Házikert

Május végi teendők a konyhakertben

Agrofórum Online

Ha május, akkor már javában kerti szezon. Az első miniszüretek is talán már megvoltak a gondos kertészeknél. De nézzük is sorra milyen kerti teendőink vannak május végén a konyhakertben!

Május vége felé már a másodvetéseknek is itt van az ideje és elindult a palánták aktív kiültetési időszaka is. Még a napokban is gazdák sokasága figyelte árgus szemmel az időjárásjelentést, hiszen nagy viharokkal és jégesővel, néhol talajmenti faggyal érkezett el a május közepe. A hidegfrontnak köszönhetően pedig a palánta ki- és palánta beköltöztetési időszak vette kezdetét. A palánták esetében a napoztatás és kinti fényekhez szoktatás az, ami a kiültetés előtt a legfontosabb.

Én kis kertem

Aki velem együtt szorgoskodott kint a kertben már március óta, az szüretelt tépősalátát, koriandert és kihúzkodta már a friss újhagymát is a reggelikhez. Itt szabadult fel hely emiatt a magaságyásokban is, ahova most már mehetnek be a palántáról nevelt növények. Aki kert-applikációban vagy kockásfüzetben előre megtervezte a kiskertjét, annak akár már meg is van, hogy mit ültessen a megüresedett helyekre.

Nekem így került az újhagymák helyére pár tő paradicsom és kosszarv paprika palántaként.

A cukorborsóm is lassan szedhető lesz, így csak a kötözéssel foglalkoztam. Két pálca közé madzaggal beterelve a rakoncátlan hajtástömeget.

A tépősalátáim közé beszabadult egy csiga, melyet még nem sikerült tetten érnem, így elterelő hadműveletként abba az ágyásba pár tő bársonyvirág is került, elvégre azt jobban is szereti a falánk csiga.

Gyümölcsfák a kiskertben

Levéltetűben és hangyakolóniákban gazdag májusunk van, ez igen nagy gondot okoz a konyhakertészeknek is. Egyrészt a szelektív rovarölőkkel lenne érdemes védekezni, ha valaki hitbéli meggyőződése megengedi a vegyszerek használatát, így a hasznos rovarok mentesülnek a védekezés alól.

Saját praktikaként viszont az idei évben az úgynevezett postásragasztót vetettem be a fák törzsén, mert szelídebben ragad, mint az egérragasztó vagy hangyaövek, mégis a hangyákat felfogják, de már sem a katicabogarak, sem más hangyáktól nagyobb hasznos rovarok nem ragadnak bele. A hangyák viszont így fennakadnak a ragasztócsíkon és már nem tudják visszacipelni a levéltetveket a fákra.

A gyümölcsfáknál a lisztharmatra is érdemes odafigyelni. A barackokon a tafrína fertőzése ilyenkor már leállt, talán ez jó hír a biokertészeknek. A lisztharmat ellen idén újra a tesztfákon a fahéjolajos permetezést használom, hogy minél több tapasztalatunk legyen a hatékonyságot illetően és meg kell hagyni, nagyon jók az eredmények.

Természetesen a lisztharmat elleni gombaölő szerek ugyanúgy elérhetők a gazdabolt polcán, ha valaki ehhez folyamodna.

Mit ültessünk most?

Ha eddig nem volt helyünk és időnk palántát nevelni paprikából és paradicsomból, akkor most indítani magvetéssel talán nem praktikus, de kész palántát még bőven vehetünk.

Magvetésre most a gyorsan csírázókat javaslom, mint az uborkafélék, a babfélék, tökfélék a cukkínitől kezdve a patisszonig, amit szívesen fogyasztunk.

Mivel egyre melegebb van a retekkel már nem feltétlenül érdemes kísérletezni, de például egyes salátafajták, mint pl. a Salanova, egészen szépen megnevelhető nyáron is, érdemes elvetni.

A fűszerek egy részét is vethetjük, ha eddig vártunk a bazsalikommal és tárkonnyal, lestyánnal.

Karácsonyfa ápolása vágott és földlabdás formában – így marad friss, tartós és egészséges az ünnepek alatt

2025. december 21. 05:40

A gondosan kezelt fenyő hosszú ideig az ünnepek dísze maradhat – sőt, ha földlabdás változatot választ, akár évtizedekig is élhet a kertben.

Legfontosabb élelmiszercímkék és jelentésük

2025. december 20. 05:40

A termékcímkén megkülönböztető jelzések, bizonyos esetekben lényeges számadatok szerepelnek, amelyek együttesen csak arra a terméktípusra jellemző tulajdonságokat jelölnek.

Hogyan válasszunk ágdarálót? – Útmutató tudatos kerttulajdonosoknak

2025. december 19. 05:40

Egy jól megválasztott ágdarálóval nemcsak könnyebb lesz a kerti munka, hanem az apríték révén értékes mulcs vagy komposzt is készülhet.

Téli mulcsozási technikák és anyagok – A talaj védelme a hideg hónapokban

2025. december 18. 05:40

Aki télen is védi a talajt, tavasszal egészségesebb, ellenállóbb és gyorsabban fejlődő növényekkel számolhat.

Téli paradicsom- és paprika-palántanevelésekor tapasztalható, tápanyagellátással kapcsolatos gyakoribb hibák II.

2022. december 29. 10:34

A jó minőségű palánta alapvető feltétele a sikeres termesztésnek, különösen korai zöldséghajtatásban, ahol a nagy termesztési érték miatt csak a tökéletes minőségű, egészséges, kiváló kondíciójú növények jöhetnek számításba, amit csak szakszerű tápanyagellátás mellett lehet megnevelni.

A szabadföldön termesztett paradicsom integrált növényvédelme

2019. július 31. 05:37

Hogyan alkalmazhatjuk az integrált növényvédelem elveit a házikertünkben vagy hétvégi telkünkön? Mit tehetünk zöldségeink (pl.: a paradicsom) legteljesebb védelme érdekében? Ehhez nyújt segítséget egy egyetemi kutatás összegyűjtött anyaga.

Mely zöldségfajok magjaiból érdemes előzetesen palántát nevelni?

2024. február 8. 04:40

Kezdő kertészkedő vagyok, ezért fordulok Önökhöz egy kérdéssel. Mely zöldségfajok azok, melyek magjából érdemes, szükséges előzetesen palántát nevelni?

Sűrűn kelt vetés ritkítása is porondon van májusban - kertészeti tippek a hónapra

2019. május 23. 04:37

Elérkezett hát a május, a zöldségeskertek egyik legfontosabb és legmozgalmasabb időszaka, ugyanis ebben a hónapban kell kiültetni a paradicsompalántákat szabadföldbe - persze, ha a hőmérséklet engedi azt.