Házikert

Szamóca: palántázási tippek magaságyáshoz

Agrofórum Online

A szabadföldben nevelt szamócák lassan virágba borulnak, viszont sok indán keresztül lehet zsúfolásig telt már a magaságyásunk. Mit lehet ilyenkor tenni?

A szamóca évelő növény

Bár nagyüzemi körülmények között nem évelőként kezelik a legtöbb helyen, de valójában házikerti területen azért egy évelő növényről beszélünk és ennek megfelelően kell az ápolását, tápanyag-utánpótlását is kezelni. Még a szakmában is sokfelé eperként hivatkoznak rá, szamóca hivatalos elnevezése a valódi neve.

Érdekessége a szamóca leveleinek, hogy a levelek élettartama alig 50-60 nap, így az alsó levelek rendszeresen elhalnak. Ilyenkor sokan megijednek és azt gondolják valamit rosszul csinálnak, pedig ez a szamócánál természetes folyamat.

Többféle közül választhatunk

A vadon termő erdei szamócák termése kisebb, mint a megszokott, boltok polcain is elérhető szamócafajtáké. Ezen kívül a kertbe választhatunk egyszertermő és folytontermő fajták közül is.

Az egyszertermők kora tavasztól a nyár elejéig hozzák bőségesen a termés, ha minden számukra fontos igény ki van elégítve, míg a folytonterméknél egész szezonban számíthatunk a friss gyümölcsök érlelésére.

Míg az egyszertermők és a folytontermők a napos helyet kedvelik, az erdei szamócák inkább az árnyékos félárnyékos helyen érzik jól magukat.

Magaságyásban máshogy termesztünk?

Némiképp igen, mert a kiegyenlített vízmennyiség miatt és az eltérő tápanyagutánpótlás miatt vannak eltérések a szabadföldi, kiültetett növényekhez képest. Míg a szabadföldben nehezebb elérni a kiegyenlített vízmennyiséget, addig a magaságyásokban ha jól alakítottuk ki, akkor a növények a gyökerükkel táplálkozhatnak a lefelé áramlott un. drénvízzel is. Ilyenkor a tápanyagok sem távoznak a rendszerből, így sokkal hatékonyabb a tápanyaghasznosulás is. Ez azt is jelenti, hogy a kiegyenlítettség mellett kevesebb tápanyag-utánpótlásra is van szükség.

Frissen palántázás

A magaságyásban a talajt ugyanúgy elő kell készíteni, mint szabadföldön. A keverék, ami az ágyásokba kerül legyen jó vízáteresztő, jól lélegző talaj, hogy a gyökerek ne fulladhassanak be, mert itt a víz másképp „közlekedik” ágyáson belül, mint a szabadföldön.

A kókuszrost-tőzeg-komposztos földkeverék talán a legideálisabb, amit levegősebbé tehetünk perlittel is vagy kevés homok hozzákeveréssel.

Jól alakítsuk ki a drénréteget is, hogy a gyökerek ne állhassanak vízben egy nagyobb esőzés után sem. Érdemes túlfolyót kialakítani.

A begyökeresedéshez a foszfort hívjuk segítségül a tápanyagozásban, mely a bór mellett ugyanúgy segíti a virágok kötődését. Alacsony hőmérsékleten ráadásul a tápanyagok hasznosulása, felszívódása is gátolt, ezt ne felejtsük el.

Mindig egészséges palántákkal dolgozzunk, mert a magaságyásban még inkább szabad teret lehet engedni a fertőzéseknek.

Idősebb tövek esetében

A sokéves tövek elkezdik kinőni az ágyásunkat és nagy indarengeteggel örvendeztetnek meg minket, melyek akár ki is költöznek a magaságyásból. Érdemes megvárni a gyökérkezdeményeket a kis indák végén fejlődő növényeknél, így már nagyobb biztonsággal egyszerűen csak vágjuk le az anyanövényekről és egy új ágyást bevonva a szamócatermesztésbe, ültessük el őket.

