Ház, táj blog

A megfelelő szobanövényt a megfelelő helyiségbe! I. rész

Agrofórum Online

A négy fal között nevelt növényeink házon belüli elhelyezésére éppen akkora hangsúlyt kell fektetnünk, mint a dísznövény- vagy haszonkertünk növényeinek esetében. Mely tulajdonságai határozzák meg egy helyiségnek, hogy milyen növény nevelésére ad lehetőséget?

A természetes anyagok és zöld szín teljes nélkülözésével még egy lakberendezési irányzat sem kísérletezett – nem véletlen, hiszen a növények ugyanúgy elengedhetetlen szereplői egy elegáns luxuslakásnak, mint egy egy-kétszemélyes, kényelmes kuckónak vagy egy hatalmas családi háznak.

Nem mindegy azonban, milyen helyet választunk az általunk vásárolt, szaporított, vagy éppenséggel ajándékba kapott szobanövényeknek – igencsak aktuális ez a kérdés most, hiszen az ünnepekkor, a sokakat érintő névnapok vagy a decemberre eső születésnapok alkalmával sok gyönyörű növényt kaphatunk ajándékba. Ahhoz, hogy megfelelő helyet találjunk számukra, ismernünk kell a szoba jellemzőit, a növény igényeit és várható növekedési ütemét, illetve a szaporodásának módját is. Ez utóbbiaknak a hosszabb távú tervezés miatt érdemes utánajárni: számos növényt nem amiatt kell évente átültetnünk, illetve nagyobb helyet keresni számára, mert rohamosan nő, hanem mert gyorsan és eredményesen neveli az utódait (pl. orvosi aloé vagy a szobafutóka).

Egy otthonos nappali elképzelhetetlen növények nélkül

Mielőtt a részletekbe belemerülnénk, felhívom a Kedves Olvasó figyelmét, hogy az ebben és a következő cikkben felsorolt növények elhelyezése csupán egy a sok lehetőség közül. A növény igényeitől és egy szoba által biztosított környezeti tényezőktől eltekintve minden ízlés kérdése, ami már két ember esetében is rendkívül különböző lehet. Tekintsük az itt vázolt lehetőséget egy jó megoldásnak a sok közül!

A megfelelő helyiség

Igen egyszerűen meg lehetne oldani ezt a kérdést annyival, hogy „oda teszem az új növényt a lakásba, ahova még be tudom szuszakolni”. Ez sajnos egy nagyon rossz taktika, ugyanis számos szobanövény-fajnak és -fajtának határozott elképzelései vannak az igényeiről és arról, milyen helyiségben nem fogja jól érezni magát a körülmények miatt. Jó hír, hogy ha az adott lakás nem csak egy fénytelen, levegőtlen raktárhelyiség tele limlommal, úgy meg tudjuk találni új barátunknak a legmegfelelőbb életteret.

A helyiség rendeltetése

Egy szoba berendezése és egy növény elhelyezése egyaránt nagyban függ a helyiség funkciójától: használhatunk egy helyiséget pihenésre, munkára vagy közösségi tér helyszíneként. Egy olyan szobába, ahol vendégeink és a család tagjai a legtöbb közös időt töltik (pl.: nappali, étkező, nagyszoba), általában a legmutatósabb és legstrapabíróbb növényeket választjuk (pl.: pálmafélék, zebralevél-fajták, flamingóvirág). Ennek lehet az is az oka, hogy az ilyen nyüzsgő helyiségekben a növény az állandóság alapjaként szolgál, és hosszú évekig bírja a sok mozgolódást, de öröm ránézni egészségtől kicsattanó leveleire vagy szép virágára.

A pihenésre szánt helyiségekbe (pl.: hálószoba, fürdőszoba) helyezhetők olyan növények, amelyek kényesek ahhoz, hogy az állandó futkosás színterén állják a sarat, és kicsivel több gondozást igényelnek, hiszen a velük való törődés pihenés az ember lelkének (pl.: orchideák, korallvirág, kislevelű fikusz). Emellett ide kerülhetnek a szívünkhöz legközelebb álló, ajándékba kapott gyönyörűségek is (pl.: kaktuszfélék, pozsgások, fokföldi ibolya). Egy olyan helyiségbe pedig, amelyet munkánk helyszínéül választunk (pl.: közös dolgozószoba, külön kis irodahelyiség), olyan növényeket érdemes választanunk, amelyek igénytelenebbek, nem nőnek gyorsan és kevésbé mutatósak, így nem vonják el ötpercenként a munkáról a figyelmünket (pl.: sárkányfa, zöldike).

