23℃ 18℃
szeptember 11. Teodóra, Jácint, Igor, Helga
Kiskerti teendők

Januári munkálatok a kiskertben

Agrofórum Online

Bár a fagyos januári reggelek miatt úgy tűnhet, alszik a kert és nincs mit csinálnunk odakint, ez távolról sem igaz.

Egy kertben mindig van mit tenni, akkor is, ha épp nyugalomban vannak a növények. Van, amit épp ilyenkor kell visszavágni, és van, amit ilyenkor kell elvetni. Mindemellett ott vannak a kertünkbe látogató madarak is, akikről gondoskodnunk kell.

A legtöbben a fagyos talaj és a zord időjárás miatt ódzkodnak attól, hogy odakint ügyködjenek. Azt gondolják, minden ráér tavasszal, pedig a valóság nem is állhatna távolabb ennél. A hideg levegőn való munka ráadásul nagyon jót tesz az egészségnek: a napsütés, a friss levegő használ a testnek és a léleknek, megmozgatja az izmainkat, növeli a véroxigénünket és nem utolsó sorban a boldogsághormonjainkat.

És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a növényeknek és a kertnek is jót tesz, ha szép rendezetten várhatják a tél végét. Így mire beköszönt a jó idő, könnyedén nekiláthatunk majd a tavaszi munkálatoknak.

Most azonban lássuk, milyen januári tennivalók várnak ránk a kertben!

Gondoljunk a madarakra!

A madarak etetését bármikor el lehet kezdeni. A kertészeti áruházakban meseszép madáretetőket és speciális, vadon élő madaraknak adható magkeverékeket és itatókat lehet kapni.

Vásároljunk be ezekből és lássunk hozzá a kertünkben és környezetünkben élő madarak gondozásának. Látni fogjuk, hogy azonnal felfedezik az új élelemforrást és végtelenül hálásak lesznek érte. Nekünk is jó érzés lesz, hogy a fagyos, élelmiszerszűkében lévő téli hónapokban segítünk ezeknek a bájos kis állatoknak, akik aztán egész évben a jelenlétükkel és a dalukkal ajándékoznak meg minket.

Madáreleséget egyébként házilag is készíthetünk – a szakboltokban kapható magokat zsírba gyúrva golyókat lógathatunk fel a fák azon részeire, ahol a macskák biztosan nem veszélyeztetik a madarakat. Az itatókba érdemes egy pingponglabdát tenni, hogy megakadályozzuk a víz befagyását, ameddig csak lehet – ezt a tálat naponta friss vízzel kell feltölteni!

Vágjunk vissza néhány növényt!

Az általános metszési irányelvek szerint januárban az olyan fás növényeket érdemes metszeni, mint például a mogyoróbokor, a fűzfa, a bodza és a kökény. Ezeken túl metszést igényelhet továbbá az aranyfa vagy aranycserje (Forsythia), a gyöngyvirágcserje (Deutzia), a jezsámen (Philadelphus), a vérvörös ribiszke (Ribes sanguineum), és a lonc is.

A metszés idejét időzítsük egy olyan napra, amikor 5-10 fok van és a nap is süt! Így a legtöbbet profitálhatunk a téli időjárásból és a növények is jobban regenerálódnak, ha magasabb a hőmérséklet – a fagyott vágási területek ugyanis nehezebben gyógyulnak.

Hidegben csírázók vetése

A január tökéletes időszak a hidegben csírázó növények vetésére. Ezek közé tartozik a sisakvirág, a mák, a bazsarózsa, a tollbuga és a búzavirág. Ha van magaságyásunk, vagy kisebb veteményesünk, a zöld levelű salátaféléket már most érdemes előnevelni.

De paprikát, paradicsomot, tökféléket és fűszernövényeket is elkezdhetünk csíráztatni a lakásban. A brokkoli és a káposzta is jól megférnek egymás mellett a csíráztató edényekben, és tavasszal hamar ki lehet ültetni őket, mivel ezek jól bírják a kezdeti hideg tavaszi estéket.

Virághagymák ültetése

Ha a talaj nem fagyos, januárban is lehet virághagymákat ültetni. A krókuszok, tulipánok és nárciszok ugyan általában ősszel kerülnek a földbe, de januárban is van esélyük a túlélésre. Ha enyhébbnek bizonyul az idei tél, még arra is van esély, hogy tavasszal – bár picit később, mint szoktak – kihajtsanak. Ha mindenképp szeretnénk biztosítani a hagymák kihajtását, ültessük cserepekbe, dézsákba őket. Ezeket később ki lehet majd vinni a szabadba.

Mi az, amivel tényleg nem kell januárban foglalkozni?

Sok kertész úgy véli, a kertrendezésre nem szabad nagy energiát fordítani ebben a hónapban, mivel ezzel megzavarjuk az állatvilágot. A sünök általában az avarkupacokban telelnek át, de sok rovar és más rágcsáló is a kert természetes menedékeiben bújik meg.

A madaraknak is segítséget jelenthetnek a téli fagyok és a hideg szelek ellen az elhalt növények, lombok és sövények, ezért ezeket nem ilyenkor kell eltávolítani. Minél természetesebb ilyenkor a kert, annál kedvezőbb az állatvilág számára.

Rózsák gondozása ősszel – tippek a jövő évi virágzásért

2025. szeptember 9. 13:10

Ősszel a rózsák különös figyelmet igényelnek: a helyes metszéssel, tápanyag-utánpótlással és talajtakarással biztosíthatjuk a téli védelmet.

Őszi ültetésű virághagymák: ezekre figyeljen, ha most ülteti!

2025. szeptember 3. 05:40

Nem elég csak megvásárolni a hagymákat és ledugni őket a földbe – van néhány fontos szempont, amikre érdemes odafigyelni.

Nyár végi tápanyagpótlás a hobbikertben

2025. szeptember 1. 05:40

A nyár végi tápanyagpótlás nem látványos munka, de hosszú távon kifizetődik. Megerősíti a növényeket, segíti a regenerációjukat.

Nyár végi öntözési tippek, ha túl nagy a szárazság

2025. augusztus 25. 05:40

Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány praktikus tanácsot, hogy hatékonyan, takarékosan és növényei egészségét szem előtt tartva öntözhessen ebben a kritikus időszakban.

Intenzíven látogatják a kártevők a szabadföldi káposztaféléket – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2023. október 11. 17:10

Október első dekádjának kellemes őszi időjárását rövid időre egy átvonuló hidegfront szakította meg. A front hozott ugyan némi csapadékot, de ez a kevés eső nem enyhített a hetek óta tartó szárazságon. A szabadföldi zöldségfélék sikeres termesztéséhez így elengedhetetlen a folyamatos öntözés. A jelenlegi időjárási körülmények most inkább a még rajzó kártevőknek kedveznek, bár a gyümölcsfélék rovarkártevői már nem rajzanak.

Új megoldásokkal erősíti kertészeti portfólióját a Bayer

2023. január 6. 14:46

A szerkivonások korában a Bayer különösen büszke arra, hogy 2023-ban két új termékkel is jelentkezik, új megoldásokat kínálva a kertészeti kultúrákkal foglalkozó termelőknek.

A 130 éves Budai Arborétumról

2023. október 18. 05:40

A Budai Arborétum története gyakorlatilag elválaszthatatlanul összekapcsolódik a kertészeti oktatás kialakulásával Magyarországon. Október 13-15. között került megrendezésre az „Őszkert” 2023 Őszi Kertészeti Napok, melynek keretein belül az arborétum fennállását is ünnepelték a résztvevők.

Jó gyümölcstermésnek örülhetnek idén a lengyel gazdálkodók

2020. augusztus 16. 08:38

Bár az enyhe tél és a késői fagyok miatt volt félnivalójuk a lengyel kertészeknek, az idei szezonjuk miatt mégsem lehetne elégedetlenek.