Növényvédelmi előrejelzés

Már láthatóak a fuzáriózis tünetei. Intenzív a kukoricamoly rajzása

Agrofórum Online

Az elmúlt hetet a mérsékelten meleg, csapadékmentes időjárás jellemezte. Eső csak szórványosan hullott, néhol zivatar és jégeső kíséretében. A nagy hőmérsékleti kontraszt miatt rendszeresen erős hajnali harmatképződést tapasztalhattunk. Július első napjaiban egy kisebb csapadékfront áztatta a földeket, megakasztva néhány napra a kalászos gabonák aratását. A kapás növénykultúrák intenzív növekedését nagyban segíti a jelenlegi időjárás.

Az őszi árpa aratása lassan a vége felé tart, a könnyebb talajokon belevágtak a búzába is, de a vetések zöme még a viaszérés stádiumában van. Az aratást mindkét kultúra esetében a növények nagy arányú megdőlése nehezíti. Konkrét számadatok a szemek fuzáriumos fertőzéséről még nincsenek, de a megdőlt foltokon a sok korompenészes kalász biztos előjele az erősebb megbetegedésnek. Sok táblát felvert a gyomosodás, főként ott, ahol elmaradt a vegyszeres gyomirtás, néhány üzemben kétmenetes aratással próbálkoznak. Az aratás utáni fő feladat a szalma betakarítása vagy felszecskázása, illetve ezt követően a mielőbbi sekély tarlóhántás. Ez a művelet elősegíti az elszóródott magvak és a gyommagvak minél előbbi kicsírázását és a talaj pihentetését.

Korompenész kalászon

Az őszi káposztarepce deszikkálása folyamatban van, a terméskilátások kedvezőek. Az átlagosnál több csapadék ellenére a termést most csupán kis mértékben veszélyeztették a becőt károsító betegségek.

Megkezdődött a napraforgó elővirágzása, az átlagosnál magasabb növények és tányérkezdemények preventív növényvédelmével megelőzhetjük a termést veszélyeztető betegségek kialakulását. A száron és a lombozaton most még alacsony a fertőzöttség, a levéltetű invázió már lecsengett, a mezei- és a lucernapoloska fertőzöttség még alacsonynak tekinthető jelenleg.

Kukoricamoly hernyókárkép

A kukorica címerhányása már csak napok kérdése. Intenzív a kukoricamoly rajzása, és az eddig kikelt hernyók károsítása is. A vetésfehérítő bogarak nyugalmi állapot előtti károsítása a kukorica levelein mindenütt általános, de a magas létszám ellenére nem igényel külön védekezést. A méhek nemcsak a virágzó napraforgót, hanem a kukorica címerét is látogatják virágpor és némi nektár reményében, ezért igen fontos, hogy a szomszédos növénykultúrák növényvédelme esetében ezt a körülményt vegyék figyelembe. Több fotó is napvilágot látott foltos kukorica levelekről, feltehetően a területtől távolabb végzett deszikkáláshoz helytelenül használt herbicid elsodródás következményeként. Az ilyen esetek felderítése szinte lehetetlen feladatnak tűnik a termelő és a szakhatóság számára.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Metszhetünk is a lemosó permetezés előtt – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 16:10

A lemosó permetezés megkezdése előtt már most érdemes eltávolítani az év során elpusztult, megsérült ágrészeket, sőt egyes fafajokon (pl. dió) a metszést elvégezni.

Ideálisak a feltételek a mezei pocok szaporodásához – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 08:10

Látványosabb kártételt a mezei pocok okoz, a területek mintegy 20%-án, de a lakott járatok száma a veszélyességi küszöbérték határán mozog (3-4 db/100 nm).

Itt az ideje a gyepszellőztetésnek – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 23. 11:10

Magunk sem gondolnánk, mekkora elhalt fűtömeg távolítható el a szellőztetés során, de a lehullott faleveleket is gyűjtsük össze!

Figyeljünk a levéltetvekre és a kabócákra! – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 22. 17:10

A vetéseket a fejletlenség miatt betegségek, kártevők nem veszélyeztetik, de az árvakeléseken, gyepterületeken megtalálhatók a fertőzési források.

Egyre több a fénybogár a repcén

2021. április 22. 18:21

Április második dekádjának végén egy Földközi tengeri eredetű csapadékfront megszüntette az éjszakai fagyokat. A felhőzet csapadékából szeszélyes eloszlásban több-kevesebb eső mindenhova jutott, de csak a talaj legfelső rétegében javult némileg a nedvesség ellátottság. A mérsékelt nappali hőmérséklet ellenére a talajok napi párologtatása eléri a 4-5 millimétert. A kalászos gabonák és az őszi káposztarepce kedvezően reagáltak a lehullott csapadékra, visszanyerték az ilyenkor jellemző eleven zöld állapotukat.

Borsó: a vontatott kelés kedvez a csipkéző bogaraknak

2019. március 19. 07:30

Március második dekádjában folytatódott az igen változékony, de továbbra is csapadékmentes időjárási periódus. A meteorológiai előrejelzések szerint a hőmérsékleti változékonyság mellett a közeljövőben sem várható jelentősebb mennyiségű eső.

Özönvíz után rothad a gyümölcs, megjelent a poloska és a paradicsomvész

2019. június 25. 12:58

Az előző hét viharokkal, özönvízszerű esőzésekkel tarkított időjárása jelentős károkat okozott a kertészeti és szántóföldi növénykultúrákban egyaránt. A sok eső az érőfélben levő termésben a mennyiségi kiesés mellett hatalmas minőségi romlást eredményezett.

Egyelőre kevesebb a kórokozó, de fontos a korai felismerésük

2019. március 26. 11:43

A gabonát károsító kórokozók közül továbbra is a meleg, párás körülményeket kedvelő gabonalisztharmat a domináns betegség, de a növényállományok besűrűsödésével a többi, levélfoltosságot előidéző betegség tünetei is láthatóvá válnak.