Növényvédelmi előrejelzés

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: megtáltosodott a zöld vándorpoloska és az ázsiai márványospoloska

Agrofórum Online

Július második dekádjában túlnyomóan meleg, hőségnapokkal terhelt időjárás uralkodott. A nappali maximum hőmérsékletek rendszeresen 30 fok fölött tartózkodtak, és éjszakára sem csökkentek 20 fok alá.

A nagy meleget több körzetben zavarta meg zápor, zivatar, helyenként jégveréssel tarkítva. A meleg idő több gyümölcsféle és zöldség érését felgyorsította, néhány károsító terjedését gátolta, mások viselkedését pedig megzavarta.

Alma ültetvényekben a varasodás fertőzés a magas páratartalom ellenére stagnál, ugyanis hiányzik a betegség terjedéséhez szükséges nedvességborítás. A korábban megbetegített gyümölcsökön, a rovarkártevők okozta sebzéssel együtt kisebb mértékű gyümölcsfertőző monília hullámot indított el. Emiatt a fákon és a fa alatt sok a beteg gyümölcs.

Az almamoly rajzása jelenleg alacsonyabb szintű, de még így is folyamatos, a korábbi fertőzés miatt a megrágott termések aránya 2-5 %-ra tehető. A lisztharmat fertőzés mértéke sem emelkedett, de már most sok a kórokozóval fertőzött rügyek aránya, ami jövő tavasszal fog növényegészségügyi gondokat okozni az almásokban.

A szilvamoly és a keleti gyümölcsmoly csökkenő létszámban repül a feromon csapdákba, a szilva termés 2-4 %-a fertőzött, emiatt itt is jelentős a hullott és moníliás gyümölcs, őszibarackban pedig a fertőzött hajtásvég.

Őszibarack keleti gyümölcsmoly hajtáskárkép

Az egész országban rajzik a nyugati dióburok fúrólégy, de mértéke eddig meg sem közelíti a 2021-ben tapasztalt nagyságot. Ennek ellenére javasolt a kártevő folyamatos monitorozása sárga lapos megfigyeléssel.

A mostani forróságtól a zöld vándorpoloska és az ázsiai márványospoloska valósággal megtáltosodott. Szinte minden növényen szívogatnak a kártevők lárvái és kifejlett egyedeik. A folyamatos párzás jelzésértékű, hogy a nyár későbbi szakaszában is lesz utánpótlás bőven. Kedvenc tápnövényeiken (paradicsom, paprika, uborka, érő őszibarack, bogyósok) már bőven található a kártételre utaló szívásnyom. A védekezés nehézkes, mert sok növény érése elkezdődött.

Zöld vándorpoloskák

A szőlő intenzív bogyónövekedését a lisztharmat fertőzés a nagy meleg ellenére most is zavarja. Kevésbé védett és fogékony fajtákon sok a „koszosra” színeződött és felrepedt, sérves bogyó. Úgy tűnik, hogy a kórokozó terjedését nem gátolja a jelenlegi időjárás, de robbanásszerűen terjed a feketerothadás a lombozaton és a fürtökön egyaránt, ezért a lappangó stádiumban levő peronoszpórával együtt további intenzív védekezés javasolt a szőlő ültetvényekben is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Metszhetünk is a lemosó permetezés előtt – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 16:10

A lemosó permetezés megkezdése előtt már most érdemes eltávolítani az év során elpusztult, megsérült ágrészeket, sőt egyes fafajokon (pl. dió) a metszést elvégezni.

Ideálisak a feltételek a mezei pocok szaporodásához – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 08:10

Látványosabb kártételt a mezei pocok okoz, a területek mintegy 20%-án, de a lakott járatok száma a veszélyességi küszöbérték határán mozog (3-4 db/100 nm).

Itt az ideje a gyepszellőztetésnek – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 23. 11:10

Magunk sem gondolnánk, mekkora elhalt fűtömeg távolítható el a szellőztetés során, de a lehullott faleveleket is gyűjtsük össze!

Figyeljünk a levéltetvekre és a kabócákra! – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 22. 17:10

A vetéseket a fejletlenség miatt betegségek, kártevők nem veszélyeztetik, de az árvakeléseken, gyepterületeken megtalálhatók a fertőzési források.

Védekezni kell az aranka és a hamuszürke szárkorhadás ellen, egyre több a gyapottok bagolylepke

2018. augusztus 15. 06:54

A tartós meleg hatására szántóföldön és a kertészetekben is rohamosan érnek a növények, tartják időbeli előnyüket más évekhez viszonyítva.

Most a mandula, a kajszi és az őszibarack megelőző védelme a legfontosabb feladat

2020. március 9. 12:30

Most a csonthéjasok moníliás virág- és hajtásfertőzésének a megakadályozása kell, hogy legyen a fő csapásirány a gyümölcsösök növényvédelmében.

Komposztáljunk, használjunk mulcsot

2020. október 21. 09:03

Október második dekádjában az átlagosnak megfelelő, csendes időjárás volt a jellemző. A korábbi sok csapadékot hozó időjárási frontok elvonultak, helyében túlnyomóan napos idő alakult ki, ami kedvez az esőzések miatt megakadt mezőgazdasági munkálatok folytatásának. Az erősen felázott talaj miatt néhány feladat befejezése csúszik, különösen a szántóföldön. A kertészetekben és a házi kertekben a betakarítás már jórészt befejeződött, most inkább a jövő évre való felkészülés az időszerű. Most elsősorban a házi kerti aktuális teendőkről írnék.

Aggodalomra adhat okot a repcefénybogár tömeges jelenléte

2020. március 30. 16:47

A kártevők közül most a repcefénybogár tömeges jelenléte ad okot az aggodalomra. A lehűlés okozta fejlődéslassulás miatt elhúzódik a repce virágzása, emiatt sok a megrágott bimbó.