-6℃ -9℃
január 12. Ernő, Erneszta, Tatjána
Házikert

Merész voltam: újra palántáztam a cukkinit őszre

Agrofórum Online

Lehet polgárpukkasztó vagyok, de simán vetettünk augusztus közepén cukkinit, hogy amikor lemegy a nagy nyári kánikula, újra tele legyenek az ágyások cukkinivel, hiszen egészen késő ősz végéig lehet majd róla szüretelni.

Mielőtt bárki azt gondolná meghibbantunk, nem, ez régi bevett szokás, maximum annyiban tér el, hogy a kiültetés idén megcsúszott augusztus legvégére egy vasárnapi napra, és kicsit nagyobbak a palánták a szokásosnál, de minden évben augusztusban ültetünk egy újabb kör cukkinit, patisszont és uborkát, mert megfelelő termesztési móddal egészen késő őszig lehet termeszteni a kertben is.

Rengeteg magaságyásom van

Darabra nem tudom pontosan mennyi magaságyásom van, mert folyamatosan építjük és bővítjük őket, hiszen fél hektáron van hely. De a nyár végére a magaságyások elkezdenek kiürülni annyira, hogy már újra helye lehet a cukkininek és az uborkának is, így minden évben ezekkel töltjük fel az őszi ágyásokat.

Természetesen ezen kívül mást is ültethetünk, vethetünk még. Augusztusban már a rövid tenyészidejű növényekkel érdemes foglalkozni, ha vetjük.

Fő a maximális helykihasználás!

Nem szeretjük, ha üresen állnak az ágyások, mert az olyan, mintha elpocsékolnánk a veteményesből egy csomó helyet.

Megfelelő termesztési móddal egészen késő őszig lehet termeszteni a kertben (fotó: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/elelmiszer-zoldsegek-zold-friss-128420/)

Az ősz is kiváló arra, hogy vessünk!

Egyrészt az ágyásokba, ha nyár végén borsót vetünk és hagyjuk rászáradni a télre, akkor az kiváló mulcsozó lesz az ágyás talajára, ami segít megtartani a már kialakult talajéletet. A borsó, mint pillangósvirágú ráadásul nitrogéngyűjtő baktériumok sokaságával látja majd el a magaságyás talaját, aminek hasznát következő évben kamatoztathatjuk.

Emellett vethetünk mizunát, hónapos retket, babfélét, tépősalátákat. Minden csak azon múlik, hogy mindig vagy tél alá vethető növényeket válasszunk, vagy rövid tenyészidejűt.

Tényleg van értelme még frissíteni a veteményt?

Ősszel évelő fűszernövényeket is ültethetünk, és bármilyen hihetetlen a dughagyma is szépen megnő még szedhetőre. Ha enyhe a tél, ráadásul többször szedtem frissen újhagymát a kertből karácsonyra. Ami azt jelenti, hogy mindenképpen érdemes kihasználni a termesztőhelyeket, mert azért vannak, hogy sok finomsággal lássák el a családot!

Szobanövények föld nélkül: így működik az epifita trend

2026. január 11. 11:10

Orchideák, broméliák és tillandsiák új szerepben. Az epifita növények természetes életmódjuk miatt föld nélkül is látványosan nevelhetők a lakásban.

Ezt tudják az okos madáretetők

2026. január 11. 05:40

Az okos madáretetők lényege, hogy nemcsak a kertünkben áttelelő madarak etetésére szolgál, hanem ezzel együtt közvetlen megfigyelőeszköz is a madarak iránt érdeklődő természetkedvelők számára.

Díszcserjék ehető bogyóval – mit mire használjunk?

2026. január 10. 14:10

A díszcserjék egy része nemcsak látványos, hanem értékes, ehető termést is hoz. Megmutatjuk, mely fajokkal érdemes számolni a kertben.

Ősi magyar gyümölcsfajták, amiket érdemes ültetni

2026. január 9. 05:40

Az ősi magyar gyümölcsfajtáknak azért is van jelentőségük, mert ha megismerjük valódi értéküket, akár át is értékelhetjük saját fajtaválasztásunkat.

Kukoricavetést megelőző gondolatok, tapasztalatok, tervek - (Kukoricavetés 1.)

2018. április 14. 15:43

Többféle technológiát, kísérletet tervezünk elvégezni az idei évben, ezek előkészítéséről, tervezéséről és a tervezett értékelésről szeretnék pár gondolatot megosztani.

Mikor kell elvetni a díszkáposzta magjait?

2023. november 29. 12:40

Jövő ősszel szeretnék díszkáposztát ültetni a kertembe. Mikor kell ehhez elvetni a magjait?

Öreg vetőgép nem feltétlenül vén vetőgép - Összehasonlítottunk két kukoricatáblát

2020. július 6. 10:20

Nem mindegy, hogy milyen vetőgéppel dolgozunk. Közhelyesen hangzik a megállapítás, de ha közelebbről is megtekintünk néhány kukoricatáblát, akkor komoly különbségeket láthatunk.

Kerti kalendárium - évkezdési teendők a házikertben

2020. január 11. 06:38

Tekintsük át a januári és februári kerti teendőinket, amelyek szükségszerű elvégzése jelentősen megkönnyíti az év további részében a dolgunkat.