Ház, táj blog

Ragadozó madarak és macskák – veszélyben a madáretető vendégei

Agrofórum Online

Hogyan helyezzük el a madáretetőt, hogy minél kisebb kockázatot jelentsenek az etetőt látogató madarak ragadozói az etetés során? Hogyan tudjuk fizikailag meggátolni a macskákat a vadászatban?

Sajnos ahol nagyobb számban megjelenik a préda, onnan a ragadozók sem sokat késnek – két hete helyeztük ki a kertünkbe a madáretetőt, és már több tappancsos ragadozó is gyakori vendég lett a kerítésen belül azóta. Abban ugyan nem tudunk segíteni a madaraknak, hogy természetes védelmi ösztöneiket és reflexeiket mindig éberen tartsák, hiszen ez az ő dolguk a saját életük védelme érdekében, de abban tudjuk őket támogatni, hogy a lehető legtöbbet segítünk az etető helyének és környezetének okos megválasztásában. Lássuk, mikre figyeljünk!

Jól látható környezet

Hatalmas segítség a madaraknak, ha az etetőre egy közeli helyről (háztetőről, fáról, bokorról, sövényből, kerítésről) könnyen át tudnak repülni, viszont ez ugyanolyan segítséget nyújthat egy macskának is. Egy örökzöld sövény vagy egy hatalmas, télen is takarást nyújtó fában (pl. tuja, fenyő) könnyen megbújhatnak a ragadozók, éppen ezért a nagy, beláthatatlan növényrengetegtől tegyük távolabb az etetőt, hogy a látogatók minél hamarabb észleljék a veszélyt, és el tudjanak menekülni!

Ugyanezt kövessük a földre szórt eledelnél – nyílt terepen a macska kisebb eséllyel lepi meg a madarakat!

Vacsorára várva – még mit nem!

Függesztett etetőt csak a magasba!

A macskák kiváló, mozgékony ragadozók, félelmetes, tűhegyes karmokkal és éles érzékszervekkel, amelyek lehetővé teszik, hogy akár röptében képesek legyenek elkapni egy alacsonyan repülő madarat. Emiatt, ha egy fáról lógatod le az etetőt, akkor sok madarat játszva pusztíthatnak el. Egy függesztett etetőt mindenképpen érdemes magasabb pontra tenni úgy, hogy ne legyen mellette olyan hely, ahova a macska fel tudna mászni.

Álló etetőt is a magasba!

Nagyobb oszlop tetejére is tehetjük az etetőt, és ezt az oszlopot PVC-csővel burkolva vagy fémből készítve esélye sem lesz a macskáknak arra, hogy felmásszanak rá. Sőt, különböző akadályokat is kihelyezhetsz az etető felé vezető útra, így hiába próbálkozik, nem tud felmászni az adott területre és elérni sem tudja azt.

A macskák rendkívül ügyes ragadozók, akár alacsonyabb röptükben is elkaphatják a kismadarakat

Azoknak, akiknek hozzánk hasonlóan három lábon álló etetőjük van, megspékelhetik a védelmet némi szúrkálódással: azért, hogy a macska ne tudjon felmászni az etetőre, erősítsünk az etető tartólábaira tűlevelű fák hajtásaiból egy párat, így sikeresen megakadályozhatjuk a feljutásukat.

Fizikai akadály

Láttam már olyan megoldást lábon álló etetőknél, hogy az udvar egyik oldalára tették, és 1 m magasságig sűrű fémhálóval vonták körbe egy kb. 2 m sugarú körben. 1 m felett már elegendő volt egy sokkal ritkább, nagyobb lyukakból álló hálót tenni, ezeken könnyűszerrel meg tudnak kapaszkodni a madarak, a macskák viszont nem férnek át rajta. Ez a háló megoldás kiváló megfigyelési pont is a madarak számára a környezet folyamatos ellenőrzéséhez.

