19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Növényvédelem
Fizetett tartalom

A vetésfehérítő elleni védekezés előrejelzésre alapozottan

KITE Zrt.

Az elmúlt hetek szokatlanul enyhe időjárásának következtében a vörösnyakú árpabogár (Oulema melanopus) imágói tömegesen megjelentek a gabonatáblákon.

A déli országrészben már a múlt héten elkezdődött az imágók tojásrakása, a középső és az északi országrészben viszont ez még várat magára. A veresnyakú árpabogár ellen két időpontban is védekezhetünk.

Az első az imágók tömeges betelepedésének az időpontjában esedékes, ekkor a védekezés elsődleges célja az imágók gyérítése, a tojásrakás megakadályozása. Ez általában február végére, március elejére tehető, ekkor még alacsony napi középhőmérséklet, illetve az imágók is csak érési táplálkozást végeznek, ezért csak kontakt, piretroid hatóanyagú készítményekkel tudunk ellenük védekezni.

A lárvák elleni védekezés jól időzíthető

A védekezés másik lehetséges időpontja a tojásrakás vége, lárvakelés kezdete, ez március végére, április elejére tehető, ekkor már a napi középhőmérséklet magasabb, és a kelő lárvák is intenzíven táplálkoznak.

A lárvák elleni védekezés jól időzíthető, illetve ekkor a lárvák mennyiségének és a várható kártételének függvényében a védekezés szükségességéről is dönthetünk.

A lárvák elleni védekezésre a piretroid hatóanyagú Vantex CS, Detector vagy a Ninja Zeon készítményeket ajánljuk, melyeket célszerű kiegészíteni felszívódó hatású acetamiprid hatóanyaggal a jobb hatékonyság és tartamhatás elérése érdekében.

A vetésfehérítő előrejelzésére PGR telefonos applikációján elérhető egy hőösszegmodell, mely az egyes fejlődési alakok várható megjelenési időpontjáról tájékoztat. A modellbe a háromnapos meteorológiai előrejelzés van beépítve, ezért három nap előnyt biztosít a gazdának a védekezésre való felkészülésre.

A modell szerepe a figyelemfelhívás, védekezési döntést mindig az adott tábla lárvafertőzöttségének felmérését követően kell meghozni.

Háromnapos hőösszegalapú előrejelzés a vetésfehérítő tojások, lárvák tömeges megjelenésére (2024.03.13.)
Háromnapos hőösszegalapú előrejelzés a vetésfehérítő tojások, lárvák tömeges megjelenésére (2024.03.13.)

A védekezési döntést követően a permetezést 300-350 l/ha lémennyiséggel és finom cseppképzésű fúvókával kell elvégezni. A fúvóka kiválasztáshoz keresse fel honlapunkat, illetve szakértő kollegáinkat!

Szomjaznak a fák, most különösen fontos a kálium

2026. szeptember 19. 07:10

Az aszály a fákat is megviselte: a zöld lombon keresztül még segíthetjük tápanyagellátásukat és téli felkészülésüket

A vetésidő növényegészségügyi vonzatai

2026. szeptember 18. 11:10

A túl korai vetés komoly növényegészségügyi kockázatokat rejthet: kártevők és vírusvektorok támadhatják a fiatal állományt.

Segítséget is tud „hívni” a kukorica, ha megtámadják a gyökerét

2026. szeptember 13. 07:10

A növények érzékelik a kártevők támadását, vegyületeket termelnek, sőt természetes ellenségeiket is a helyszínre csalogathatják.

Amikor a befektetés termésben térül meg…

2026. szeptember 10. 11:10

A repce sikeres áttelelésének egyik kulcsa az őszi regulátorozás, amely a növény fejlődését és egészségi állapotát is befolyásolja.

Tömegesen telepednek be a vetésfehérítők

2019. április 2. 15:19

Rengeteg csapadékkal adós a „természetfelelős”. Az év első három hónapjában országos szinten is mindössze 50-60 milliméter eső esett. A téli hónapokban, hó formájában sem hullott elegendő mennyiség, így napjainkra már fél évnyi a talajok nedvességhiánya.

Hogyan előzze meg a gabonatermesztő a súlyos vetésfehérítő lárvakártételt?

2019. április 1. 05:35

A tavalyi év folyamán igen nagy problémát okozott egyes régiókban a vetésfehérítő bogár lárvái elleni védekezés. Többen farkast kiáltottak, mondván, biztosan rezisztenciáról van szó.

Levéltetű: pár nap és 100 százalékos a fertőzöttség

2018. május 22. 11:16

Az időjárási körülmények most főként a kártevők szaporodásának kedveznek szántóföldön és kertészeti kultúrákban egyaránt, de a helyi körülmények néhány kórokozó terjedésének is jó feltételeket teremtenek.

Vetésfehérítő: amikor nem érdemes költeni a védekezésre + videó

2025. június 20. 16:10

A vetésfehérítő bogár elleni védekezés megfelelő időzítése, a készítmény helyes megválasztása lehet a siker záloga.