Növénytermesztés
Fizetett tartalom

A repce nem tűnik el, csupán alkalmazkodik

Az utóbbi években az európai repcetermesztés komoly kihívásokkal szembesült. A megoldás a hatékony nemesítésben és technológiában van.

Az éghajlatváltozás, a felhasználható növényvédőszer-hatóanyagok körének szűkülése, valamint a változékony terményárak nem kímélték a repce jövedelmezőségi pozícióját, ugyanakkor ez a problémakör számos más, nagy területen termesztett szántóföldi növényünkre is igaz.

A repce jövedelmezőségi pozíciójának javítására mind a nemesítőknek, mind a termelőknek erőfeszítéseket kell tenniük: a megváltozott körülményekhez igazodó, új termesztéstechnológiai megoldásokra és ezekhez jól alkalmazható hibridekre van szükség. A RAPOOL elkötelezett abban, hogy mindkét szempontból előremutató megoldásokat kínáljon a termelőknek, akár már rövid távon is.

A RAPOOL-nemesítésnek évek óta kiemelt prioritása a termésbiztonság. Ez az a fajtatulajdonság, amely lehetővé teszi a hozamok stabilitását és emelkedését nehéz körülmények között is. Azaz adott évben széles termőhelyi viszonyok között minimalizálja a hozamok változékonyságát. A repce genetikai állománya négyszer több gént tartalmaz, mint az emberi genom. A jelenleg rendelkezésre álló legmodernebb eljárásokkal is hosszú évtizedekre van szükség viszonylag kevés, 20-30 gén sikeres újrakombinálásához. Ezért különösen fontos, hogy a nagy teljesítményű hibridjelöltjeinket a lehető legváltozatosabb környezeti körülmények között teszteljük.

A RAPOOL egyedülálló módon világszerte közel 20 országban, több mint 160 kísérleti helyszínen dolgozik azon, hogy minden régióba és klimatikus körülmény közé a lehető legjobb hibridet tudja kiszelektálni és a partnereknek ajánlani. A széles körű kísérleti rendszer kiemelkedő helyszíne a lengyelországi Grabonog településen található RAPOOL Xperience Platform állomás. Itt a legmegfelelőbb hibridek kiszelektálása mellett technológiai kísérleteket is végzünk.

Az utóbbi években kulcskérdéssé vált az optimális vetésidő megválasztása, amit ezeken a helyszíneken eltérő vetésidő alkalmazásával is vizsgálunk (korai vetés, normál vetés, kései vetés, extrém kései vetés). Kísérleti helyszíneinken növényvédőszer-kijuttatási stratégiákat is próbára teszünk, melyek segítenek optimalizálni a regulátor-, rovar- és gombaölőszer-használatot. A repce jövedelmezőségének egyik fontos alapkövét, a különböző tápanyag-kijuttatási terveket, továbbá a termesztéstechnológia fontos elemét, az optimális vetésnorma beállítását is aktívan teszteljük kísérleteinkben. Európa számos és Magyarország meghatározott részein évről évre halmozott problémát okoz a vadkár a repcetermesztésben. Ezt a problémát szem előtt tartva kompenzációs kísérleteket is beállítottunk, melyek a tél utáni teljes levélvesztést vagy virágzáskor a főszár elvesztését szimulálják.

Ez az egyedülállóan széles körű RAPOOL kísérleti hálózat segít minket abban, hogy évről évre a lehető legmegfelelőbb hibrideket tudjuk partnereink számára kínálni, ezzel is támogatva őket a modern repcetermesztés növekvő kihívásainak leküzdésében. A RAPOOL legújabb innovációi aktívan támogatják a repcetermesztés jövedelmezőségének javítását: a megfelelő vetésidő és vetésnorma megválasztása, valamint a növényvédelmi beavatkozások optimalizálása fontos eszköz a termesztéstechnológia költségeinek kordában tartásához.

Az utóbbi években elindítottuk a RAPOOL Repce Akadémia rendezvénysorozatunkat, melynek keretében a korábbiakban említett, új kihívásokra keressük a megoldásokat. A RAPOOL szerencsére 120 évre visszanyúló repcenemesítési múltjának köszönhetően megoldást tud kínálni a modern repcetermesztés nehézségeire is. Partnereinknek bemutatjuk legújabb technológiai javaslatainkat, az optimális vetésidőn és vetésnorma-beállításon túl a tápanyag-kijuttatási és növényvédőszer-használati stratégiákat is. Kiemelt hangsúlyt fektetünk a repceállományok optimális tél előtti állapotára és az ehhez vezető útra. Repce Akadémia rendezvényeink sikeressége és egyöntetű pozitív visszajelzései azt mutatják, hogy jó irányba haladunk.

