Házikert

Csattanó maszlag: mit érdemes tudni róla?

Agrofórum Online

Az egyik legismertebb erősen mérgező növény a csattanó maszlag, de ennek ellenére is egyre inkább terjed dísznövényként való alkalmazása. Mindenkit óva intenék ettől, ha kisállat, gyermek van a kertben.

Bár tény, hogy virága és levele is rendkívül mutatós, de az elővigyázatosság sosem baj, sőt! Igen komoly, mérgező hatóanyagokkal rendelkező növényről beszélünk, ami miatt a mérgező listára is felkerült. Nézzük is, mit érdemes tudni róla!

Honnan származik a csattanó maszlag?

A Datura stramonium, avagy csattanó maszlag a burgonyafélék családjába tartozik. Ide tartozik egyébként (ebbe a családba) a burgonya, paprika, paradicsom és a padlizsán is, csak hogy még jobban el tudjuk helyezni rendszertanilag a maszlagot. Közép-amerikai származású gyomnövény egyébként, mely az egész világon, a melegebb vidékeken elterjedt. Főleg a nitrogéndús talajokat kedveli, ezen talajok gyomtársulásának tagja.

A Datura nemzetség egyetlen magyarországi képviselője a csattanó maszlag.

Miről ismerjük fel a csattanó maszlagot?

Az előbb említettem, hogy az utóbbi időkben dísznövényként is elkezdett elterjedni. Ennek oka, hogy egy szép, terebélyes növényről beszélünk valójában, melynek nem mindennapi virága is van ráadásul. Levelei oválisak, fogazottak. Virágai természetes fajként 2-4 cm hosszúak, tölcsér formájúak, fehér színűek és hegyes pártacimpáinak köszönhetően igen dekoratívak.

Toktermése 4 kopáccsal nyílik, felálló és erősen tüskés. Apró, vese alakú magja szinte fekete. A téli időszakot mag formában vészeli át és csak tavasz végén csírázik, amikor az átlaghőmérséklet eléri a 20-30 Celsius fok közötti értéket. Nyár végére, ősz elejére hozza fekete magjait.

Csattanó maszlag
Csattanó maszlag virága

Nézzük miért olyan mérgező?

A gyógyászatban régóta használják hatóanyagait, viszont a gyógyászati és a halálos adagú dózis között sokszor alig van különbség, így házi gyógyászatban ne használjuk, saját elgondolás szerint. Mit jelent ez? Egy kisgyermek számára akár 15 szem mag is halálos lehet. Éppen ezért ma már a gyógyászatban is gyérül felhasználása, főleg a köhögés és asztma elleni készítmények alkotóeleme, illetve Parkinson-kór gyógyszerekben lelhető fel a gyógyszerkönyvek szerint.

Régóta ismert hallucinogén, ezért illegálisan még kábítószernek is használják, de ez többnyire nem végződik jól.

A VIII. Magyar Gyógyszerkönyvben két formája hivatalos:

Csattanó maszlag levélStramonii folium
Sztramónium levélpor, standardizáltStramonii pulvis normatus

És természetesen, ha már mérgezőségéről beszélünk, akkor illik megemlíteni a hatóanyagait is. Hatóanyagai a tropán alkaloidok, köztük a hioszciamin és az atropin, továbbá szkopolamin, vitanolidok, hidroxi-kumarinok, flavonoidok.

Az atropin hatóanyagként az Atropa belladonna, vagyis a nadragulya (maszlagos nadragulya) kapcsán is ismerős lehet, mely szintén a mérsékelt égöv legmérgezőbb növényei között foglal helyet. Éppen ezért, mindkét növény a gyomirtási és növényvédelmi protokollokban kiemelt figyelmet érdemel.

Őszi rendrakás a kertben: van, amit jobb tavaszig békén hagyni

2026. október 18. 11:10

Az őszi kert nem attól lesz felkészült a télre, hogy mindent eltüntetünk belőle. Van, amit kifejezetten jobb a helyén hagyni.

Milyen növényeket ültessünk a kertbe, ha méheket és pillangókat szeretnénk látni?

2026. október 18. 05:40

Ha méheket és pillangókat szeretnénk látni a kertünkben, akkor ne egyetlen látványos növény elültetésében gondolkodjunk!

Fát ültetne a háza elé? Ezt ellenőrizze, mielőtt ásni kezd

2026. október 17. 08:10

A ház előtti zöldsáv jóval több lehet néhány négyzetméternyi kihasználatlan területnél. A növényválasztásnál azonban a vezetékekkel, a burkolatokkal és a csapadékvízzel is számolni kell.

Csökkentsük a műanyagok felhasználását a kertészkedés során!

2026. október 17. 05:40

Fontos tudni, hogy melyik műanyag hasznosítható újra: sok olyan műanyag alapú termék létezik, amelyek soha nem bomlanak le és nem hasznosíthatók újra.

Mi okozza a kis körték hullását a fákról?

2023. július 1. 04:36

Mi okozza a kis körték lehullását a fákról? A képen látható tüneteknek köze lehet hozzá?

Alaptrágyák minden helyzetre

2022. szeptember 15. 07:34

A talaj egy komplex rendszer, amelynek szerkezetét, biológiai aktivitását és tápanyagszolgáltató képességét több tényező egyszerre befolyásolja.

Egy újabb rovarölő hatóanyaggal kevesebb lesz? Most még beszerezheti!

2025. szeptember 4. 15:10

Utolsó esély a gamma-cihalotrin tartalmú rovarölő szerek beszerzésére – szeptember végéig még elérhetők a KITE kínálatában!

Létezik biológiai védekezési megoldás a pajorok ellen?

2021. április 5. 11:38

R. Anikó kérdése: Veteményesem ásása közben számos pajor került elő. Hogyan tudok védekezni ellenük vegyszermentes megoldással?