Növényvédelmi előrejelzés

Erősödött a fekete cseresznye levéltetű fertőzése

Agrofórum Online

Május utolsó hetében uralkodó hűvös, szeles és az ország nagy részén uralkodó szárazság miatt a növények növekedése lelassult, vontatottá vált. A növények számára érzékelhető mennyiségű csapadék jóformán csak a nyugati tájegységekben esett, másutt a néhány millimétert kitevő esőt a folyamatosan fújó szél azonnal elpárologtatta, a növények alig hasznosítottak belőle. Az év első öt hónapja alatt mintegy 120-130 milliméter csapadékhiány gyűlt össze, amit már a májusi „aranyat érő” eső sem fog pótolni.

Az almástermésű növénykultúrákban a fő növényvédelmi probléma továbbra is a lisztharmat. Érzékeny fajtákon a hűvösebb idő lelassította ugyan a fertőzés terjedésének az ütemét, de nem állította meg. Lisztharmatos tünetek a hajtások 10%-án láthatók, sőt a betegség megjelent a kis gyümölcsökön is. A varasodás most még főként ott okoz újabb fertőzést, ahol az utóbbi napokban érzékelhető mennyiségű csapadék volt és a nedvességborítás kedvezett a friss inkubációnak. A kórokozó itt megjelent a fiatal gyümölcsökön is, tehát ezekben az ültetvényekben együttesen kell a két kórokozó ellen védekezni.

Varas alma

A korábbi erős levéltetű-fertőzés az utóbbi napokban némileg csökkent, de jelentős még az igen erősen fertőzött ültetvény. Az almamoly rajzása csökkenő tendenciát mutatott, de ahogy már megszoktuk, nem szűnt meg teljesen, ezért a tojásrakás is folyamatos. A levélaknázó molyok most nem rajzanak. Jelentős viszont a kéregmoly rajzás, a napi fogás 10 db feletti.

Selyemfényű puszpángmoly

A szilvamoly, a barackmoly és a keleti gyümölcsmoly továbbra is rajzik, de most már kevesebbet fognak a feromoncsapdák. A cseresznyelégy repülését kissé visszafogta a hűvösebb és szelesebb idő, így a sárga ragacsos fogólapok 3 napi fogása csak 4-5 darab. Az idő felmelegedése viszont visszahozza a rajzási kedvet. A cseresznye fekete levéltetve újabb hajtásokon jelentkezett, így erősödött a fertőzés, a szívogatástól torzulnak a hajtásvégi levelek, a környező gyümölcsökön pedig megtelepedett a korompenész a mézharmat kiválasztás miatt.

Fekete cseresznye levéltetű

Ugyancsak erősödött a moníliás gyümölcsfertőzés, mert a szeles idő sérüléseket okoz a termésen. Ez azt jelenti, hogy aktuális a monília elleni védekezés beiktatása a permetezési fordulóba.

Moníliás gyümölcsfertőzés cseresznyén

Szőlő ültetvényekben a lisztharmat és a peronoszpóra fertőzéshez kedvezőbb időjárás kellene, így most a növények növekedése is igen heterogén, és ez jellemző a virágzásra is. Ahol volt csapadék, ott már a szürkepenészes rothadás fürtkezdeményeken való megjelenése is lehetségessé válik. Az amerikai szőlőkabóca lárvák kelése az egész országban tömeges és folyamatos. A lárvák most az alsó levelek 60-70%-án találhatók, zömmel L1-L2 lárvastádiumban vannak. A levelek fertőzöttsége 1-3 lárva/levél. A tarka szőlőmoly rajzása most szünetel.

Boróka tarkadíszbogár

Rajzik viszont a selyemfényű puszpángmoly, a boróka tarkadíszbogár, a dísznövény kertészek és kerttulajdonosok bánatára.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Metszhetünk is a lemosó permetezés előtt – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 16:10

A lemosó permetezés megkezdése előtt már most érdemes eltávolítani az év során elpusztult, megsérült ágrészeket, sőt egyes fafajokon (pl. dió) a metszést elvégezni.

Ideálisak a feltételek a mezei pocok szaporodásához – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 08:10

Látványosabb kártételt a mezei pocok okoz, a területek mintegy 20%-án, de a lakott járatok száma a veszélyességi küszöbérték határán mozog (3-4 db/100 nm).

Itt az ideje a gyepszellőztetésnek – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 23. 11:10

Magunk sem gondolnánk, mekkora elhalt fűtömeg távolítható el a szellőztetés során, de a lehullott faleveleket is gyűjtsük össze!

Figyeljünk a levéltetvekre és a kabócákra! – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 22. 17:10

A vetéseket a fejletlenség miatt betegségek, kártevők nem veszélyeztetik, de az árvakeléseken, gyepterületeken megtalálhatók a fertőzési források.

A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei (3. rész)

2019. november 26. 14:02

A vetési bagolylepke hernyó alakban telel át, így a magas hernyópopuláció már tavasszal, korábban ritkán látott károkat okozott a kukorica és napraforgó kultúrákban.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: tovább fog terjedni a szklerotínia

2023. augusztus 2. 09:10

Az elmúlt héten folytatódott a nyárias, kissé változékony időjárás. Több alkalommal hullott eső, szeszélyes eloszlásban és mennyiségben. Több helyen extrém mennyiségű jég is esett, jelentős károkat okozva.

Súlyos károkat okoz a meggy monília

2021. május 12. 09:27

Május első dekádját az időjárás erőteljes hőmérsékleti emelkedéssel zárta, előtte azonban változékonyan alakult az idő. Szinte minden nap szeles volt az időjárás, egy hidegfront szeszélyes eloszlásban csapadékot is szállított, de nagyobb mennyiségben csak a nyugati, déli és északkeleti tájegységekben hullott, az ország középső és keleti részében csupán néhány milliméter esett. A gyakori szél és a hőségnapok tovább szárítják a talaj nedvességkészletét. A talajhőmérséklet tartós emelkedése lehetővé teszi a melegigényesebb növények vetését is.

Megjelentek az első amerikai kukoricabogár imágók

2019. július 2. 08:36

Kukoricában a kukoricamoly fertőzés a területek 100%-át érinti, egyre több a gyapottok-bagolylepke a csapdák fogási anyagában és megjelentek az első kukoricabogár imágók is.