15℃ 2℃
március 7. Tamás, Perpétua, Felicitász
Házikert

Mi virágzik most? Márciusi kerti körkép

Agrofórum Online

Március közepén már igencsak éled a kert és sorra bújnak ki a virágok is földből, rügyekből, fakadnak a rügyek. Mi virágzik most, vagyis egy kis márciusi kerti körkép következik.

Idén újra igen enyhe telünk volt, bár még koránt sincs vége, sőt, március első heteiben még az éjszakai fagyok sem viccelnek. A virágzó hagymások viszont sorra bújnak ki, élednek az évelők a díszkertekben és az első vetések is elkezdődtek, természetesen szabadföldben.

Viruló virágágyások

Március elején már bimbósan állnak a kertben a kora tavaszi hagymásaink, mint a nárcisz, krókusz, de az íriszek fázósabbak, esetükben még csak a levelek kezdő bújását látjuk.

Ha eddig talajtakarást alkalmaztunk, akkor ne vegyünk még le az ágyásokról, mert igen hamar megfázhatnak a növények a hirtelen hidegtől. Hagyjuk csak ott a talajtakaró réteget még pár hétig, hiszen a tél nem múlt el teljesen, csak a csalóka nappali melegek elkezdték kihúzni a talajból a növényeket már.

Ugyanígy az évelőágyásban is bújnak a kedvenceink. Az őszirózsafélék, a menták, a friss leveleket hozó kakukkfüvek is sorra élednek újjá. Emellett láthatóan megmutatkozik már a kövirózsákon is az idei új növendékek sokasága is.

Kibújtak az egynyáriak? Akár el is fagyhat még!

Bár a növények jó érzékkel rendelkeznek, ha a kihajtásról van szó, mert biológiai óráik igen ügyesen rendezi a dolgokat a túlélésük érdekében, mégis sok egynyári elkezdett kibújni már a tavaly elpotyogtatott magokból. Ennek az a hátulütője, hogy az olyan egynyáriak, mint például az egynyári szarkaláb is az éjjel még visszaérkező akár -10 C fokos hidegeknek nem biztos, hogy ellen fog tudni állni. Ha ilyen esetben jót akarunk magunknak és a növényeinknek is, akkor az előrejelzések alapján ezekre a nagyon hideg éjszakákra takarjuk le őket fátyolfóliával.

Virágzó fák és cserjék, de még a gyümölcsfák is veszélyben lehetnek

Gazdálkodóknak nem kell bemutatni azt a problémát, amikor az igazán nagy hideg egyszercsak a teljes virágzás alatt betör és lefagy az azévi termés. Szerencsére már ezekre is vannak megoldások, akár a szélgépek, akár a speciális növénykondícionáló szerek, melyekkel legalább a negyede-fele termés megmenthető. Egyes készítmények akár a rejtett rügyekből is képesek másodvirágzást indukálni, saját tapasztalat, így azért nincs minden veszve ilyenkor.

Javában virágzik a húsos som, virágbimbó pattanás előtt van a japánbirs is a kertekben. Hetek óta vöröslenek a barackok vesszejei, így a virágzás is lassan annyira közeli lesz, hogy a fagyvédelemre fel kell készülni.

Az első konyhakerti vetéseknek is itt az ideje

Ha eddig húztuk a vetést, akkor most már mindenképpen szükséges elkezdeni. Akár magaságyással dolgozunk, akár más technológiával, a gyökérzöldségeket bizony már vetni kell, főleg a hosszú tenyészidejűeket, mint például a paszternák.

A hidegigényesebb, hidegtűrőbb fajok is vethetőek, mint a retekfélék és a borsót is nyugodtan elvethetjük.

A palántázás elkezdése is időszerű, kezdhetünk paprikával, paradicsommal is, vagy a lassabban cseperedő padlizsánnal. A tökfélékre még talán pár hetet várhatunk, hacsak nincs fagymentes sok helyünk, ahol nagyobb növényként is eltarthatók a palánták.

Szobanövényszaporítási egyszeregy

2025. március 7. 05:40

Az elterjedt szaporítási módszerek közé tartozik a dugványozás, a levelekből történő szaporítás, a tőosztás és a magról nevelés. Nézzük meg ezeket részletesebben is!

A 10 legjobb örökzöld sövénynövény a kíváncsi tekintetek ellen

2025. március 6. 13:10

Az örökzöld növények is veszítenek el leveleket, de ezt folyamatosan teszik, így a sövény soha nem lesz kopár.

No-till: így vágjunk bele kezdőként!

2025. március 6. 05:40

A no-till (vagy minimális talajművelés) lényege, hogy a talajt nem forgatjuk, hanem természetes módon, szerves anyagokkal és takarással gazdagítjuk.

Hibiszkusz varázslat: a sikeres szaporítás titkai

2025. március 5. 13:10

A hibiszkusz szaporítása többféle módszerrel lehetséges, attól függően, hogy kerti vagy szobanövényről van szó.

Palántadőlés ellen: Hogyan előzhető meg?

2020. március 8. 09:24

Saját célra otthon nevelek palántákat hobbiszinten, és gyakran fellép a palántadőlés. Milyen vegyszer (növényvédő szer) mentes, nem mérgező anyagok vannak a kár megelőzésére?

Meddig várjunk a palánták kiültetésével?

2024. április 24. 04:36

Nem szeretném elkapkodni a palánták kihelyezését. