Házikert

Különleges évelőnk: csengőbojt

Agrofórum Online

Mint a legtöbb kertész, lelkesen gyűjtöm a különlegességeket. Most ősszel is sok újdonság landolt a kertben, mint például a csengőbojt, mely egy nálunk is évelő dísznövény. Nézzük mit érdemes tudni róla!

A csengőbojt (Enkianthus) az erikafélék családjába tartozó kisfa vagy cserje. Főleg a Himalájában és Japánban őshonos, de dísznövényként szinte az egész világon elterjedt már, főleg ebben a mérsékelt égövben.

Érdekessége, hogy viszonylag kevés fajból áll, alig 12-15 faja ismert. A mi klímánkon lombhullatóként elsősorban jellegzetes virágzatával díszít. Krémfehér vagy rózsaszín csengő alakú kis virágai fürtökbe rendeződve, kecsesen bókolnak a hajtásokon.

Kissé fogazott levelei csomókban állnak az ágakon, ezzel is érdekes megjelenést kölcsönözve a csengőbojtnak.

Harangozó csengőbojt igényei

Míg faként nevelve szabadföldben eléri a 2-2,5 méteres magasságot, addig dézsában nevelve jóval kisebb fa nevelhető az enkiantuszból. Elsősorban a félárnyékos helyet kedveli, mint a naposat, így ha erre is odafigyelünk, akkor lombozata is a legszebb formáját fogja mutatni.

Érdekessége, hogy ez a növény is a savanyú talajt kedvelők táborát gazdagítja. Tehát, ha vacillálunk, hogy vajon a kertünkben jól fogja-e érezni magát, akkor viszonyításként a rhododendronokat, hortenziákat, áfonyát vehetjük alapul.

csengőbojt
Csodálatos különlegesség a csengőbojt (fotó: Pexels)

Talajsavanyításra természetes módon a tűlevelű örökzöldekkel van a legnagyobb esélyünk, tehát ha fenyőfélék környezetébe ültetjük, akkor várhatóan a csengőbojtok is jól fogják érezni magukat.

Túlönzötni nem kell, de a savanyú talaj mellett a jó vízáteresztő, nyirkos talajt kedveli. Olyan kertekbe ajánlott, ahol a légköri páratartalom is megfelelő egy magashegyi növénynek. Mivel nagyon lassan növekszik, így metszeni sem kell.

Hogyan szaporítjuk az enkiantuszt?

Eredeti élőhelyén magról szaporítják, nálunk inkább félfás dugvánnyal érdemes a nyár folyamán. Ehhez célszerű plusz gyökereztető hormont használni, hiszen pont a lassú növekedés miatt a lassú gyökeresedéssel is számolnunk érdemes.

Már a gyökeresedéskor teremtsük meg a kellő feltételeket: savanyú talaj és kiegyenlített talpmeleg, ezzel is biztosítva a sikeres gyökérnövekedést.

ÉRDEKESSÉG: E. cernuus f. A rubens (lelógó vörös enkianthus) elnyerte a Királyi Kertészeti Társaság Kerti Érdemdíját. A Királyi Kertészeti Társaságot 1804-ben alapították az Egyesült Királyság vezető kertészeti jótékonysági szervezeteként.

Kiemelt kép: Pexels

Mikor és mennyit öntözzük a szobanövényeket? Útmutató a hibák elkerüléséhez

2026. január 16. 11:10

A túl sok törődés is ölhet. Megmutatjuk, mikor és mennyit öntözzön, hogy a szobanövényei végre ne szenvedjenek.

Tavasz a lakásban: cserepes nárcisz sikeres nevelése

2026. január 15. 14:10

A cserepes nárcisz kevés munkával is látványos. Mutatjuk, mire figyeljen az ültetéstől a virágzásig.

Borbolya a kertben: mérgező díszcserje vagy hasznos gyümölcs?

2026. január 14. 11:10

A borbolya látványos, de nem minden faja biztonságos. Mutatjuk, mikor ehető a termés, és mikor jelent kockázatot.

Milyen szempontok alapján válasszunk metszőollót?

2026. január 14. 05:40

Az egyik alapvető kérdés, hogy mitől fogunk majd szeretni egy metszőollóval dolgozni? Mert ugye bármikor elképzelhető egy nagyobb kertben, hogy akár egész nap dolgozni kell vele.

Koronavírus - Inputanyag-hiányra számítanak, nem fogadnak területi képviselőket a gazdálkodók

2020. március 16. 06:38

A koronavírus okozta világjárvány minden ágazatra, így a mezőgazdaságra is hatással lesz. Elmaradnak a nagy agrárrendezvények, például az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, de egyéb rendezvények, szakmai konferenciák is. Bezártak az egyetemek, köztük a Szent István Egyetem gödöllői kampusza is, ahol az egyik legelső iráni beteg is tanul. De mit gondolnak a gazdálkodók, milyen hatással lesz rájuk az egészségügyi és gazdasági válsághelyzet?

Mitől penészes a mahónia?

2019. március 23. 05:38

K. Attila kérdése: Irodaházunk előtt konténerben nevelt mahónia bokrokon fehér penészes bevonat jelent meg február végén. Nagyon feltűnő. Mi okozhatta?

Ezt a földet választottam III. rész

2019. szeptember 19. 04:36

Milyen földtípusok állnak rendelkezésünkre, melyiket válasszuk a növény igényei (pl.: savanyúföld, kaktuszföld, orchideaföld), illetve termesztési céljaink (pl.: palántaföld) tekintetében? Megéri minden növénynek „névre szóló” földet vásárolni? Melyik fajtát helyettesíthetem egy másik típussal?

10 érdekesség a bazsarózsáról

2024. április 24. 14:10

A bazsarózsa vagy peónia hamarosan virágba borul, érdemes hát néhány érdekességet megtudni erről a csodás dísznövényről.