Házikert

Hortenzia gondozási útmutató

Agrofórum Online

A hortenziák élénk színekkel gazdagítják a kertünket, pláne, ha tudjuk, hogyan kell velük bánnunk, és milyen körülmények között érzik igazán jól magukat. Szeretné megtudni, miként nevelheti ezeket a csodás dísznövényeket a legszebb pompájukban?

Ha olyan virágzó cserjét keres, amely minden szempontból megfelel az Ön ízlésének – könnyen megtanulható gondozás, hosszú virágzási idő, hatalmas, látványos, különböző színű gyönyörű virágok –, akkor erre a célra a hortenzia megfelelő választás lehet.

A cserjék rendezett struktúrát és keretet biztosítanak a többi növénynek és a kertnek. Használhatóak sövényként vagy pusztán magukért, a szemet gyönyörködtető látványukért, hiszen ideális szoliter növények. A virágzó cserjék nem csak hasznosak, de sokszor egyenesen lélegzet-elállítóak, különösen a kék és a rózsaszín minden árnyalatában virító hortenzia, amely egész nyáron hatalmas, gyönyörű virágokat hoz, a belőle vágott kiszárított virágfejek pedig télen is megmaradnak.

A hortenzia (Hydrangea) Észak-Amerikában és Ázsiában őshonos. Népszerűsége az elmúlt években igencsak megnőtt, a nemesítők pedig folyamatosan új fajtákat fejlesztenek.

A hortenziát rendkívül egyszerű termeszteni. Eredendően üde erdők cserjeszintjén, sok szerves anyagot tartalmazó, semleges vagy savanyú talajon él. Kevés istállótrágyát, kevés (tavaszi) metszést, félárnyékot és sok (eső)vizet igényel – a szárazságot nehezen bírja. A növény kiválasztása előtt kiemelten fontos, hogy megállapítsa, melyik fajta a legalkalmasabb az ön kertjébe.

A hortenziák fajtái

A hortenzia típusokat három kategóriába soroljuk:

  • Régi fán virágzók,
  • Új fán virágzók
  • Régi és új fán egyaránt virágzók

A hortenzia virágzásának ismerete azért fontos, mert ez befolyásolja, hogy mikor kell metszeni, illetve hogy kell-e metszeni.

Régi fán virágzók

Az ún „régi fán” virágzó bokrok röviddel azután hozzák létre a következő évi bimbóikat, hogy az aktuális évben befejezték a virágzást. Más szóval, a virágok legalább egyéves fán jönnek létre. Ezekben az esetekben a növényen minden évben több mint 9 hónapon át vannak az aktuális vagy a jövő évi virágok. Ezért a régi fán virágzó cserjéket csak közvetlenül a virágzás után lehet a virágzás káros befolyásolása nélkül megmetszeni: Sokak szerint a régi fás hortenziákat valójában egyáltalán nem kell metszeni. Ebbe a kategóriába tartoznak a „Bigleaf” vagy francia fajták, a kúszó fajták, a hegyi fajták és a tölgylevelű fajták.

Új fán virágzók

A virágzó cserjék tavasszal, a növekedés kezdetén hozzák létre a bimbóikat. Új ágakat hajtanak, és azokon virágot hoznak – innen ered az „új fa”- elnevezés. Ezekben az esetekben a növény virágai akár három hónapig is jelen lehetnek, mint például a rózsa, amely áprilisban hajt ki és júniusban kezd virágozni, vagy akár hat hónapig is, mint például a kínai lila bogyó vagy az angol kékszakáll, amely áprilisban hajt ki és augusztusban vagy szeptemberben kezd virágozni. Az új fán virágzó fajták közé tartoznak a cserjés és a bugás hortenziafajták.

Újravirágzó típusok

Ezek a cserjék régi és új fán egyaránt virágoznak. Kora nyáron egy virágzásra számíthat (a régi fán virágzik), majd késő nyáron/kora ősszel egy másik virágzásra (az új fán virágzik). A méret és a virág alakja a fajtától függően változik. Keresse az „Endless Summer” és a „Bloomstruck” elnevezésű fajtákat.

