Életmód, gasztronómia

Szüreteljünk rózsát!

Agrofórum Online

Pár éve még közel sem volt gyakori az, hogy a rózsasziromból szörpöt, lekvárt készítsünk. Ma semmi meglepő nincs azon, ha süteményünkbe rózsalekvár, szódánkba pedig rózsaszörp kerül. Mindezek mellett ne feledjük el, hogy a szirmokból csodálatos olajat is készíthetünk, amely kozmetikai termékeinkben éppen úgy felhasználható, mint gyógyászati céllal.

Igazi természetes csodaszer, de ha nem lenne így a varázslatos illatáért már megéri belevágni elkészítésébe, még akkor is, ha közel sem egyszerű feladat a következők miatt:

Ami igazán nehézzé teszi a műveletet

Ami igazán nehézzé teszi a műveletet az a mennyiség, ez ugyanis közel sem csekély. Mint előre bocsátottam az elkészítéséhez rengeteg rózsaszirom kell, egyetlen csepp rózsaolajhoz ugyanis kb. 40 rózsára van szükség. Ez azt jelenti, hogy három tonna rózsából mindössze 1 liternyit tudnak elkészíteni.

A rengeteg pozitív hatása miatt azonban nem kell lemondania erről a természetes csodaszerről, hiszen kis mennyiségben otthon is elő tudjuk állítani, ha nem sajnáljuk erre az időt és persze a teljes virágukban lévő rózsákat  sem. Nézzük, mi is a teendő, ha adalékanyagok és tartósítószerek nélküli, valóban természetes összetevőből álló rózsaolajat szeretnénk készíteni otthon, mindenféle nagyobb előkészület és anyagi ráfordítás nélkül.

Olívaolaj, rózsa és kész is

Az első lépés a szüret, amelyet célszerű reggel, hajnalban elvégezni, ugyanis ilyenkor legmagasabb a szirmok illat- és aromaanyag tartalma. Ebben az esetben egy tiszta befőttesüvegbe tesszük a friss, még nem hervadt szirmokat és annyi extra szűz olívaolajjal vagy szőlőmagolajjal öntjük fel, amennyi ellepi. Zárjuk le és tegyük napfényes helyre. Minden nap alaposan keverjük meg, forgassuk át. 3 hét után gondosan szűrjük le.

Amire használhatjuk

Tökéletesen alkalmas közvetlenül a bőrre alkalmazva, például egy vattakorong segítségével is felvihető a bőrre. Ha arcra, bőrre kenve, kozmetikumként szeretné használni, akkor érdemes kókuszzsírhoz keverve alkalmazni, így még erősebb lesz a hatása. Elég pár csepp rózsaolajat belecsepegtetni a kókuszzsírba, összekavarni, és már használható is.

Forrás: /www.megyeriszabolcskerteszete.hu/

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tilos együtt fogyasztani a zöldségeket és gyümölcsöket? Furcsa tanács került elő

2026. október 11. 09:10

Emésztési problémákat az is okozhat, ha az ételeket és italokat nem jó kombinációban fogyasztjuk. Gondot jelenthet, ha a gyümölcsök mellé zöldségeket nassolunk?

Van élet a bolti üdítőkön túl: ezt tudja a frissen préselt zöldség és gyümölcs

2026. október 10. 14:10

A házi préselés jó lehetőség a szezonális termés feldolgozására, de a gyümölcslé nem helyettesíti az egész gyümölcsöt.

Elfeledett magyar paraszti étel a hűvös őszi napokra – szüretre is kiváló

2026. október 10. 09:10

A szüret valódi ünnepnek számított a magyar paraszti világban, hiszen ekkor dőlt el, milyen bort fognak inni a következő esztendőben. Persze a lakomák sem maradtak el ilyenkor.

A tűzifa ezzel a módszerrel akár 2 hét alatt felhasználásra kész lehet

2026. október 8. 13:10

Szakemberek tanácsa szerint a tűzifát 2 évig érdemes száradni hagyni, hogy a nedvességtartalma 20 százalék alá csökkenjen.

Ha rózsát ültetne, most éppen alkalmas rá az idő

2026. október 8. 16:10

A rózsák igazi ékkövei a kertnek, örök klasszikus dísznövények. Ha szeretnénk néhány tővel gazdagítani a kertet, most ősszel meg lehet tenni.

Rózsából több? Így érdemes dugványozni, ha saját töveket szeretne a kertben

2026. június 21. 14:10

A rózsa szaporítása otthon sem bonyolult, a nyár eleji dugványozás meglepően jól működhet. Csupán néhány részleten múlik, sikerrel jár-e.

Rózsagondozás mesterfokon: ezt a 7 hibát ne kövesse el!

2026. március 10. 14:10

A rózsák ápolásánál apró hibák is virágvesztéshez vezethetnek. Mutatjuk a 7 leggyakoribb szakmai tévedést.

Hazai nemesítésű rózsát ajándékoznak a pápának

2023. április 27. 15:46

A budapesti látogatás alkalmából Novák Katalin köztársasági elnök három különleges Árpádházi Szent Erzsébet rózsatövet ajándékoz Őszentsége Ferenc pápának.