A fürdőszobában hasznos és jól mutat az anyósnyelv

A helyiség további tulajdonságai

A helyiség rendeltetése mellett a következő tulajdonságok határozzák meg a megfelelő növény-megfelelő helyiség kapcsolatot:

  • a szoba nagysága,
  • a szoba fényviszonyai,
  • a szoba levegőjének páratartalma és hőmérséklete,
  • a szobában található hőmérsékletszabályozó berendezések jelenléte (kandalló, cserépkályha, klímaberendezés stb.).

A legtöbb feltételhez adja magát a megoldás: a helyigényesebb (gyorsan növő vagy gyorsan szaporodó) növényeket a legnagyobb terekkel rendelkező helyiségbe érdemes tenni: a nappaliba, vagy egy nagyobb konyha-étkezőbe.

A fényigényesebb növényeket a legtöbb ablakkal rendelkező helyiségbe, illetve közvetlenül az ablakpárkányra vagy ablak elé érdemes helyezni (a nyári tűző nappal is kalkulálva), az árnyékkedvelőket egy sötétebb sarokba tenni. A nagyobb páratartalmat igénylő növények helyet kaphatnak egy fürdőszobában.

Lepkeorchidea

A klímaberendezés és a cserépkályha jelenlétével is szükséges számolnunk: nem szerencsés egyik hőmérsékletszabályozó közvetlen közelében sem tartani a növényeket. Télen a kandallóban fűtve a mellette lévő növény állandó készenlétben van a konstans meleg miatt, nem „vonul téli nyugalomba”, és többet kell öntözni, nehogy teljesen kiszáradjon. A klímaberendezéshez közel lévő növények (pl.: egy nappaliban tartott pálma) levelei megsínylik a közvetlenül a növény felületére érkező hideg fuvallatot. Ezt is mindenképpen vegyük számításba a lakásba elhelyezett növények érdekében!

Kapcsolódó cikkek:

Karácsonyfa – régi hagyományok, új szokások

2025. december 22. 05:40

A karácsony legelterjedtebb jelképe a feldíszített fenyőfa, amely ebben a formájában egy újabb keletű szokás a téli keresztény ünnepkörben.

Legfontosabb élelmiszercímkék és jelentésük

2025. december 20. 05:40

A termékcímkén megkülönböztető jelzések, bizonyos esetekben lényeges számadatok szerepelnek, amelyek együttesen csak arra a terméktípusra jellemző tulajdonságokat jelölnek.

Az élelmiszer-védjegyek jelentősége

2025. december 16. 05:40

Az élelmiszerek csomagolásán sokféle jelölés jelenik meg, amelyek a termék előállításának, életútjának, vagy akár csomagolásának minősítését is jelzik.

Vigyázzunk a tűzifacsalókkal!

2025. december 11. 05:40

Tűzifa vásárlás előtt erősen javasolt, hogy minden esetben ellenőrizzük a hirdetésben vagy a hirdető weboldalán feltüntetett adatokat.

Mit kell tudni a grincsfáról?

2021. december 24. 07:36

Mi is pontosan az a grincsfa? Van-e valamilyen hagyománya, vagy kapcsolódik hozzá valamilyen legenda vagy mese? Miből készül? Minden, amit érdemes tudni erről az új dekorációról.

Legyen saját fűszerkertünk - 2. rész

2019. május 14. 07:37

Hogyan nevelhetünk egészséges fűszernövényeket a saját kertünkben vagy konyhánkban? Mit kívánnak a gyönyörű virágokat hozó fűszernövények? Íme a zsálya, a borsikafű és a levendula!

Miért tart valaki struccot?

2018. július 16. 13:12

A szomódi Nagy Gábor hivatásos tűzoltóként dolgozik, hobbiként pedig állatokat tart, kisállat simogatót üzemeltet.

Mérgező fásszárú növények a kertben

2020. február 25. 04:36

Felelős gondolkodású kertészként a fásszárú növények kiválasztásakor kell a legkörültekintőbbnek lennünk, hiszen a kertünkbe telepített fák, cserjék évtizedekig meghatározhatják a kert funkcióját és arculatát.