A hálóval megvédhetjük a talajon élelmet kereső fajokat (pl. feketerigó, ökörszem) is a macskáktól, de még a ragadozó madaraktól is.

Adjunk bőséges reggelit a házikedvencnek, és ha megoldható, ne engedjük ki a lakásból napközben

Mit tegyek a saját macskámmal?

A házi kedvencként tartott macskát lehetőleg akkor engedjük ki, amikor a potenciális zsákmányállatok, így az énekesmadarak nem aktívak. Ez az időszak napnyugtától napkeltéig terjed, ekkor bátran mászkálhat a macska a kertben, nem fogja tizedelni a madárvendégeket.

Amennyiben ez nem megoldható, vagy a macska nem a házban, hanem a kertben és a környéken él, akkor lehetőleg reggel lakassuk jól, mert az ilyenkor jóllakott állat kevesebb hajlandóságot mutat a vadászatra napközben is.

A házon kívül élő macska lehetőleg állandóan viseljen csengővel, gömb csörgővel, még inkább csörgősorral (állatkereskedésekben kapható) ellátott nyakörvet (és azonosító bilétát), melynek hangja időben figyelmezteti a madarakat a lopakodó ragadozóra.

Kapcsolódó cikkek:

Hazai védjegyek I.

2025. december 28. 05:40

A védjegy használójának meg kell felelnie a védjegyhez kapcsolódó egyedi követelményrendszernek, amelyet időről időre ellenőriz az erre kijelölt hatóság vagy független szervezet.

Karácsonyfa – régi hagyományok, új szokások

2025. december 22. 05:40

A karácsony legelterjedtebb jelképe a feldíszített fenyőfa, amely ebben a formájában egy újabb keletű szokás a téli keresztény ünnepkörben.

Legfontosabb élelmiszercímkék és jelentésük

2025. december 20. 05:40

A termékcímkén megkülönböztető jelzések, bizonyos esetekben lényeges számadatok szerepelnek, amelyek együttesen csak arra a terméktípusra jellemző tulajdonságokat jelölnek.

Az élelmiszer-védjegyek jelentősége

2025. december 16. 05:40

Az élelmiszerek csomagolásán sokféle jelölés jelenik meg, amelyek a termék előállításának, életútjának, vagy akár csomagolásának minősítését is jelzik.

Erdei pinty és fenyőpinty: Ismerjük meg kertünk látogatóit!

2021. december 26. 04:36

Az egyik leggyakoribb fészkelő madarunk és kedves északi rokona is érkezhet látogatóba hozzánk. Ismerjük meg jobban a díszes és alkalmazkodó erdei pintyet és az utazó, nem válogatós fenyőpintyet!

Talajszenzorral a tudatos talajhasználatért és élelmiszer-termelésért

2018. december 10. 13:58

Pár héttel ezelőtt egyik kedves egyetemi kutatótársam bemutatott nekem egy egyszerűen telepíthető és nyomon követhető talaj-monitoring rendszert. Kapva kaptam az ajánlaton, és kihelyeztem a rendelkezésemre bocsátott 4 darab talajszenzort abba a térségbe, ahol az egyetemi kísérletemet is végeztem.

Szent Iván hava

2018. június 8. 07:47

A kétezres évek közepén talán még kevésbé látszottak azok a klimatikus változások, mint napjainkban. Télből nyár, nyárból vagy korai ősz, vagy késői tél. Most június első felében már érik az őszi árpa, a borsó és méteres a kukorica, meg a napraforgó és a repce napjai is meg vannak számlálva.

Beszámoló a Növényvédelmi Klub „Fás részeket károsító kártevők előrejelzése csapdázással” témájú előadásáról

2019. szeptember 12. 04:36

A Magyar Növényvédelmi Társaság Növényvédelmi Klubja által szervezett 397. előadáson vettünk részt szeptember 2-án, a NÉBIH Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóságának Budaörsi úti telephelyén.