Fotó: Gribek Tímea

Hortenzia vásárlása

  • Ha faiskolába vagy kertészeti áruházba megy hortenziát vásárolni, keressen olyan növényt, amely erős hajtáscsúccsal rendelkezik, keresztbe fordult vagy eltört ágak nélkül.
  • A kellőképpen nedves talaj és az erős levelek alapján lehet tudni, hogy a növényt optimális körülmények között gondozták vagy sem. Nem szabad megvásárolni a növényt, ha hervadt vagy a szirmai barnulásnak indultak, esetleg a levelein foltok látszódnak.
  • Kérjen segítséget egy alkalmazottól, ha szeretné megvizsgálni a növény gyökereit. Ne vegye ki a növényt a cserépből egyedül, mivel ezzel akaratlanul is kárt tehet benne.
  • Vegye figyelembe az ültetni kívánt fajta végső méretét. Ügyeljen arra, hogy elegendő helyet adjon neki, hogy elérje teljes, egészséges méretét. Olvassa el a növény címkéjét, ami minden szükséges információt tartalmaz, amit a vásárláskor tudnia kell.

A növény gondozása

Időjárási megfontolások

A legtöbb hortenzia fagytűrő, ám a fiatal növények több odafigyelést igényelnek, különösen a kemény teleken. Amennyiben cserépben tartjuk a növényt, át kell teleltetni a pincében, de ha kertbe van kiültetve a növény, a fagyok beállta előtt le kell takarni, különben megfagyhat.

Napfény

A hortenziák a félárnyékos helyet kedvelik. Keressen nekik olyan helyet, ahol élvezhetik a reggeli napsütést, délután pedig félárnyékban lehetnek. Azt javasoljuk ezért, hogy ha teheti, a ház keleti oldalára ültesse őket.

Azonban az árnyékkal is csínján kell bánni, mert a hortenziák, ha nem kapnak elég napfényt, kevés virágot hoznak. Ugyanakkor a levelek és a virágok az erős napon megperzselődnek, ami hosszú távon a növény elhervadását okozza, így kritikus fontosságú a növény helyének kiválasztása a kertben.

Tápanyagok

A hortenziák a nedves, jó vízelvezetésű, szerves anyagokban gazdag talajban fejlődnek a legjobban. A pH-értékkel kapcsolatban nem válogatósak, de ez befolyásolhatja a virág színét. A hortenziák a savanykás talajt kedvelik. Keverje össze a talajt egy kis tőzeggel és komposzttal.

Öntözés

A szárazság idején gondoskodjon arról, hogy a cserjék mindig elegendő vízhez jussanak. Túlöntözni nem szabad őket, mert a leveleik elrothadnak.

Mikor kell ültetni?

A hortenziákat tavasszal, a fagyveszély elmúltával és kora ősszel, körülbelül 4-6 héttel a területre jellemző első fagypont előtt lehet elültetni. Nyáron is el lehet ültetni, de a nyári hőség túlságosan megterhelő lehet ezeknek a cserjéknek ahhoz, hogy jól megtelepedjenek a kertben. Ha mégis a nyári hónapokban akarja elültetni őket, válasszon az ültetésre egy hűvös napot; kora reggeli vagy késő délutáni időpontot. Az ideális az lenne, ha hűvös, felhős napon tudna ültetni.

Amennyiben egy réteg mulcsot szór az újonnan ültetett hortenzia köré, segít megtartani a nedvességet a talajban, megelőzve ezzel az átültetési sokkot és hervadást.

Hogyan kell ültetni?

