Növényvédelmi előrejelzés

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: továbbra is tart az almamoly rajzása

Agrofórum Online

Július utolsó harmadában tapasztalt kánikulai hőség után a hónap utolsó napjaiban jelentősen csökkent a hőmérséklet. A hideg szél kisöpörte a 30 Celsius-fok feletti meleg levegőt, záporok, zivatarok sorozata áztatta a határt. A csapadékot több helyen jégeső kísérte, helyenként jelentős károkat okozva. A hőmérséklet csökkenése és a csapadékviszonyok több kártevő és betegség újbóli terjedésének kedvez. A gyümölcs- és zöldségfélék jelentős része érik, így a növényvédelmi munkák elvégzése komoly fejtörést jelent a házikertekben.

Almásokban és körtésekben a meleg enyhülése és a relatív páratartalom emelkedése után ismét erősödött a varasodás és a lisztharmat terjedésének veszélye. A korábbi hőségnapok fokozták a korai terméshullást, így a fák alatt sok a lehullott gyümölcs. Az elhalt almán, körtén megtelepedett a gyümölcsfertőző monília, így égető feladat ezek eltakarítása, mert a későbbiekben fertőzési forrás lesz az érő termésre is. A lehullott gyümölcsök egy része almamollyal is fertőzött, melynek a rajzása továbbra is tart, bár a lepkék repülése most enyhén csökkenő tendenciát mutat. A levélaknázó molyok repülése szintén tart, de ez is csökkenő tendenciájú. Folytatni kell a Ca-levéltrágyázást, mert a nagy hőségben korlátozott volt a növények tápanyagfelvétele.

A meleg napok miatt az utóbbi időben nem emelkedett a sztigminás- és blumeriellás levélfoltosságot okozó betegségek terjedése, de az időjárásváltozás miatt ebben változás állhat be. Ugyanakkor a szilvamoly rajzása kissé emelkedett, a keleti gyümölcsmolyé viszont kissé csökkent az elmúlt napokban. A védekezés lehetősége korlátozott, mert több szilva- és őszibarackfajta folyamatosan érik a kertekben. Az őszibarackfák hajtáscsúcsain sok a mollyal fertőzött, elhalt hajtásvég, amiből az elkövetkező időszakban ismét fertőzési hullám indulhat el, ami már a későn érő birset is érinti.

Almamoly korai kártétele

A nyugati dióburok fúrólégy rajzása eddig elmaradt a korábbi években tapasztalt nagyságtól, ezért igen fontos a legyek rajzásának a folyamatos nyomon követése a ragacsos sárgalapokkal. A kártevő rajzása egyébként is rendkívül elhúzódó, akár szeptember végéig is eltarthat. Lehetőség szerint szedjük össze a lehullott diót a fák alól, ezzel megelőzhetjük a lárvák talajba vándorlását. Tavalyi igen pozitív tapasztalat, hogy a lárvákat nagy számban fogyasztották az éhező hangyák.

Friss tapasztalat, hogy a harlekin katicák egyre nagyobb tömegben fanyalodnak az érőfélben levő őszibarackra, szilvára, fügére, mert kevés az alapvető táplálékként szolgáló levéltetű a növényeken. A katicáknak mindenképpen táplálékhoz és nedvességhez kell jutniuk, ezért a károsítás mértéke további növények termésére is át fog terjedni. A termésbe kerülő bogarak kellemetlen ízt adnak a gyümölcsöknek.

Harlekin katicák

A csapadék hatására jelentősen megélénkült a meztelen- és a házas csigák tevékenysége. Nagy egyedszámuk miatt nem válogatnak a táplálékban, a levélzöldségek mellett még sok más növény (sárgarépa, petrezselyem, burgonya, hullott gyümölcs stb.) vonzó táplálék számukra.

