19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Házikert

Milyen tennivalók várnak a kertben a szezon elején?

WOLF-Garten – Sajtóközlemény

Ahogy hosszabbodnak a nappalok, a hagyományos éves tavaszi nagytakarítás is napirendre kerül. De nem csak a háznak és a lakásnak van szüksége tavaszi nagytakarításra – érdemes a ház körül és a kertben is rendet tenni!

A gyep nyírása, trágyázása és újravetése

A gyep tavaszi karbantartása gereblyézéssel kezdődik: eltávolítjuk a lehullott leveleket, gallyakat, és megszabadítjuk a gyepet a mohától, a gyomoktól. Ezt követi az első fűnyírás, amely serkenti a gyep növekedését, a hajtásképződést és elágazást. A harmadik lépés pedig a trágyázás, lassú hatóanyag-leadású műtrágyával. Ezeknek a lépéseknek köszönhetően a fű erős és sűrű lesz.

Szakértői tipp: Ha a gyep erősen mohás vagy színét vesztett, akkor 3-4 héttel a fenti lépéseket követően végezzünk gyepszellőztetést és vessük be a csupasz foltokat gyepfelújító keverékével vagy fűmag keverékkel.

Az ágyásokat először is tisztítsuk meg a levelektől és az elhalt növényektől. Ezután a gyomokat gyökerestől távolítsuk el, hogy ne tudjanak újra kihajtani. A növényi maradványokat kapáláskor közvetlenül be lehet dolgozni a talajba, így természetes módon trágyázzuk azt.

Szakértői tipp: Tavasszal jobb elkerülni a mélyásást, hogy a talajban élő organizmusokat ne bolygassuk meg túlságosan. Nagyon kemény talaj esetén ásóvillával óvatosan lazítsuk meg.

Fák és sövények metszése

Számos fa és sövény is metszésre szorul tavasszal, a metszés követően erőteljesebben hajtanak a növények.

Szakértői tipp: Ügyeljünk arra, hogy minden fának megvan az optimális metszési időpontja. Egyes fajtákat, például a sárgabarackot vagy a szilvát nem szabad tavasszal metszeni, míg a sövény metszésével érdemes júniusig várni.

Kerti tó

A kerti tóban a felszínen összegyűlt növények, levelek idővel lesüllyednek a fenékre, lebomlanak, ami rontja a vízminőséget. Ennek elkerülése érdekében távolítsuk el a lomb- és az egyéb szerves hulladékot. Erre a célra alkalmas egy tóporszívó vagy egy merítőháló, mint például a WOLF-Garten WK-M. Ezen kívül a szűrőket és a szivattyúkat is meg kell tisztítani, és ellenőrizni kell az UV-lámpákat. Ha minden rendben, akkor töltsük fel a tavat tiszta, friss vízzel.

Teraszok, erkélyek, utak és lépcsők tisztítása

A pázsit, a virágágyások, a sövények és a fák mellett a burkolt felületeket, például a teraszokat, erkélyeket, járdákat, lépcsőket és felhajtókat is érdemes megtisztítani. Az erősebben szennyezett felületeket erős sörtéjű seprűvel és súrolókefével lehet letakarítani.

Az E-Power energiatakarékos megoldás: ilyenek például az új, akkumulátorral működő e-multi-startm takarítóeszközök, amelyek egy motort tartalmazó elektromos söprűből (BR16eM) és két, motor nélküli kiegészítőből (JB11eM fugakefe és az ED16eM szegélyvágó) állnak. A 165 mm munkaszélességű elektromos söprű különböző felületek, például kő- és fapadlók hatékony tisztítását biztosítja.

Szakértői tipp: A különösen makacs szennyeződések nagynyomású tisztítóeszközzel hatékonyan eltávolíthatók. Fa vagy homokkő burkolatoknál azonban óvatosan kell eljárni a tisztításnál, a télen elmohásodott felületet inkább kefével és vízzel próbáljuk eltávolítani, hogy ne sérüljön a felület.

Kerti fészer, garázs, üvegház, télikert és társai

Ha rendet rakunk, elpakolunk, utána takarítani is egyszerűbb az adott területet. A söprést vagy porszívózást követően gőztisztítóval tudjuk eltávolítani a makacsabb szennyeződéseket. A falakat seprűvel lehet lepókhálózni. Érdemes takarítással együtt az ajtókat és kapukat is karbantartani.

Szakértői tipp: Mindenképpen ellenőrizzük az ereszcsatornát és a lefolyót, hogy nincs-e dugulás. A levelek, gallyak, mohadarabok alapos eltávolításához speciális ereszcsatorna-tisztítót érdemes használni.

Az alapos tavaszi nagytakarításhoz az ablakfelületek tisztítása is hozzátartozik. A WOLF-Garten ehhez is kínál praktikus eszközt, például a multi-star® EW-M ablakmosót, amely állítható munkaszöggel és levehető, mosható mosófejjel rendelkezik. Teleszkópos Vario nyéllel közel 5,3 m magasságig is használható, így létra sem szükséges az ablakmosáshoz.

Kerti eszközök és bútorok

Végül, de nem utolsósorban a kerti szerszámok is megérdemlik az alapos tisztítást és javítást. Ugyanez vonatkozik a kerti bútorokra is, amelyeket alaposan meg kell tisztítani és szükség esetén karbantartani.

A fenti teendők elvégzésével a kert és a kültér újra csúcsformában lesz.

Mit tegyünk ősszel a kertben egy aszályos év után?

2026. szeptember 21. 05:40

Egy aszályos év után az ősz valójában nem lezárás, hanem felkészülés. Ilyenkor dőlhet el, hogy a következő évben ugyanazokat a problémákat ismételjük-e meg,

Most vágja vissza a muskátlit, vagy várjon tavaszig? Nem mindegy, hogyan telelteti

2026. szeptember 20. 11:10

A muskátli metszésének időpontját elsősorban az határozza meg, milyen körülmények között tölti a telet. Más beavatkozást igényel ősszel, és mást a tavaszi újraindulás előtt.

A gyep nem ellenség, de amit sokszor vele művelünk, az igen

2026. szeptember 20. 05:40

A jó gyep az, ami egészséges, használható, illeszkedik a kerthez, és nem igényel aránytalanul sok erőforrást.

Számos előnye van, ha bodza bokrot ültet a kertbe

2026. szeptember 19. 16:10

A kerttulajdonos, ill. a kertlakó madarak, rovarok számára is hasznos, ha ez az őshonos faj, a bodza megtalálható kertben.

12 érdekesség a lilaakácról

2024. április 17. 10:10

Bár minden része rendkívül mérgező és ezért nem javallott kisgyermekes vagy kisállatos családokba (vagy csak kellő körültekintés mellett), kétségkívül ez az egyik legimpozánsabb, legillatosabb és legstrapabíróbb kúszócserje.

Fátyolvirág nevelése

2023. április 9. 08:41

Termesztési útmutatónkból megtudhat mindent, amit a fátyolvirág termesztéséről tudnia kell.

Madáretetés a ház körül – melyik madárfaj hol keresi az eleséget?

2019. december 20. 04:38

Hol keresik a táplálékot a kertünkbe élelmet kutató madárfajok? Hogyan viszonyulnak a többi madárfajhoz? Mik a legfontosabb dolgok, amiket tudnunk kell a viselkedésükről?

Így tartsd életben a kertet a legnagyobb hőségben

2024. július 19. 08:40

Bardóczi Sándor főtájépítész tanácsai az aszályban is túlélni képes kertről és a víztakarékos, mégis hatékony öntözésről.