Házikert

Szerszámoskamra: ideje rendet rakni

Agrofórum Online

Rohanó léptekkel közeledik a tavasz, vagyis inkább a kerti szezon és most már biztos nem halogatható a kerti szerszámok rendbetétele. Ilyenkor még talán van idő javítani őket, új nyelet venni vagy épp takarítani a szerszámoskamrában, ami sokszor akár kincseket is rejthet.

Kézi szerszámok

Évente legalább egyszer hobbikerti szinten is érdemes a pengés kerti szerszámokat becsületesen megéleztetni szakemberrel. A metszőollók és ágvágók pengéit olyan szakemberhez vigyük, aki tudja azt a szabályt is, hogy ezeket az éleket csak egyik irányból szabad élesíteni a legtöbb esetben. Egy rossz élezéssel a szerszámunk használhatóságát kockáztatjuk.

A kézi szerszámoknál, mint például az ollók, ilyenkor van idő új rugót beletenni, bezsírozni, csavart cserélni, netán pengét, ha szükséges. Az éles kéziszerszám a metszések sikerét és egyben a növényvédelemben való fontos szerepet is jelentik. Egy szépen vágott metszlap kevesebb utólagos növényvédelmi munkát is eredményezhez!

Ásó, kapa, …..nagyharang

Az egyéb szerszámokat is ha nem tisztán raktad el, akkor itt az ideje letakarítani őket. A szerszámokon ugyanúgy át tudnak telelni a kártevők, kórokozók, ahogy egy fakupacon vagy lomb között a kertben, így nézd ezeket is végig. Az ilyen eszközöknél időnként nyelet kell cserélni. Általában évközben jövünk rá egy-egy szerszámnál, hogy valami nem stimmel vele. Most viszont nézd át őket és ami lötyög, kocog, eltört, dobd ki vagy javítsd meg, hogy jó szerszámokkal kezd el az idei szezont. Egy jó méretű kapanyél vagy ásónyél akár a derékfájástól is mentesít, így emlékezz vissza a tavaly melyik szerszámmal mi volt a probléma és itt az idő megoldani.

Vegyszeres polc

Házikerti gyakori probléma, hogy rejtett kincsek között lejárt vegyszerek, kifolyt tasakok és porok vannak szerteszét. Tapasztalatból mondom, hogy nemcsak egészségkárosító ez, de még veszélyes is. A vegyszeres polcon is ideje rendet tenni. Nevezzünk ki egy fix helyet a szerszámoskamrában és csak ott legyenek vegyszerek. Miután átnéztük a szavatossági időket, a csomagolások épségét, csak azt tartsuk meg, mely még valóban használható ebben a szezonban. A növényvédőszerek veszélyes hulladéknak minősülnek, viszont többnyire gazdaboltokba vissza lehet vinni és ők összegyűjtve elküldik a megfelelő helyre. A műtrágyás zsákok esetében is hasonlóan járjunk el, nézzük meg a téli időszak alatt nem nedvesedett és tapadt össze a műtrágya, fel lehet-e még idén használni.

Fehéredik a szobanövény földje? - Íme a megoldás!

2026. január 13. 05:40

A téli időszak egyik gyakori problémája, amikor a szobanövények cserepében a talaj elkezd fehéredni, penészes lesz. Ennek több oka is van, így ennek jártunk utána kertész szemmel.

Kerüld el a hibákat a madáretetés során!

2026. január 13. 04:57

Hogyan tudunk segíteni az énekes és vízi madaraknak télen, ha beköszönt a hideg és leesik a hó? Milyen hibákat ne kövessünk el az etetés során? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Hertelendy Péterrel, aki minden évben eteti és megfigyeli a madarakat a kertjében.

Házikert Videó

Ezeket a futónövényeket tényleg nehéz elpusztítani: látványos zöld zuhatag minimális gondozással

2026. január 12. 14:10

Zöld lakást szeretne, de nincs ideje növényeket ápolni? Ezek a szobanövények meglepően sok mindent kibírnak.

Szobanövények föld nélkül: így működik az epifita trend

2026. január 11. 11:10

Orchideák, broméliák és tillandsiák új szerepben. Az epifita növények természetes életmódjuk miatt föld nélkül is látványosan nevelhetők a lakásban.

Nyúzópróbának vetették alá a Parkside szerszámokat – vajon milyen minőség áll mögöttük?

2025. december 28. 09:10

Árban szinte verhetetlenek, de vajon a minőséget tekintve mennyit érnek a hazánkban is elterjedt Parkside (barkács)szerszámok?

Miért és hogyan fertőtlenítsük a metszőollót és a többi szerszámot?

2023. január 28. 06:38

Növényvédelem és mégse: miért és hogyan fertőtlenítjük a szerszámainkat? Lássuk, hogy mi a jelentősége, és hogyan végezhető!

Mi legyen télen a kerti szerszámokkal?

2021. december 24. 06:51

Növényeink mellett kerti szerszámaink téliesítéséről sem érdemes elfelejtkeznünk.

Praktikus ötletek a motorfűrészek és egyéb szerszámok tárolására

2018. június 21. 16:44

Gondot okoz, hogy hova kerüljön munka után a motorfűrész vagy a fűkasza? Praktikus ötletekre lenne szüksége a szerszámok tárolására? Segítünk!

Gépinfo Képgaléria