A szőlő intenzív fejlődése mellett most komoly veszélyt jelent az ültetvényekben a lisztharmat, a peronoszpóra, a szürkerothadás és a feketerothadás egyaránt, ezért most komplex védelemmel lehet elhárítani a járványveszélyt. Folytassuk a zöldmunkát a lombozat szellőssé tétele érdekében, hogy a levegő minél jobban járja át a tőkéket, illetve jusson be a permetlé a lombozat belsejébe is. Az amerikai szőlőkabóca-lárvák túlnyomó többsége már L4 és ennél fejlettebb állapotú, így képesek a betegség átadására szívogatásukkal.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Metszhetünk is a lemosó permetezés előtt – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 16:10

A lemosó permetezés megkezdése előtt már most érdemes eltávolítani az év során elpusztult, megsérült ágrészeket, sőt egyes fafajokon (pl. dió) a metszést elvégezni.

Ideálisak a feltételek a mezei pocok szaporodásához – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 08:10

Látványosabb kártételt a mezei pocok okoz, a területek mintegy 20%-án, de a lakott járatok száma a veszélyességi küszöbérték határán mozog (3-4 db/100 nm).

Itt az ideje a gyepszellőztetésnek – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 23. 11:10

Magunk sem gondolnánk, mekkora elhalt fűtömeg távolítható el a szellőztetés során, de a lehullott faleveleket is gyűjtsük össze!

Figyeljünk a levéltetvekre és a kabócákra! – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 22. 17:10

A vetéseket a fejletlenség miatt betegségek, kártevők nem veszélyeztetik, de az árvakeléseken, gyepterületeken megtalálhatók a fertőzési források.

A hideg talajtól lilulnak a növények, terjed a kalászfuzáriózis

2021. június 1. 10:33

Az előző héten ismét folytatódott az évszakhoz képest hűvös, változékony időjárás. Mind az éjszakai, mind pedig a nappali hőmérsékleti átlagok elmaradtak a május végén megszokottól. Csapadék csak kis mennyiség hullott, az is szeszélyes eloszlásban, viszont a szél majd minden nap felerősödött, majd éjszakára elcsendesedett, így az aktuális növényvédelmi munkákat csak éjjel lehetett elvégezni. A kapás kultúrák fejlődése elmarad a kívánatostól, különösen a kukoricát kínozza az alacsony levegő- és talajhőmérséklet. A hideg talajban lilulnak a növények, a gyökérváltás késik, így relatív foszforhiány lépett fel, amennyiben melegebb napok jönnének, ez az antociános elszíneződés is megszűnne.

A felmelegedéssel jönnek a kártevők is

2021. április 27. 12:58

Április utolsó dekádjában folytatódott a lassú felmelegedés. Időnként a nappali csúcshőmérséklet meghaladta a 15 Celsius fokot, az éjszakák viszont rendre megközelítették a fagypontot. A széles határok között ingadozó csapadék látványos javulást okozott a kalászosok és a repce fejlődésében. Ennek ellenére még most is csaknem egy hónapnyi a talajok felső rétegének a vízhiánya. Igen vontatottan, de kelnek a hetekkel ezelőtt elvetett napraforgók és kukoricák, a talajok erőteljesebb felmelegedése felgyorsítaná a folyamatot.

Erősödött a lisztharmat terjedése és megjelent a varasodás is

2020. május 12. 15:09

A kisebb esők elegendők voltak a varasodás első tüneteinek a megjelenéséhez. Ha csapadékosabb idő lenne, a fertőzés további terjedése rohamosabbá válna.

Kiemelten fontos a növényvédelem a viharok után

2021. július 27. 08:24

A korábbi időszak forró nyári időjárását július második dekádja végén csapadékos periódus váltotta fel. A záporokkal, zivatarokkal érkező nedves légtömegek enyhítették a hőséget, egyúttal bőségesen áztatta a földeket. A fronttal érkező viharos szél az ország több pontján súlyos károkat okozott gyümölcsösökben és szőlő ültetvényekben, főként, ahol jéggel érkezett a viharos idő. A károsodott ültetvényekben elmaradhatatlan feladat a sérült növények rezes fertőtlenítése.