Növényvédelmi előrejelzés

Borsó: a vontatott kelés kedvez a csipkéző bogaraknak

Agrofórum Online

Március második dekádjában folytatódott az igen változékony, de továbbra is csapadékmentes időjárási periódus. A meteorológiai előrejelzések szerint a hőmérsékleti változékonyság mellett a közeljövőben sem várható jelentősebb mennyiségű eső.

A dekád közepén tapasztalható fagypont körüli éjszakai hőmérséklet ellenére lassú ütemben, de fejlődnek az őszi káposztarepce, az őszi árpa- és őszi búzavetések, illetve megkezdődött a korai vetésű borsó kelése is. A kelés ütemét alapvetően a talaj vetésmélységében uralkodó nedvesség határozza meg. A megkésve lezárt talajokban sokkal egyenetlenebb kelés tapasztalható, mint ahol már ősszel elegyengették a talaj felszínét, és tavasszal már csak vetőágyat kellett készíteni.

Az előző heti növény egészségügyi állapothoz képest jelentős változás, hogy az igen száraz idő ellenére az őszi árpán és búzán a tél folyamán elhalt, de lisztharmattal fertőzött levelekről friss inkubáció tüneteit lehet megfigyelni. A fertőzött leveleken a lisztharmat most még apró foltok formájában jelentkezik, de kedvezően meleg és párás körülmények esetén a piszkosszürke tünetek ellepik az összes levelet.

A többi, levélfoltosságot előidéző betegség és a sárgarozsda számára egyelőre hiányzik a csapadék, de időjárás változása esetén, ezen kórokozók számára is javulnak a fertőzés feltételei.

Az őszi káposztarepcében zömmel elvégezték a repce szárormányos elleni első védekezéseket. Jelenleg alacsony a bogarak létszáma, de a veszély folyamatos fennállása miatt folytatni kell a kártevő megfigyelését. Most a fénybogarak sem jelentkeznek tömegesen a változékony idő miatt, de a repce fejlődésével együtt, különösen szárba indulás után fokozott megjelenésük várható.

A száraz idő most egyáltalán nem kedvez a növény lombozatán fertőző levélfoltosság betegségek (fóma, alternária) számára. Az igen alacsony fertőzési szint kialakulásában a szárazság mellett minden bizonnyal közrejátszik az őszi fungicid-regulátor kezelés is. A további egészségi állapot változást az időjárás csapadékosabbra fordulása negatív irányba tolhatja el, de a tavaszi regulátorozás pedig gátolhatja a negatív irányú változást.

Az elsőként elvetett borsó szakaszok kelése már megkezdődött. A kelés a talajok kiszáradása miatt, valamint a változékony, de viszonylag hűvös idő miatt vontatott. Az elhúzódó kelés viszont kedvező a borsó csipkéző bogarak kártétele számára. Ebben a helyzetben a kelő növény tovább marad az érzékeny, 2-4 lombleveles fenológiai stádiumban, mert a vontatott növekedés nem követi az ormányos bogarak fokozódó étvágyát. Most indokolt folyamatosan figyelni a kártétel alakulását, és a levelek csipkézésének növekedése esetén indokolttá válik a rovarölő szeres beavatkozás.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: még mindig tart a szezon!

2025. november 4. 08:10

Az enyhe, tavaszias ősz meghosszabbította a kerti szezont – most még van idő a metszésre, lemosó permetezésre és a beteg fák rendbetételére.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

Őszi árpa. A csúcsok csúcsai

2019. július 27. 07:17

A SAATEN-UNION hagyományosan erős ősziárpa-portfóliója mind a kétsoros, mind a többsoros szegmensben rendszeresen bővül.

Tél végi határszemle az őszi kalászosokban

2023. február 27. 14:34

Lassan a végére érünk a télnek, érdemes szétnéznünk az őszi kalászosokban, hogy milyen állapotban éri őket a tavasz.

Támadnak a gombák a kalászosokban – hogyan védekezzünk?

2024. március 12. 14:10

A Nufarm széles hatású gombaölő szereivel hatékonyan vehetjük fel a harcot a gabonafélék kórokozóival szemben.

Hatékony kezelések búzára és repcére: így javíthat terméseredményein

2021. január 28. 11:28

9,2%-os terméstöbblet búzában, 5,95%-os terméstöbblet repcében - csak két eredmény a Natur Agro Hungária Kft. tavalyi évben végzett szántóföldi összehasonlító kísérleteiből. A technológia számos alkalommal bizonyított már, használja ki Ön is!