Házikert

Június a rózsaágyásban

Agrofórum Online

A június a rózsaágyásokban tevékenyen telik. Rengeteg az esetleges növényvédelmi feladat, akár az első virágzásokon is túl vagyunk.

Az első virágok

Aki szereti a rózsát és alaposan megfigyeli őket, akkor már az első virágzásból sok minden kiderülhet. Ha túl apró bimbókból nyílnak a virágok, melyek hamar elnyílnak, akkor a tápanyagok utánpótlásával ugyanúgy érdemes foglalkozni, mint a gyakori öntözéssel. Ugyan idén elég esős volt a május, a hirtelen beköszöntő kánikula gyorsan kiszárította a talajok nagy részét és akár minden nap öntözni kell.

A gyengébb talajokon bátran töltsük fel a rózsák környékét érett komposzttal, érett marhatrágyával vagy kinek kedve szerint műtrágyázhatunk is a tövek körül.

Növényvédelem

Az egyik nagy probléma a már megjelent levéltetvek jelentik most is. Ahogy a rózsáink hozzák a friss leveleket, hajtásokat, úgy kapnak kedvet a levéltetvek is a szívogatáshoz. A levéltetvek ellen rengeteg megoldás bevethető, de a talajunkat is nézzük át, mert általában a hangyák munkája is jelentős, ha sok a levéltetű.

A diplocarponos levélfoltosság egy rendkívül agresszív kórokozó, mely már júniusban látványos tüneteket produkál. Ellene viszonylag nehéz védekezni, mert sokszor gyorsan is terjed és hamar az összes levél kárát látja. Ha viszont a levelek nagyja megbetegszik, onnantól a tövek is gyengülnek. Egyes rózsafajták kifejezetten fogékonyak erre a betegségre, így attól, hogy egyik évben eredményesen meg tudtuk védeni rózsáinkat, sajnos a következő év is hasonló küzdelmet fog tartogatni. Ellene a triazol hatóanyag vagy a kasumagicin hatóanyag a hatékony általában.

Ápolás

Az elvirágzás után a virágzati szárakat érdemes visszavágni, hogy a termésérlelés ne vegyen el a tövektől plusz energiát. Ha kora tavasszal nem metszettük alaposan vissza a rózsatöveket, akkor a nyári időszakban módjával, de még formára igazíthatjuk őket. Virágzás után elsősorban. Folyamatosan a beteg részeket távolítsuk el, ezzel is csak a növényvédelmi munkát segítjük.

A futórózsáknál a támrendszerhez igazítsuk be a hajtásokat, ne hagyjunk nagy lombtömegeket rögzítés nélkül, mert a nagy nyári viharokban akár le is törhetnek a hajtások.

Az oltott bokorrózsákon sokszor megjelennek az alulról előtörő vadhajtások. Ezeket érdemes kimetszeni. A vadhajtások könnyen felismerhetők, mert más a tüskézettségük, más a levélzetük is általában és erőteljesebben növekednek a nemes rózsafajtához képest.

A nyári kánikulában a tearózsákat főleg délután és esti órákban érdemes, bőségesen megöntözni, mert ők jobban tűrik a szárazságot a többi fajtához képest. A legjobban a folytonvirágzó fajták sínylik meg a kánikulát, így ezekre jobban figyeljünk oda mind öntözésben, mind tápanyagellátást illetően.

Ne várja meg az első fagyot: ezeket a növényeket már októberben be kell vinni

2026. október 13. 08:10

Ahogy hűvösebbé válnak az októberi éjszakák, sorra kerülnek veszélybe a fagyérzékeny dísznövények. De nem mindegyiket kell egyszerre telelőbe vinni.

Mikor kell utoljára füvet nyírni ősszel?

2026. október 12. 11:10

Tél előtt sem a túl hosszú, sem a túl rövid gyep nem ideális. Mutatjuk, mikor és milyen magasságban érdemes utoljára nyírni.

Mi ásott lyukat a kertemben? Mostantól könnyen azonosíthatja a károsítókat

2026. október 12. 09:10

Sok kerttulajdonos ébredt már arra, hogy a kertje, udvara tökéletes pázsitját valami feldúlta, összelyuggatta. A károsító azonosítása nem túl nehézkes.

A rendezett kert nem feltétlenül egészséges kert: mit árul el a kertünk a biodiverzitásról?

2026. október 12. 05:40

A kert nem attól lesz egészséges, hogy minden centimétere rendezett. Sőt, előfordulhat, hogy éppen ilyenkor a kertből valami fontos hiányzik: az élővilág változatossága.

Szüreteljünk rózsát!

2023. augusztus 5. 12:10

Igazi természetes csodaszer, de ha nem lenne így a varázslatos illatáért már megéri belevágni elkészítésébe.

A rózsák átteleltetése cserépben és ágyásban

2022. december 2. 09:09

A törékeny rózsák különleges védelmet igényelnek a hideg hónapokban. Az alábbiakban megtudhatja, hogyan teleltetheti át sikeresen rózsáit az ágyásokban és a cserepekben.

Mire ügyeljünk a rózsa metszése során?

2026. március 16. 04:38

Kérem, segítsenek abban, hogy mire kell ügyelnem a rózsa metszése során?

Rózsagondozás kezdőknek: metszés lépésről lépésre

2025. április 18. 13:10

A rózsák metszése nem csupán esztétikai célokat szolgál – ennél sokkal többről van szó. Ha tudatosan végzi ezt a munkát, akkor egészségesebb és dúsabb virágzatú növényeket nevelhet.