Ház, táj blog

Bánó Mátyás és a Kiszsidányi Rhododendron Kert

Agrofórum Online

Bánó István erdőmérnök, a Kámoni Arborétum egykori igazgatója saját rododendron gyűjteményét az 1980-as évek elején kezdte el kialakítani a Kőszegi-hegység lábánál fekvő kiszsidányi hétvégi házának kertjében. Ezt az örökséget támasztotta fel unokája, Bánó Mátyás tájépítész mérnök.

Bánó Mátyás 2009-ben diplomázott okleveles tájépítész mérnökként, kertépítészeti műemlék szakirányon, kedvenc szakterülete a történeti kertek világa. Hét évig tanított szakmai tárgyakat a Hermann Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Szakgimnázium parképítő technikusi képzésén. 2016-ban másoddiplomázott agrár-mérnöktanárként. Öt évig dolgozott együtt a szakmában az országos hírű Dr. Józsa Miklósnéval és szerezte meg önálló tervezési jogosultságát. Kevés szabadidejében kisebb kerttervezési munkákat vállal (fontosabb megvalósult koncepciói: 2009 – kőszegi evangélikus templom kertje, 2012 – büki főtér, 2019 – büki evangélikus templom kertje).

Bánó István gyűjteményébe mintegy 100 rododendron fajtát ültetett el, ebből mára 70 maradt meg. A 40 év körüli növények szépen díszlenek az északi kitettségű, szélvédett területen. 1995 és 2010 között az örökösök nyaralóként használták az ingatlant, de sajnos a kert ápolására, karbantartására, fejlesztésére nem maradt energia. A 2000 m2-es terület tisztítását, rendbetételét 2010-ben kezdte meg Bánó Mátyás, aki azóta is gondozza a visszavásárolt nagyapai örökséget. Az irtási (szeder, borostyán) munkák után az elszáradt fák kivágása jelentette a legnagyobb feladatot. 2012-ben nyitotta meg kapuit a Kiszsidányi Rhododendron Kert. Az üvegház felújítása után kezdett el foglalkozni a növények intenzív szaporításával. Három éve termeszt rododendronokat, kezdetben sok problémát kellett leküzdenie, annak ellenére, hogy édesapjától, Bánó Zoltántól készhez kapta a bevált családi termesztéstechnológiát.

Bánó Mátyás a családi hagyományok őrzőjeként elhivatott a rododendron (havasszépe) termesztésével kapcsolatban. Németországi szakmai tanulmányútjai során olyan meghatározó kertészeteket, rododendron ültetvényeket látogatott meg, mint például a szakmában etalonnak számító Bruns. 2018-óta a Kiszsidányi Rhododendron Kert ellenőrzött anyatelepként őrzi a különleges magángyűjtemény genetikai értékeit. Hivatalos szaporítóhelyként tagja lett a Nyugat-Dunántúli Díszfaiskolások Egyesületének (ma már Magyar Díszfaiskolások Egyesülete). Bánó Mátyás fő célja a magyar piac kiszolgálása. Jelenleg elenyésző a hazai termesztésű rododendron. A szaporítás felfuttatása után a kiváló alkalmazkodóképességű növényeket nagyobb tételben viszonteladóknak, kisebb mennyiségben díszfaiskoláknak, kertépítőknek tervezi értékesíteni. Jelenleg az idősebb törzsállomány gondozása mellett a rendelkezésre álló területet szeretné visszatelepíteni az eredeti száz növényre, a kedvező térállás kialakítása után.

A rododendron termesztés technológiában kiemelten fontos a helyes időzítés. A magok októbertől-decemberig gyűjthetők, a zárt termés folyamatosan nedvességet veszít, majd felnyílik. Az öt részre nyíló toktermésből januárban, februárban gyűjtik össze a magokat, tisztításuk után üvegfiolákban tárolva két évig biztosan megőrzik csíraképességüket. A rododendronok magját májusban, a talaj menti fagyveszély elmúlása után vetik. Természetesen fagymentes helyen, termesztő berendezésben, növényházban magvetésük előbb is lehetséges. A kiszáradt talajt kimondottan rosszul viseli ez a finom gyökérzetű, érzékeny növény. Az őszre megerősödő egyedeket következő tavasszal pikírozhatjuk.

