Házikert

Mellévágó vagy rávágó metszőollót válasszunk?

Agrofórum Online

Metszőolló választásnál merülhet fel a kérdés, melyik változat a jobb, és melyik mire való? Illetve a jobb- és balkezes ollók, és a forgónyelű ollók kérdése is ide tartozhat, ha már a témát feszegetjük.

Női kertészmérnökként nekem a metszőolló választás nemcsak annyiban érdekes, hogy a pengéje kiváló legyen, hanem az is fontos, hogy női kézbe való legyen, és mégis lehessen vele erőt kifejteni, és akár nagyobb ágakat is át tudjak vele vágni, ha nincs kéznél karosolló. Az évek során rengeteg metszőolló megfordult a kezemben a kovácsoltvas antik ollóktól kezdve a szálerősített, könnyített szerkezetűn át a forgónyelűkig. Mivel ráadásul jobb- és balkézzel is simán dolgozom, így az is szempont, hogy bármelyik kezembe veszem, kényelmes legyen metszéskor.

Mi a különbség a rávágó olló és a mellévágó olló között?

A mellévágó metszőollóból van általában a több, szakkereskedésekben is ebből fogy a legtöbb. A mellévágónál a két penge szépen egymás mellett fut el összezáráskor és egy finoman vékony metszlapot lehet készíteni, többnyire sérülés- vagy roncsolásmentesen, már ami a vágott hajtást illeti.

Ugyanígy a rávágó esetében a felső penge rávág egy laposabb felületű alsó, úgynevezett üllőre, aminek köszönhetően a gally, amit vágunk az alsó felénél sérül, roncsolódik is. A rávágó ollót sokszor szőlőmetszéskor alkalmazzák, a fás metszéseknél használható legtöbbször. A puha, zöld hajtásoknál túlzottan megnyomja a hajtást a vágás felülete alatt, ami nem is eredményez szép metszlapot.

Alapvetően a rávágó metszőollókat az egykezes metszésekre fejlesztették ki, mert így nincs szükség a másik kézzel rásegíteni a hajtás hajlításával.

Az is szempont, hogy kényelmes legyen a metszőolló fogása metszéskor

Mit jelent a forgónyél egy metszőollónál?

A metszést végző személy segítésére és a női kezek kímélésére lett kifejlesztve a forgónyelű metszőolló, ahol egy áttét segíti azt, hogy a nyél egyik szára forog megmarkolás és nyitás-zárás közben. Az áttét miatt és a forgás miatt viszont érezhetően könnyebbé is teszi a munkát a metszéskor, nem fárad el annyira a kéz munka közben. Virágkötők is gyakran használják a kisebb, forgónyelű metszőollókat, bár itt a szőlőhöz használt bogyózóolló is igen gyakran kap feladatot.

Egyes forgónyelű metszőollók esetében olyan speciális lett a forgónyél, hogy kis kezekbe is használható nagyobb ágak átvágásánál és minimalizálja a kifejtett erőt, amit a kézzel fejtenénk ki egy normál metszőolló esetében.

Cserélhető pengéset válasszak vagy sem?

Ez azért nehéz kérdés, mert márkafüggő, hogy a penge rögzítése mennyire “kotyog” egy idő után. Több cserélhető pengésem volt már az évek során, mondván hosszútávon praktikusabb csak pengét cserélni, ha pont kezemre van a markolata. De a végén mindig a penge illesztése és rögzítése adta fel a harcot, és a végén kikötöttem egy erősített, de könnyített súlyú metszőollónál, kovácsoltvas pengével, mely lassan 6. évemet szolgálja ki, és nem mellesleg egy kölyökkutya rágási tevékenységének is ellenállt, mert a nyélen alig látszanak a fognyomok, annyira erősített műanyag nyelet sikerült ehhez az ollóhoz társítani.

TIPP: A hosszúéletű metszőollóhoz szakszerű élezés is kell. A legtöbb esetben a penge megy tönkre, amikor észrevétlenül is drótot vágunk vele. Ezért jobb a kovácsoltvas penge. Viszont a metszőollók pengéjének élezése kényes műfaj, mert csak egyik irányból szabad élezni és sokan késélezők módjára éleznek, és így egyre távolabb kerül a két pengeoldal egymástól és egy idő után csereérett lesz az ollónk.

Ne várja meg az első fagyot: ezeket a növényeket már októberben be kell vinni

2026. október 13. 08:10

Ahogy hűvösebbé válnak az októberi éjszakák, sorra kerülnek veszélybe a fagyérzékeny dísznövények. De nem mindegyiket kell egyszerre telelőbe vinni.

Mikor kell utoljára füvet nyírni ősszel?

2026. október 12. 11:10

Tél előtt sem a túl hosszú, sem a túl rövid gyep nem ideális. Mutatjuk, mikor és milyen magasságban érdemes utoljára nyírni.

Mi ásott lyukat a kertemben? Mostantól könnyen azonosíthatja a károsítókat

2026. október 12. 09:10

Sok kerttulajdonos ébredt már arra, hogy a kertje, udvara tökéletes pázsitját valami feldúlta, összelyuggatta. A károsító azonosítása nem túl nehézkes.

A rendezett kert nem feltétlenül egészséges kert: mit árul el a kertünk a biodiverzitásról?

2026. október 12. 05:40

A kert nem attól lesz egészséges, hogy minden centimétere rendezett. Sőt, előfordulhat, hogy éppen ilyenkor a kertből valami fontos hiányzik: az élővilág változatossága.

A levendulát most kell megmetszeni, azt is eláruljuk, hogyan

2024. március 7. 14:10

A metszés időpontját, ahogy a legtöbb évelő növény, úgy a levendula esetében is érdemes gondosan megválasztani.

Cseresznyefa metszése ősz végén lehetséges?

2023. november 29. 04:36

Cseresznyefát lehet most metszeni? Vagy várjam meg a tavaszt ezzel a munkával? Két termő fám van.

Metszésmód a szőlő optimális nedvkeringésének fenntartásával

2019. január 29. 08:58

A szőlő tőkebetegségeivel szembeni védekezési eljárások egyik alappillére a helyes metszés. A WINETWORK projekt keretében összegyűltek a szőlő tőkebetegségeivel és a szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazmával kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismeretek, illetve azok a jó gyakorlatok, melyek alkalmazásával az európai szőlő- és bortermelést nagyban fenyegető két betegség megfékezhető. Ezek közé tartozik a metszés is.

Itt az utolsó pillanat a metszés befejezésére

2019. március 13. 08:28

Az elmúlt héten folytatódott a tavasziasan enyhe idő, de a szárazság aggasztóan súlyos továbbra is. A kisebb csapadékok nem enyhítettek a talajok nedvességhiányán, az eddig eltelt két és fél hónapban 100-150 mm az elmaradt csapadék.