Budapesten végzett kutatás bizonyítja, hogy a méhlegelőkön számottevően több beporzó rovart találhatunk, de a rendszer azért még finomításra szorul.
Az intenzív mezőgazdasági növénytermesztés számos előnnyel jár, ugyanakkor egyre nyilvánvalóbbak a káros hatásai is. Magyarországon ez már a második világháborút követően látványossá vált, amikor a termelőszövetkezeti-nagyüzemi szemlélet miatt fasorok és más természetes védősávok kerültek kiirtásra.
Lassan azonban ezek „visszalopakodnak” a szántóföldek szomszédságába, és hasznuk már csak azért is jelentős, mivel ezek nélkülözhetetlen méhlegelők a kétségkívül hasznos beporzók számára. A zöldítési programokkal összhangban Magyarországon is egyre többen alakítanak ki egyéves vagy évelő méhlegelőket, amelyekkel jelentősen fékezhetők a káros folyamatok.
Ezeknek a megfelelői a városi méhlegelők, amelyek ugyanazt a funkciót töltik be, mint a fentebb említett változatok. Budapesten is rengeteg efféle védősávot alakítottak ki, és a nyomaték kedvéért táblákkal meg is jelölték őket, miszerint: „Nem gaz, Méhlegelő”, vagyis a beporzó rovarok becsalogatását, megtartását célozzák azzal, hogy élő- és táplálkozóhelyet biztosítsanak számukra.
A méhlegelők összkiterjedése közel 30 hektárt tesz ki a fővárosban. De milyen eredménnyel járnak? Erre volt kíváncsi a 24.hu hírportál, annál is inkább, mivel egy friss kutatás ökológiai szempontból vizsgálta a hatékonyságukat, összehasonlítva a kezelési módszereket.
Az Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kutatói 2021 óta monitorozzák a méhlegelőket. Még a folyamat legelején járunk, de az máris látszik, hogy ökológiai szempontból pozitív változások indultak be.
A méhlegelőkön kétszer több beporzó rovart figyeltek meg, mint a hagyományosan kezelt kontroll területeken.
Fontos megállapítása a kutatásnak, hogy a méhlegelők telepítése során a minél több őshonos fajt tartalmazó magkeverékeket kellene előtérbe helyezni, amely önmagát fenntartó élőhelyet képes létrehozni. Az egyéves fajokkal vetett virágfoltok csupán a szezon második felében szolgáltak táplálékkal, amikor a nyár közepére kifejlődtek a virágos növények, ez tehát nem a legideálisabb megoldás.
„A legjobb az lenne, ha az adott park elzárt, kevésbé használt és taposott részein őshonos, lehetőleg évelő fajokat telepítenének, máshol pedig mozaikos kaszálást alkalmaznának”
– foglalta össze a 24.hu-nak Szigeti Viktor biológus, az ÖK tudományos munkatársa.
(Fotó: Myriams-Fotos/Pixabay)
