Sok olyan szeglete lehet a kertünknek, ahol egy mutatós és talajtakarásra alkalmas növény segít nekünk a talaj védelmében ezekben a hosszan tartó, száraz időszakokban. Mindemellett még a szemnek is kedvesek gyönyörű virágaikkal.
Ami évekkel ezelőtt egy ijesztő, de messzi problémának tűnt, azzal mostanra naponta meg kell nekünk is küzdenünk: elképesztő mértékű szárazsággal kell számolnunk hétről hétre, és nagyon nehéz életben tartanunk a kertünket. A növényeink és a talaj is, akár napon, akár árnyékban, egész nap ki van téve a rettentő hőségnek, ezért muszáj keresnünk és alkalmaznunk olyan megoldásokat, amik növelik kertünk “ellenálló képességét” a hőséggel szemben.
Egyike ezeknek a megoldásoknak a takarónövények ültetése olyan kertrészekbe, ahol valamilyen okból a fű vagy más növények kevésbé tudtak érvényesülni, mert például a homokos talajunk nagyon hamar kiszárad. A takarónövények felépítésükből és tűrőképességükből adódóan tökéletesen alkalmasak arra, hogy lombozatukkal beárnyékolják a talajt, ezáltal csökkentve annak felszíni hőmérsékletét és a párolgást, és segítve a talajnedvesség megtartását.
Vannak olyan takarónövények, amelyek kifejezetten kedvelik a napos, sőt tűző napos helyeket, ezért ezekre a helyekre érdemes ültetnünk az alábbi növényfajok közül. Ismerkedjünk meg ezekkel a növényekkel, és válasszunk az indás ikravirág, a pázsitviola, a terülőrózsa, az évelő díszgyertya, a szürke kutyatej vagy a napvirág közül!
Indás ikravirág
Az indás ikravirág Európában és Ázsiában őshonos örökzöld növény. Napos helyre ideális választás, sőt még a tápanyagban szegény, szárazabb talajban is megél. A legszebben a jó vízáteresztő, tápanyagban gazdag talajban fejlődik. Nagyon fontos tudni róla, hogy a pangó vizet rosszul viseli: a gyökerei elrothadnak a levegőtlen talajban, és a növény emiatt elpusztul!

Levélzetét örökzöld, kerekded, kissé hosszúkás levelek alkotják. Tarka változatának levelei fehér szegélyesek, zöld színűek, amely télen gyakran rózsaszínes árnyalatot kap. A levelek fölé érő vékony szárain tavasszal nyílnak fehér virágai, amelyek fürtvirágzatot alkotnak.
Ritkán, de megfertőzheti a peronoszpóra, kártevők közül pedig sajnos a levéltetvek károsíthatják. A károsítás megelőzése érdekében ne ültessük a növényeket olyan sűrűn, hogy a károkozók gyorsan terjedhessenek és megbújhassanak a növények között.
Pázsitviola
A pázsitviola Dél-Európában és Közép-Ázsiában honos, alacsony termetű évelő, örökzöld növényke. Sűrűn növő hajtásaival összefüggő párnát alkot a talaj felett. A tavasz második felében hozza élénk színű, lila, rózsaszín vagy kékeslila virágait, amik beborítják az egész növényt. Harsány színeivel feldobja a szegélyeket, sziklakerteket, köves vagy betonos utak környezetét. Kifejezetten jól érzi magát tűző napos helyen is!

Nagyon szívós, ellenálló és igénytelen növény. Az ikravirághoz hasonlóan nem bírja a pangó vizet, ezért jó vízáteresztő talajba ültessük. Az aszályos időszakban szükséges csak öntözni a többi szárazságtűrő növénnyel együtt. A virágzást követően célszerű visszametszeni, de további alakítási munkát nem igényel. Jó hír, hogy kártevők és betegségek jellemzően nem károsítják.
Terülőrózsa
A napos, világos helyek egyik sztárja a terülőrózsa, ami remekül mutat kisebb csoportokba ültetve, a virágágyásban is, nem csak takarónövényként. Én személy szerinte először egy arborétumban találkoztam terülő habitusú rózsával, elképesztő látványt nyújtott.

Levélzetét fényes felületű, sötétzöld színű, fogazott szélű levelek alkotják. Világos rózsaszín, telt virágai egész nyáron nyílnak. Kedveli a savas vagy enyhén savas talajt és jól bírja a szárazságot is. Elvirágzás után érdemes visszametszeni. A pázsitviolához hasonlóan a kártevők és betegségek a terülőrózsát sem károsítják.
Évelő díszgyertya
Az évelő díszgyertya egy laza bokrot alkotó, alacsony növésű, különleges megjelenésű szépség. Levelei zöld és bordó színekben pompáznak, míg a sötét rózsaszín virágok szárai pirosas-bordó virágszáron nyílnak. Takarónövényként, szegélynövényként is ültethető, de nagyobb sziklakertbe vagy dézsába is elhelyezhető.

Nagy fényigényű növény, ezért mindenképpen napos helyre ültessük. Kisebb, rövid ideig tartó árnyékolást elvisel. A rövidebb száraz időszakokat öntözés nélkül is átvészeli, de aszályos időszakban öntözni szükséges. A téli hónapokban takarást igényel, ezért a fagyok beállta előtt takarjuk. Jó vízelvezetésű homokos és agyagos talajokon is jól fejlődik. Kártevői és betegségei nem ismertek.
Szürke kutyatej
A szürke kutyatej (más néven deli vagy délszaki kutyatej) egy heverő szárú, nagy fényigényű évelő növény. Levelei szürkés-zöldek, húsosak, spirálisan állnak. Sárga-zöld apró virágai a hajtáscsúcson virágernyőbe tömörülnek.
Jó vízáteresztő képességű, meszes talajt igényel. Nedves, kötött talajba telepítve gyökere elrothadhat. Kedveli a meleg és napos élőhelyet.

Az árnyékot nagyon nehezen tűri. Kevés vizet igényel, de közvetlenül az ültetés után szükséges számára az öntözés. A felkopaszodott hajtásokat vissza kell vágnunk. Gondozása során mindenképpen viseljünk kesztyűt, mert mérgező a tejnedve. A szürkepenész és a levéltetvek károsíthatják.
Napvirág
A napvirág a pázsitviolához hasonló alacsony, párnát alkotó félcserje. Hosszúkás, matt zöld levelei és narancs-piros színű, sárga közepű virágai különleges látványt kölcsönöznek neki. Virágait májustól júniusig hozza.

Legideálisabb számára a mérsékelten száraz, meszes, jó vízáteresztő talaj. Nagy fényigényű növény, árnyékolását kerüljük. Vízigénye kicsi, de ültetés után öntözést igényel.
Mivel a virágait folyamatosan hozza, és a reggel nyílt virágok még aznap lehullatják a szirmaikat, a fennmaradó virágszárakat érdemes visszametszeni. Ha a virágzást követően felnyurgul, kissé metsszük vissza. Kártevői és betegségei nem ismertek.
Kapcsolódó cikkek: