Házikert

Májusban vetendő fűszerek a konyhakertért

Agrofórum Online

A fűszerek egy részét érdemes türelemmel kivárva csak májusban magvetni, mert kiültetni még sokáig nem lehet a fagyérzékenységük miatt. Így a mai írás a májusi vetésekről szól a fűszerek témájában.

Mediterrán fűszerek

A mediterrán származású fűszerek mind fáznak még, ha korán kiültetjük, ráadásul a Fagyosszentek előtt nem is célszerű még más palántákat sem kitenni a szabadba, maximum napközben a természetes napfényhez szoktatás a praktikus. A magvetést viszont a fűszerek esetében ilyenkor kezdem, mert nagyjából ekkor szabadul fel a growboxban és kis lakásoknál az ablakpárkányon is a hely a paprika-paradicsom és chilipalánták után. Bár még ezeket sem érdemes kiültetni, de helyigényük májusra már akkora, hogy költözniük kell a párkányról.

Mit vetek ilyenkor?

A koriander, kapor, bazsalikom, fűszerkömény, ánizs, borsikafű, majoranna és oregánó magvetését májusra szoktam időzíteni.

Nagy szaporítótálcákat megtöltünk finom, porhanyós talajkeverékkel, mely főleg komposztos, átszitált talajból, kevés perlitből a levegőssé tételért és kókuszrostból áll.

A kókuszrost semleges, a komposztos keverék pont annyi tápanyagot tartalmaz, amennyire az első pikírozásig szüksége lehet a növényünknek, a perlittől meg egy laza talajkeveréket kapunk, amiben a felszín hamar kiszárad, míg a talajban a szellőzésnek hála nem füllednek be a gyökerek.

Miért fontos, hogy a talaj felszíne száraz legyen viszonylag gyorsan? Mert a palántadőlés egyik rákfenéje az, hogy a talajfelszín tartósan nedves és a fűszernövényeknél vékony, lágyabb hajtásrendszer van a többi palántaféléhez később. Így jobban meg is tudnak erősödni a parányi növények.

Hangyák, mint ősellenség

Az utóbbi években megfigyeltük, hogy a paprika és paradicsomszárak rágásáról elkezdtek áttérni a hangyák a friss fűszernövények hajtásaira, ami szintén palántanevelésnél igen komoly gond. Az elmúlt években teszteltük már a sütőporos szórást a növénykezdemények között vagy más természetes megoldásokat, de talán a lefőzött kávézacc az, ami a leghatásosabb volt ellenük. A kávézaccban csersavak is vannak, mely savanyíthatja a talajt. Ezt azért nem minden fűszernövény szereti, erre figyeljünk oda.

Hova ültessünk fűszereket?

Ha jártasok vagyunk az egymást segítő növények rendszerében, akkor vegyeskultúrában is gondolkodhatunk. A fűszerek egy része jól kombinálható más zöldségekkel vagy akár dísznövényekkel is, így nem véletlen a levendula, zsálya vagy rozmaringbokor a díszkertben sem. De egy szép színeslevelű bazsalikom is jól mutat citromfüvek társaságában. A fűfélék mellé a metélőhagyma is izgalmas kombináció lehet a tavaszi lilás-rózsaszín virágaik miatt, ami nem mellesleg szintén ehető.

A fűszerek nagy része fényigényes, így napos kertekben fejlődnek igazán jól.

Tavasz a lakásban: cserepes nárcisz sikeres nevelése

2026. január 15. 14:10

A cserepes nárcisz kevés munkával is látványos. Mutatjuk, mire figyeljen az ültetéstől a virágzásig.

Borbolya a kertben: mérgező díszcserje vagy hasznos gyümölcs?

2026. január 14. 11:10

A borbolya látványos, de nem minden faja biztonságos. Mutatjuk, mikor ehető a termés, és mikor jelent kockázatot.

Milyen szempontok alapján válasszunk metszőollót?

2026. január 14. 05:40

Az egyik alapvető kérdés, hogy mitől fogunk majd szeretni egy metszőollóval dolgozni? Mert ugye bármikor elképzelhető egy nagyobb kertben, hogy akár egész nap dolgozni kell vele.

Fehéredik a szobanövény földje? - Íme a megoldás!

2026. január 13. 05:40

A téli időszak egyik gyakori problémája, amikor a szobanövények cserepében a talaj elkezd fehéredni, penészes lesz. Ennek több oka is van, így ennek jártunk utána kertész szemmel.

A rózsák átteleltetése cserépben és ágyásban

2022. december 2. 09:09

A törékeny rózsák különleges védelmet igényelnek a hideg hónapokban. Az alábbiakban megtudhatja, hogyan teleltetheti át sikeresen rózsáit az ágyásokban és a cserepekben.

A viaszvirág és a waxvirág titkai

2023. január 31. 05:37

Viaszvirág vagy waxvirág? Melyik melyik? Mi a kettő között a különbség, és melyik mire való? Lássuk a válaszokat ezekre a kérdésekre!

Hogyan aszaljunk, ha túl sok a termény?

2023. szeptember 15. 10:40

Nézzük meg, mely zöldségek aszalhatók, és hogyan érdemes nekiállni!

Milyen teendőink vannak kora tavasszal a gyümölcsöskertjeinkben?

2020. március 7. 09:26

K. Balázs: Milyen feladatokat kell legsürgősebben elvégezni a gyümölcsöskertben? Kezdők vagyunk, most költöztünk városból vidékre.