Ház, táj blog

Tanúhegyeket mászva 1. rész: Tóti-hegy

Agrofórum Online

Hazánkban rengeteg látnivaló van és számos természetvédelmi értékkel rendelkezünk, ennek szép példáját jelentik a tanúhegyek. Így jutottam arra a döntésre, hogy elindítok egy tanúhegyekről szóló sorozatot. Mindig az aktuális és egyben megmászott tanúhegyet mutatom be az olvasónak, hiszen a Balaton-felvidék csodálatos panorámáját egész évben élvezhetjük, mindamellett talajtani és geológiai szemszögből is érdekesek számunkra.

Az enyhe télnek köszönhetően a plusz fokos napokon a Balaton-felvidék jó programot szolgáltat kirándulóknak, túrázóknak, családosoknak egyaránt, mivel a gyönyörű napsütéses időben pazar panoráma tárul elénk a csúcsokon.

A 346 méter magas Tóti-hegy a Balaton-felvidéken elhelyezkedő Tapolcai-medence területén található számos tanúhegy egyike Veszprém vármegyében. A Gulács keleti szomszédságában terül el. Bazaltcsúcsa „cukorsüveg alakú”, harmadkori vörös homokkőre épült. Oldalát ritkás erdő borítja. Gyalogosan Káptalantótiból a hegy keleti oldalán haladva a kék háromszög jelzésen, Salföldről a kék, illetve zöld sávos, majd a kék háromszöges jelzésen közelíthetjük meg.

Látszólag csábítóan lankás, de a kirándulóknak gyorsan rá kell döbbenniük, hogy csak a hegytető előtti rész mászható könnyedén, ugyanis a csúcs előtt nagyjából 50 méteres szakaszon majdnem ugyanannyi szintet kell legyőzni, mint addig összesen. Ez a rész felfele meredek, edzettséget igényel. Viszont nem lehetetlen küldetés! Emellett a hegyen nincs sehol pihenőhely, tehát a célig leszegett fejjel kell előre haladni, amiért csak az egykori kőbánya sziluettje és a gazdátlan pincék, présházak kárpótolnak.

Kilátás a Tóti-hegyről (fotó: Szentes Dóra)

Fönt aztán lenyűgöző panoráma tárul elénk! Előbukkan az alapkőzet (bazalt), a csúcs bordáját borító gyepről pedig zavartalan a kilátás, csodálatos körpanorámában gyönyörködhetünk. Déli irányba feltűnik a Balaton párolgó víztömege, amelybe a Badacsony és a Gulács takar bele. Az alacsonyabb hegyek sorakoznak a parton, elgátolva a Káli-medencét. A Szent György-hegy tömbje és a Keszthelyi-hegység lapos háta is mutatkozik. Végül Fonyód kettős csúcsa adja hírét a somogyi dombvidéknek.

A hegy oldalában a sok évszázados tájhasználat nyomai sorakoznak. Lejjebb kőfal védelmezi a szekérutat, illetve egy öreg pincére is figyelmesek lehetünk – az üreg arra utal, hogy egykor idáig is elért a szőlők birodalma. A 18-19. században a lejtő futásával párhuzamosan mélyítettek pincéket a telkek alsó, kevésbé becses részein. Bejáratuk mellé általában valamilyen árnyékoló fát (többnyire diót) ültettek. A filoxéravész után a permetezéshez szükséges víz hiánya miatt már csak az alacsonyabban fekvő területeket szőlősítették újra. A Tóti-hegy lejtőjéből nem harapott ki akkora darabot a hajdani bazaltbányászat, mint sok társa testéből. Csupán kézi művelésű fejtés működött itt, amely javarészt zúzalékkal szolgálta az építőipart.

Forrás:

https://welovebalaton.hu/hely/toti-hegy-1

https://www.termeszetjaro.hu/hu/poi/hegycsucs/toti-hegy/52040260/

https://www.gyorffyarpad.hu/balatoni_latnivalok/toti-hegy-turaajanlo-a-balaton-legszebb-kilatohelyere/

2025-ben fészkelt először hazánkban a feketeszárnyú kuhi!

2025. szeptember 13. 05:40

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület hírt adott arról, hogy feketeszárnyú kuhi idén először, sikeresen költött hazánkban.

A sünbarát kert tartozékai

2025. szeptember 11. 05:40

Sokat tehetünk a kert sünbaráttá tételéhez: pár egyszerű megoldás, és biztonságosan közlekedhetnek, vadászhatnak és telelhetnek a sünök!

Segítsünk a sünökön! – Magukra maradt fiatal sünöket találtam, mi a teendőm?

2025. szeptember 5. 05:40

Egy fenntartható kertben nem ritka látvány az újszülött sün. Mit tegyünk, ha fészket találunk? Hogyan állapítsuk meg, hogy kell-e a segítségünk?

Segítsünk a sünökön! - Beteg vagy sérült sünt találtam! Mi a teendő?

2025. augusztus 29. 05:40

Cikkünkben ismertetjük, hogy miként tudunk segíteni akkor, ha láthatóan beteg vagy sérült sünt találunk?

Nyaralók épülnek a szőlőtőkék helyén Balaton-felvidéken

2018. augusztus 10. 13:30

Badacsonyban az elmúlt 12 évben 40 százalékkal csökkent azon területek nagysága, amelyen szüreteltek, a Balatonfüred-Csopaki borvidéken pedig 30 százalékos a visszaesés.

Tanúhegyeket mászva 2. rész: Csobánc

2023. február 2. 05:39

A Csobánc tetejéről talán a legszebb Balaton-felvidéki panoráma tárul elénk, látjuk innen az összes híres tanúhegyet, a kilátás a Tihanyi-félszigettől a Keszthelyi-öbölig terjed.

Tanúhegyeket mászva 5. rész: Badacsonyi Kőkapu és kilátó

2023. április 17. 05:36

A Badacsony közkedveltsége még a többi tanúhegyhez viszonyítva is kiemelkedő. Rengeteg magaslatáról nyílik pompás rálátás a környékre, ezeknek pedig egy igazi kuriózuma a Kőkapu kilátópont.

Tanúhegyeket mászva 3. rész: Haláp

2023. február 4. 05:36

A Tapolcai-medence északi szélén magányosan álló, félig elbányászott vulkáni hegy, a Haláp (358 méter) furcsa, rendellenes sziluettjével első látásra kilóg a klasszikus balatoni tanúhegyek közül.