Nem véletlen, hogy a Bánó család komoly kertészeti és díszfaiskolai hagyományokkal rendelkezik. A Nyugat-Dunántúl, de különösen Vas-megye és Szombathely környéke igazi ágazati központnak számít. Itt található a magyar díszfaiskolák mintegy 40%-a. A talajtani adottságokon és a kedvező, csapadékos éghajlati viszonyokon túl a felhalmozódott szaktudásnak köszönhető az erős szakirányú jelenlét. A nagy elődök között említhetjük a 19. századi botanika iránt érdeklődő és elkötelezett gyűjteményalapítókat, dr. Saághy Istvánt, (Kámoni Arborétum) gróf Ambrózy-Migazzi Istvánt, (Jeli Arborétum), báró Bajch Mihályt (Szelestei Arborétum) vagy a 20. század nagy formátumú szakemberét, dr. Józsa Miklóst, akinek vezetésével szellemi műhellyé váló cégek (Szombathelyi Kertépítő Vállalat, PRENOR) jöttek létre. A szombathelyi Hermann Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Szakgimnázium sokáig a magyar kertészképzés fellegvárának számított, ma is neves képző intézmény. A Sárvári Arborétumban található a NAIK Erdészeti Kutató Intézetének egyik kísérleti állomása.

A rododendron a hangafélék (Ericacea) családjába tartozik. A növény útja Anglián át vezetett Európába. Az első kultúrába vont faj 1656-ból származik. A termesztésbe vont fajok száma a 19. század elejére már 40-re emelkedett. Következetes kutatása miatt ma már 800 faj és azok 8000 taxonja (faj, fajta, változat) ismeretes. A kiszsidányi magánkert fővirágzási időben, ingyenesen látogatható. Az érdeklődők fogadása szintén családi hagyomány, amit Bánó Mátyás is szeretne megtartani. Számára ez ugyanolyan fontos, mint a rododendron szaporítása. Egyelőre az évi néhány száz vendéget előre bejelentkezéssel fogadja. Később nyílt napokat szeretne tartani a kereskedőknek és a látogatóknak a Kiszsidányi Rhododendron Kert.

A fehér cukor természetes alternatívái

2026. január 17. 05:40

Lássuk most azt, hogy milyen esetekben és mivel tudnánk pótolni a fehér cukrot az italainkban és az ételeinkben, és egyáltalán a mindennapjainkban!

Ezt tudják az okos madáretetők

2026. január 11. 05:40

Az okos madáretetők lényege, hogy nemcsak a kertünkben áttelelő madarak etetésére szolgál, hanem ezzel együtt közvetlen megfigyelőeszköz is a madarak iránt érdeklődő természetkedvelők számára.

Hazai védjegyek II.

2025. december 30. 05:40

Mit jelent, ha egy élelmiszeren KMÉ-védjegyet látunk, és mit takar, ha Érték és Minőség Nagydíjat kapott a termék, vagy GMO-mentes termelésből származik?

Hazai védjegyek I.

2025. december 28. 05:40

A védjegy használójának meg kell felelnie a védjegyhez kapcsolódó egyedi követelményrendszernek, amelyet időről időre ellenőriz az erre kijelölt hatóság vagy független szervezet.

A magaságyások feltöltése – költséghatékonyan!

2023. február 3. 14:23

Az egyik leggyakoribb kérdés, amit egy új kertésze feltehet, hogy hogyan töltsünk fel egy új magaságyást úgy, hogy közben még pénzt is spóroljunk.

20. Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok

2024. május 15. 08:49

A 20. Európai „Randez-vous aux Jardins" keretében, melynek fő témája: „Az öt érzék a kertben".

Így hat a fényszennyezés az élővilágra – mi is tehetünk ellene!

2024. augusztus 24. 10:10

Az éjszaka felkapcsolt lámpák sok szempontból megzavarják a környezetünkben élő állatokat. Hogyan segíthetünk nekik a kertben?

Mindent a Lyme-kórról

2019. június 28. 04:36

A rovarok által terjesztett betegségek tekinthetők a mezőgazdaságban dolgozók biológiai kórokú foglalkozási betegségeinek is. Az ízeltlábúak által terjesztett betegségek közül az egyik legfontosabb a Lyme kór.