A repce valós jövedelemtermelő képességének értékelésekor nem szabad elfeledkeznünk azon jelentős előnyökről, melyek az utóveteményben jelentkeznek: számottevő többlettermés, tápanyag-megtakarítás, alacsonyabb talajművelési és növényvédelmi költségek. Ezt a jövedelmezőségi többletet a repce számára kell elszámolni, és ezzel kiegészítve kell összemérni más növénykultúrák jövedelempozíciójával, illetve a vetésforgóban betöltött szerepével.

A klímaváltozás kedvezőtlen hatásait mindannyian érezzük, az utóbbi néhány termelési évben erőteljesebben, mint valaha. Ezekre a tényezőkre sajnos nem tudunk hatni, így a saját termesztéstechnológiánkat kell úgy átalakítani, „modernizálni”, hogy ilyen körülmények között is eredményesen tudjunk repcét termeszteni. A hibridválasztás az első fontos döntés a kezünkben.

Érdemes a RAPOOL modern repcehibridjeit választani, hiszen ezek mind betegség-ellenállóságban, -rezisztenciákban, mind terméspotenciálban, mind nitrogénhasznosításban kiválóan, átlag felett teljesítenek ezekben a nehéz, stresszes években is. A kipergés-ellenálló, jó rezisztenciális tulajdonságokkal rendelkező RAPOOL-repcéknél a betakarítás ideje kitolható, a repcemagok természetes módon érnek be, ami az olajtartalom növekedését eredményezi. Ez pedig további eszköze a hektáronkénti jövedelmezőség emelésének. Itt kell kiemelnünk a RAPOOL legújabb innovációját, a RUNNER hibrideket, melyek őszi és tavaszi káposztarepce-vonalak keresztezésével jönnek létre, és lehetőséget nyújtanak későbbi vetésidők nagy biztonsággal történő alkalmazására, valamint az inputköltségek optimalizálásával repcetermelésünk jövedelmezőségének javítására is.

Töltse le a RAPOOL 2025. évi katalógusát!

A RAPOOL repcevetőmag-ajánlata 2025-ben:

Blum Zoltán ügyvezető

Molnár Márk termékfejlesztő

RAPOOL Hungária Kft.

www.rapool.hu

Képek: RAPOOL Hungária Kft.

Döbbenetes módon reagál a talaj a szárazságra, új felfedezés okoz szenzációt

2025. november 8. 16:10

A talaj mikroorganizmusai „emlékeznek” a szárazságra – segítik a növényeket a klímaváltozás okozta stressz leküzdésében.

Megjelent a SAATEN-UNION tavaszi fajtakatalógusa

2025. november 7. 11:10

A tág vetésforgó és a termesztési lehetőségekhez illeszkedő fajták biztosítják a stabilitást a változó környezetben.

Klímaadaptív növénynevelés magyar fejlesztésben

Magyar technológia mutat irányt: a növényházak mikroklímájának aktív szabályozásával csökkentheti a hozamveszteségeket és növelheti a fenntarthatóságot.

Szélsőségekre hangolva – megérkeztek a DEKALB idei újdonságai

2025. november 5. 11:10

Az idei aszály ismét súlyosan érintette a hazai kukoricatermesztést – a DEKALB új hibridjei azonban reményt adnak a jövőre.

RAPOOL-REPCÉK 2020: DUKE

2020. május 22. 04:38

Új hibrid, melyet rezisztenciagénjei pajzsként védenek a betegségekkel szemben, olajtartalma pedig kiemelkedő.

Miért van szükség a szója vetőmag oltására?

2023. november 12. 13:10

Beoltassam a szója vetőmagot? A Beck's szakértői szerint ez a felvetés évről évre visszatérő kérdés. Hogy miért? Mert a válasz egy kicsit összetettebb, mint egy egyszerű „igen" vagy „nem".

A SAATEN-UNION új hibridjeivel kitör a tömegből

2018. december 20. 10:00

A SAATEN-UNION legfrissebb hibridkukoricái sok magyarországi és európai helyszínen, változatos körülmények között elképesztő eredményekkel – a stabilan kiugró termést ötvözve a meglepően alacsony víztartalommal – bizonyították rátermettségüket.

Kicsit drágulhat a vetőmag

2019. augusztus 13. 09:11

Az elmúlt évhez képest kissé magasabb, nettó 101 ezer forintos tájékoztató árat tett közzé a tagságtól kapott adatok feldolgozását követően a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. A szervezet előrejelzése szerint az előállítási költségek növekedése miatt idén enyhén emelkedhet az őszi kalászosok ára.