  • Ásson egy gödröt, amely körülbelül kétszer olyan széles és mély, mint az új hortenzia gyökérlabdája. A növény koronájának (ahol a gyökerek és a szárak találkoznak) a talaj tetejével egy szintben kell lennie. Vegye ki a növényt a cserépből, és óvatosan szabadítsa ki a körbe-körbe kanyargó gyökereket. Helyezze a növényt a gödörbe, és töltse fel a gyökerek körül a kiásott földdel.
  • Egyes ültetési útmutatók azt javasolják, hogy a talajt bőséges szerves anyaggal javítsuk fel, de ez „virágcserép” hatást kelt. A növény gyökerei a módosított talajban maradnak, és nem nőnek tovább. Ha a talajt módosítja, a szerves anyagot annak a területnek a tetejére lapátolja, amelyet ki akar ásni. Ez lehetővé teszi, hogy a tápanyag összekeveredj a talajjal, és annak részévé váljon.
  • Tömörítse meg a talajt a növény körül, és öntözze be. Szórjon 5 centiméternyi mulcsot a növény köré. Vigyázzon, hogy a mulcsot ne halmozza a növény koronájára.
  • Az első évben gondosan figyelje az új cserje vízigényét. És ez minden. Ne trágyázzon, és semmiképpen se metsszen – kivéve, ha egy letört ágat kell eltávolítania.

Hortenziák metszése

Ez a téma sok kertésznek okoz nehézséget. A hortenziákat általában nem kell metszeni, ráadásul nagyon könnyű véletlenül eltávolítani a bimbós hajtásokat. A fagyos hónapok után a nem megfelelő metszés a leggyakoribb oka annak, hogy sok kertésznek gondjai akadnak a hortenziák virágzásával.

Ha mégis metszenie kell, ne feledje, hogy a „régi fás” hortenziákat röviddel a virágzás után, a nyár végén kell megmetszeni. Az „új fás” hortenziákat a vegetációs időszak végén vagy kora tavasszal lehet megmetszeni.

Fotó: Gribek Tímea

Kártevők és betegségek

  • A levéltetvek és a pókháló atkák megtelepedhetnek a hortenzián. A cserjék egy kisebb fertőzést átvészelhetnek, de azért a vegetációs időszak során folyamatosan figyelje a növényeket. Ha a kertjében hasznos rovarok is élnek, ők Ön helyett is elvégzik a kártevők elleni védekezést. Rovarölő szappan is használható, ám mielőtt nekiállna a kártevő-irtásnak, figyelmesen kövesse a flakonon található utasításokat.
  • A lisztharmat, a botritiszes levélfoltosság és a Cercospora levélfoltosság olyan gombás betegségek, amelyek elkerülhetők ültetéskor a megfelelő ültetési távolságok betartásával és olyan öntözési módszerek alkalmazásával, amelyek lehetővé teszik a lombozat gyors száradását. Öntözzön mindig kora reggel, és vigyázzon, sose fölülről csepegjen a növényre a víz. A hosszan tartó nedvességnek kitett lombozat hajlamos lehet a különféle betegségekre.
  • Gyökérrothadás léphet fel, ha a talaj túlságosan telített, és nem vezeti le jól a vizet. Csak akkor öntözze meg a növényt, ha föld felső rétege, kb. 10 centiméter száraz.
  • A forró nyári délutánokon hervadás léphet fel, különösen a nagy levelű hortenziáknál. Ne gondolja rögtön azt, hogy a talaj száraz, és a növénynek öntözésre van szüksége! Előfordulhat, hogy a növények akkor is elhervadnak, ha a talaj megfelelő nedvességtartalmú. Ez egyfajta védekező mechanizmus, ami azonban csak időszakos –  a hőmérséklet lehűlésekor a hortenziák újra felélénkülnek.

Szaporítás

A hortenziák nem könnyen hoznak életképes magokat, ezért jobb, ha szárdugványozással vagy gyökérosztással szaporítja.

A hortenzia színének megváltoztatása

Tényleg meg lehet változtatni a hortenzia színét? Nos… néha. A virágok színe a fajtától, a termesztési körülményektől és a talaj pH-értékétől függ.

