussilago farfara) a kertben egy klasszikus gyomnövény. Gyomként ismerjük, de valójában egy gyógynövény, melynek elsősorban a légzőszervi betegségek kezelésénél volt a népgyógyászatban fontos szerepe.
Eredeti élőhelye alapján a vízpartok, a nedves rétek és árokpartok voltak a fő lelőhelyei, mára már a laza, nedves és agyagos, de még a meszes talajokon is előfordul, így egész Európában és a mérsékelt éghajlaton Ázsiában megtalálható, de találkozni lehet vele Észak-Afrikában is. Feltehetően ezekre a területekre a telepesek hurcolták be őket még gyógynövényként, onnan vadult ki és terjedt el világszerte.
Miről ismerhető fel a martilapu?
Aki régóta olvassa az írásaimat itt vagy a többi platformon, tudja, hogy rajongok a gyomokért és a gyógynövényekért, főleg, ha még évelők is. A martilapu is egy évelő, vöröses pikkelyű szára végén egyetlen sárga virággal, mely kinyílás előtt a föld felé hajlik. A termései barnák, rajta hosszú ezüstfehéres szálakkal. A virágzási ideje márciustól májusig tart, tehát ezekben az időkben figyelhető meg a legkönnyebben.
Mit kell tudni gyógynövényként a martilapuról?
Bár sokan klasszikus gyomként tekintenek rá, gyakori vendége az alkaloidot tartalmazó növények listájának, az OGYÉI tiltólistáján is szerepel bizonyítottan májra mérgező hatása miatt. Ennek oka a pirrolizidin nevű alkaloid.
Mégis akkor hogy lehet gyógynövény?
Az antropozófus orvoslástól kezdve a Kínai Medicinán át a népgyógyászati feljegyzésekig rengeteg adat áll rendelkezésre gyógyászati célra való alkalmazásáról. A martilapulevél (Farfarae folium) forrázata belsőleg befedi és védi a gyulladt nyálkahártyát a leírások alapján, csökkenti a köhögési ingert. Légúti gyulladásoknál a sűrű váladékot fellazítja, ezáltal megkönnyíti a köhögést.
FONTOS: A növényekről szóló népgyógyászati feljegyzések nem jelentenek orvosi diagnózist és adagolási javaslatot, így bármilyen gyógynövényről olvasunk az interneten, kérjük ki orvosunk vagy gyógyszerészünk véleményét.
A belsőleges ajánlásokat tartalmazó dokumentumok mellett külsőleges felhasználásáról is bőven van feljegyzés: fejfájás ellen, duzzadt lábra a kifejlett leveleket a bolyhos oldalukkal borítsuk a kezelendő területre, gyakran érdemes cserélni.
Külső gyulladásokra, fekélyekre az összezúzott levelek, vagy erős főzetük használható.
Mint minden gyógynövénynél (és gyógyszernél), itt is van ellenjavallat: várandós és szoptató nők, alkoholisták, májbetegek ne használják! Használata ellentmondásos, van ahol alkalmazzák, néhol gyógynövényként betiltották.
A jó hatásairól legelőször Hippokratész és az ókori görögök feljegyzéseiben lehet olvasni, aztán továbbhaladt a tudomány, Maria Treben Gyógyfüveskönyvében is szerepel, és ahogy fejlődött a tudomány, úgy haladtak előre a laborkörülmények közötti tapasztalatok leírásai is.
Ha ilyen megosztó növény, akkor honnan ered a neve és hagyománya?
Ahogy fentebb írtam, már az ókori görögök is ismerték. Számos népi magyar elnevezése van: farkastalpfű, kereklapu, körömfű, körömlapu, lókörmű szattyán, lókörmű szattyu, lóköröműfű, mostohalapu, partilapu, podbál, szamárköröm, szamárlapu, szattyú, tyúkvirág, vajkapu.
Aki kicsit tanult még latinul, az felfedezheti a nevében a „köhögés” szót, nem véletlen hát a sokféle hasonló gyógyszerelnevezés is. A Tussilago annyit jelent, hogy „köhögést elűző”, vagyis tussis ago.
Ókori felhasználásában így írnak róla: levelét pipába tömték és úgy füstölték el az asztmások a görcsös köhögés ellen.
Konyhában használjuk-e?
Mint fentebb olvashatjuk, számos jótékony hatása van, de vitatott növény. Az interneten lehet találni recepteket, melyekben töltött káposzta módjára a káposzta helyett a martilapu levelét használják, de minden esetben azt javasolnám, hogy legyünk körültekintőek. Sok olyan növényt javasolnak fogyasztásra a különböző blogok, melyek megítélése egyáltalán nem egyértelmű, így maradjunk a jól bevált ételeknél ez esetben, és ne martilapuval készítsük kedvenc „töltikénket”.
