Házikert

Rózsa: itt a tavaszi metszés ideje!

Agrofórum Online

Március a kerti rózsák első metszésének ideje. Minden rózsára érvényes a következő: minél jobban visszavágjuk őket tavasszal, annál intenzívebb lesz a növekedés és bőségesebb a virágzás.

Hogyan kell helyesen metszeni?

A hosszú tél után a rózsáknak jól jön egy fiatalító metszés. Nem szabad azonban félénknek lenni. Először is távolítsa el a kiszáradt és elhalt növényi részeket. A metszéshez éles és tiszta szerszámokat használjon, hogy a növények ne sérüljenek vagy szennyeződjenek.

Válasszuk ki a 4-5 legerősebb olyan hajtást, amely nagyjából ceruza vastagságú és még nem fásodott meg. A kiválasztott hajtásokon kívül az összes többit vágjuk le tőből. A meghagyott vesszőket is érdemes kicsit visszametszeni.

Rózsabokor

Ne feledje azt sem, hogy a hajtást ferdén és mindig a kifelé növő szem felett vágja le körülbelül 5 mm-rel. Így erős, középmagas rózsabokraink lesznek majd. A metszés után 4-6 hétbe telik, amíg a megmaradt rügyekből új, virágos hajtások nőnek.

Gondozás nyártól

Nyáron célszerű levágni a hervadt virágokat. Ezáltal a rózsa új erőre kap, amelyet új bimbókba fektethet. Ha a rózsa eldeformálódott, a túl hosszúra nőtt hajtásokat könnyen megrövidítheti a felére. Kis szerencsével a növény ezt egy második virágzással jutalmazza.

Júliusban érdemes utoljára trágyázni, mivel a növény augusztustól a fagyos télre készül.

Ősszel alakító metszés is végezhető, de ez ne legyen mélyebb a térdnél, különben a rózsa újbóli növekedésnek indul.

Csicsóka: ízletesek a gumói, de vigyázzunk, mert a növény agresszíven terjed!

2025. február 10. 14:10

A csicsókából finom ételeket készíthetünk. Igen egészséges növény. Manapság azonban ritkán kapható a boltokban és a piacokon.

Gömbölyű bimbók, színes harangok: a léggömbvirág

2025. február 10. 08:10

Nevét a jellegzetes, felfújódó bimbóiról kapta, amelyek úgy néznek ki, mint egy kis léggömb, mielőtt teljesen kinyílnak.

Hogyan küzdjünk a „fekete fagy” ellen?

2025. február 10. 07:10

A kertet borító fehér jégkristályok aggodalomra adhatnak okot. Elpusztíthatják a növények bizonyos részeit, vagy akár az egész növényt is.

Mire jó a hozzáadott talajkolloid?

2025. február 10. 05:40

A talajkolloidok a talaj legfinomabb részecskéi közé tartoznak, ezek a részecskék rendkívül fontosak a talaj kémiai és fizikai tulajdonságainak meghatározásában.

Mellévágó vagy rávágó metszőollót válasszunk?

2023. január 29. 08:39

Metszőolló választásnál merülhet fel az a kérdés, hogy a mellévágó vagy a rávágó változat a jobb, és melyik mire való?

Mi legyen az elvirágzott levendulával? Kell-e metszeni?

2022. szeptember 5. 04:38

A segítségüket szeretném kérni a következő kérdésekben: Mi legyen az elvirágzott levendulával? Meg kell metszeni a növényeket?

Mit tehetek az őszibarackfák hónaljhajtásaival? Hogyan alakítsam a koronát?

2022. július 20. 04:36

Erős hajtásnövekedésű fáimon a fiatal hajtásokon a levelek tövénél hónaljhajtások képződnek, ezáltal elseprűsödik a lombozat. Az első évben egyes fácskákról lecsipegettem ezeket a hónaljhajtásokat, aminek következtében a következő év tavaszán nem voltak rügyek az ágakon. Mit csinálok rosszul?

Mi okozta apró, narancssárga pontok kialakulását a fa ágain?

2023. január 23. 04:38

Az elmúlt napokban az egyik fán apró, narancssárga pontokkal teli elhalt ágakat találtam. Mi okozta, menthető még a fa, mit tehetek vele? Küldök róla képet is.