  • A Hydrangea macrophylla és a hydrangea serrata olyan virágokat nevel, amelyek színét a talaj pH-ja befolyásolja. Savanyú talajban a virágok kék színűek, lúgos talajban pedig rózsaszínűek. Ha meszet vagy timföldet adunk a talajhoz, a virágok színe kékről rózsaszínre vagy rózsaszínről kékre változhat, de a fehér virágok mindig fehérek maradnak. Bár az eredmények nem tartósak, mégis szórakoztató dolog kipróbálni.
  • Ne feledje, hogy a talaj természetes ásványi anyag tartalma, valamint a talajvíz és az esővíz mind hozzájárulnak a talaj pH-értékéhez. Bár átmenetileg sikerülhet megváltoztatnia a pH-t, a változtatás fenntartása lehetetlen.
  • Először is végezzen talajvizsgálatot, hogy megállapítsa, hogy a talajának alacsony (savas) vagy magas (lúgos) a pH-ja. Ha savanyú a talaj, és ki akarja próbálni a virágok rózsaszínűre való színezését, márciusban, áprilisban és májusban adjon kerti meszet a talajhoz. Keverjen össze 1 evőkanál hidratált meszet 4 liter vízbe.
  • Ha lúgos a talaj, és szeretné bekékíteni a virágokat, használjon alumínium-szulfátot, szintén a tavaszi hónapokban. Áztassa át a talajt a keverékkel. Vigyázzon, hogy a lé ne kerüljön a bőrére, a ruházatára vagy a növények leveleire. Ezek az áztatások a virágok meglévő színének intenzívebbé tételére is használhatók. Például, ha egy már rózsaszín hortenziához mészkenőcsöt adunk, élénkebbé tehetjük a színét.

Sikerült megváltoztatnia hortenziája virágszínét? Ossza meg velünk a tapasztalatait!

A cikket fordította: Ordódy Eszter

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Így ne vásároljon növényt, ha jót akar magának és a kertnek!

2024. december 16. 13:40

A megfelelő növény kiválasztása nemcsak esztétikai kérdés, hanem a sikeres kertészkedés alapja is. Nézzünk 8 hasznos tippet a választáshoz!

Cserepes növények, amelyek túlélik a telet odakint

2024. december 16. 09:40

Télen is örömét lelheti a kinti zöld növényekben. Vannak olyan cserjék, virágok és fűszernövények, amelyek ellenállnak a hidegnek.

Téli veteményeskert: a hó alatt sem kell pihennie a kertnek

2024. december 16. 05:40

Bár messze nem kell télen a veteményessel annyit bajlódni, mint nyáron, de ettől még eredményesen lehet termeszteni, ha nem is mindent.

Mi legyen a muskátlival? Teleltessünk vagy irány a komposzt?

2024. december 14. 05:40

Nézzük sorra a muskátli teleltetésének lehetőségeit, és el tudjuk majd dönteni, hogy melyik utat választjuk!

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: sok a moníliával fertőzött gyümölcs

2022. június 22. 07:13

Sorra érnek a nyárelő gyümölcsei, így maximálisan oda kell figyelni a növényvédelmi előírásokra.

Ultrahang alkalmazása a termelésben

2021. augusztus 13. 06:36

A drénvíz kezelésére szolgáló keverőtartályban 6 ultrahangos készülék mellett hidrogén-peroxid gondoskodik a vízkezelésről.

Azon múlik a siker, hogy kinek milyen csapata lesz

2023. május 8. 13:51

Czigány Tiborral beszélgettem a Zambiában töltött idő alatt összegyűlt tapasztalatairól és a Nufarmmal kapcsolatos fejlesztési tervekről, a cég jelenlegi piaci helyzetéről.

Digitális megoldás az optimális üvegházi klíma eléréséhez

2023. január 31. 11:36

Az SBE rendszer egy – a kertészeti ágazat számára kidolgozott – digitális megoldás, amely az optimális üvegházi klíma elérésére és az üvegházi folyamatok javítására használható.