Onnantól a palántaneveléssel egyformán bánjunk a friss növényekkel.

Itt is igaz, hogy csak az egészséges töveket neveljük tovább.

Virágzás alatt mi a teendő?

Az idősebb tövek virágzásánál érdemes az indákat levágni és új helyre átültetni őket, hogy az anyanövénytől ne vegyék el az energiát. Viszont virágzás alatt álló töveket nem szokás (más növénynél sem) átültetni. Ilyenkor a virágzás alatt a helyes tápanyagellátottság és vízellátottság a fontos. Ha úgy érzékeljük, hogy éjszaka fagyok lehetnek, akkor fátyolfóliával takarjuk le őket.

Ha a levelek sárgulnak, akkor az többnyire kalcium-hiányt jelent. A lisztes foltok a lisztharmat tüneteire mutathatnak és itt a beteg részek eltávolítása a legbiobarátabb megoldás. Ha a leveleken foltok jelennek meg, akkor növényed a mikoszferellás levélfoltosság áldozatául esett. Ez a betegség főleg csapadékos, meleg időjárás esetén fertőz. Vágd le a fertőzött leveleket.

Ha nem csak az alsó levelek száradnak le, hanem a többi is, akkor az általában a csapadékos, meleg időjáráskor előforduló gyökérprobléma. Ezt magaságyásoknál akkor látjuk, ha a felesleges víz nem tud eltávozni az ágyásból, akár túlfolyón, akár az oldalfalon egy geotextiles rétegen keresztül.

Karácsonyi növénytrendek biztonságosan: szobanövény gyerek és állat mellé

2025. december 24. 11:10

Nem minden karácsonyi szobanövény való kisgyerek vagy kisállat mellé. Mutatjuk, mire figyeljünk a választásnál.

Madáritató használata fagyban – hogyan segítsünk a madaraknak télen?

2025. december 24. 05:40

A madarak téli vízellátása legalább olyan fontos, mint az etetés. Egy szakszerűen működtetett madáritató egész évben nélkülözhetetlen segítség számukra.

Örökzöldek szerepe a téli kertben – miért nélkülözhetetlenek?

2025. december 23. 05:40

Az örökzöldek nélkül a téli kert sokkal sivárabb lenne. Jelenlétük állandóságot, karaktert és életet visz a hideg hónapokba.

Hullik a citromfa levele? 5 ok, amit azonnal nézzen meg!

2025. december 22. 11:10

A citromfa levélhullása mindig stresszjelzés. Egyenletes öntözés, jó drén, stabil teleltetés – és visszafordítható a gond.

Növekedett a chilei fagyasztott szamóca ára

2020. január 7. 10:17

Kína a negyedik legnagyobb piaca a chilei fagyasztott szamócának az Egyesült Államok, Kanada és Japán után. A belföldi magas árak Egyiptom és Chile felé irányították a kínai vevőket, így Chile megduplázta a szállítmányait.

A fóliás után itt a szabadföldi szamóca is!

2020. május 12. 11:51

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképe szerint a hazai szabadföldi szamóca a hétvégétől kezdve folyamatosan nagyobb mennyiségben jelenik meg a piacokon, üzletekben. A magyar szamóca – amit a köznyelvben epernek hívnak – ízében, állagában nagyságrendekkel jobb a külföldről, több ezer kilométerről behozottnál, hiszen frissen kerül a fogyasztókhoz.

Mitől van tele apró foltokkal a szamóca levele?

2018. május 29. 07:50

S. László kérdése: A szamócám levelein apró, kerek, világos foltok jelentek meg, mi a teendőm, hogy megóvjam növényeimet?

Érdemesebb piacon vásárolt hazai szamócát enni

2018. június 4. 11:07

A fogyasztóvédők a laboratóriumi vizsgálat során arra voltak kíváncsiak, hogy kimutatható-e a termékekben az a 14 hatóanyag, amelyeket az előző évek európai uniós hatósági vizsgálatai a leggyakrabban találták meg a földi eperben.