Házikert

Erre a néhány dologra kell figyelni citrusfélék nevelése során

Agrofórum Online

Bár a citrusfélék többsége nem bírja a fagyokat, dézsában nevelve nálunk is megélnek ezek a mediterrán növények.

A murvafürt (Bougenvillea), a füge és a leander mellett a mediterrán hangulatú kert növényei a citrusfélék. Virágaik rendkívül illatosak, termésük ehető. Egyes fajokat könnyebb, másokat nehezebb otthon tartani, mindenki megtalálhatja a számára megfelelőt.

Citrusfélék igényei, gondozásuk

A citrusfélék kifejezetten fényigényes növények, leginkább szélvédett helyen érzik jól magukat, ahol akár 6-8 órán keresztül is éri őket a napfény. Alapvetően vízigényes növények, de nem bírják, ha a gyökerük vízben áll. Mindenképpen citrusféléknek való, kissé savanyú kémhatású, jó vízelvezető képességű földbe kell ültetni őket. A cserép aljába érdemes cserépdarabokat vagy kavicsot tenni, ami a vízelvezetést segíti. Növényvédelmi szempontból a levéltetvekre és a pajzstetvekre kell odafigyelni, ellenük rovarölő szerrel lehet védekezni. A növényeket kis fává vagy formás bokorrá lehet nevelni, metszésüket tavasz végén, nyár elején érdemes elvégezni.

Melyik citrusfélét érdemes választani?

Lakóhelyünk adottságait és a citrusfélékkel kapcsolatos tapasztalatainkat kell figyelembe venni akkor, amikor kiválasztjuk kertünk vagy balkonunk új növényét.

Vadcitrom

Vadcitrom (Poncirus trifoliata)

A vadcitrom kilóg a citrusfélék sorából abból a szempontból, hogy ez a faj bírja a telet. Jó választás, ha nem megoldható a növény teleltetése. Ugyanakkor termése nem túl ízletes, inkább kesernyés.

Kalamondin

Kalamondin (× Citrofortunella microcarpa)

A kalamondin akár szobanövényként is tartható, jól bírja a lakás klímáját, de télikertben is teleltethető.

Kumkvat

Kumkvat (Fortunella margarita)

Kisméretű, savanykás húsú termései édes héjukkal együtt fogyaszthatóak. A kalamondinhoz hasonlóan szobában is tartható, de a növény számára jobb, ha nyári időszakban szabadban neveljük. 

Narancs

Citrom (Citrus limon), narancs (Citrus sinensis) és mandarin (Citrus reticulata)

A citrom, a mandarin és a narancs nevelése több tapasztalatot igényel, mint a korábban említett fajok.

Képek forrása: pexels.com

Eljött a mogyoró betakarításának ideje, így tárolható hosszan a termés

2026. október 16. 16:10

Ha van a kertben néhány mogyoróbokor, arról már olyan mennyiségű mogyorót lehet betakarítani, ami akár egészen tavaszig kitart. Eljött a betakarítás ideje, erre a néhány dologra mindenképpen oda kell figyelni.

Vakondtúrás a kertben: nem biztos, hogy ott van a baj, ahol keresi

2026. október 16. 08:10

Földkupacok jelentek meg a gyepen? A vakond valóban okozhat kárt, de sok mindent tévesen írunk a számlájára.

A komposztálás leggyakoribb hibái: miért nem bomlik le, büdösödik vagy szárad ki a komposzt?

2026. október 16. 05:40

A jól működő komposztáló alapja a változatos alapanyag, a megfelelő nedvesség és a szükséges levegőzés biztosítása.

Így készítse elő a télre a mocsári hibiszkuszt

2026. október 15. 16:10

A mocsári hibiszkusz elképesztő méretű virágaival hódítja meg a kerttulajdonosok szívét. Minimális felkészítéssel gond nélkül telel át. Erre a néhány dologra kell odafigyelni.

Meghódítanák Európát a chilei citrusfélék

2019. június 16. 11:17

Chile több mint 30 különböző gyümölcsfajt kínál, köztük citromok, klementinek, mandarinok, narancsok és grépfrútok több változatát, amelyek bizonyosan megtalálják vásárlóikat Európában is.

Citromfa teleltetése hol és hogyan?

2020. november 30. 15:13

A tél előtt az öntözés mérséklésével is szükséges a citromfák felkészítése a pihenésre.

Gyömbér-citrom shot házilag – de mi is ez?

2024. február 15. 07:10

Az élelmiszerboltok polcain egyre-másra tűnnek a fémdobozos pici „gyömbér-shot”-ok. A vásárlók zöme gyanakodva nézi, mások kíváncsian olvasgatják, mi ez, a bevállalósabbak pedig (akik próbálták már), rámarkolnak és hármasával viszik el az apró italokat. De mi is ez a gyömbér-shot?

India, Mexikó és Kína a legnagyobb citromtermesztők

2021. március 2. 04:17

India a legnagyobb citromtermesztő ország a Földön, Mexikó a második, a harmadik helyet pedig Kína szerezte meg a rangsorban.