A hónap elején országszerte beindult őszi árpa és repce aratása után megkezdődött az őszi búza aratása is. Az aratási munkálatokat jó ütemben lehet végezni, kivéve az olyan területeket, ahol nyári záporok, zivatarok, helyenként pedig felhőszakadás szakította félbe a betakarítást. A megszokottnál kevesebb szalma most nagy érték az állattartó üzemekben, így ütemesen folyik annak a bálázása és elhordása a tarlóról.
Az aratás ütemének arányában megkezdődött a felszabadult területeken a tarlóhántás. Ennek a munkaműveletnek az elvégzése agrotechnikai és talajélettani szempontból rendkívül fontos. Az első hántás során a sekélyen elvégzett művelet csak részlegesen keveri be a talajba a tarlómaradványokat, a felszínen maradt szalma megvédi a talajt a kiszáradástól a keletkezett mulcsréteggel.
Az elszóródott magvak kellő talajnedvesség mellett gyorsan csírázásnak indulnak, velük együtt a gyommagkészlet egy része is kikel, így ezzel is csökkentve a készletet. A későbbiekben növényvédelmi szempontból is fontos lesz a tarló ápolása, mert az árvakelésen a betegségek és kártevők jelentős része átvészeli a két termesztési ciklus közötti ínséges időszakot.
A csapadékos május és június után a virágzó növényeken szokatlanul sok pattanóbogarat lehetett látni. A kellően nedves talajba feltehetően sok tojást raktak, melyből a drótférgek már ki is keltek. Ezek a többéves fejlődésű kártevők már az ősz folyamán károsítani fognak a kalászos és repce vetésekben, de a legnagyobb károkat majd jövő tavasszal idézik elő a kapás kultúrákban.
Az inszekticides vetőmag csávázási lehetőségek alapos beszűkülése miatt minden termelő számára fontos lesz a talajlakó kártevő fertőzöttség táblaszintű ismerete, ahhoz, hogy időben fel tudjon készülni a talajfertőtlenítés nem éppen olcsó folyamatára. A learatott őszi káposztarepce kártevői most éppen a vadon élő keresztes virágú gyomokon táplálkoznak, de mihelyt kikel az elszóródott repce és mustármag, átköltöznek az árvakelésekre. A tarlók „feketén” tartásával megszakíthatjuk a táplálékláncot, és ezzel gyérítjük a kártevők sokaságát.
A tarló területeken most lesz a legkiválóbb lehetőség a nehezen irtható évelő gyomnövények gyérítésére. Teljes terület vagy foltkezelés formájában a tarlón a legsikeresebb a mezei acat, a folyondár szulák, a fenyércirok vagy pedig az egyre jobban terjedő invazív gyomnövény, a selyemkóró irtása. Ne feledkezzünk el róla, hogy a tarló területek, ápolás nélkül gyomtengerré válhatnak a parlagfűtől, melynek irtása folyamatos munkát fog adni.
Elsősorban az utak mentén nem végzik el a rendszeres arankairtást. Ez a közútkezelők feladata lenne, de a hatósági ellenőrzés és szankció hiánya miatt nem foglalkoznak az egyébként kötelezően irtandó gyomnövénnyel.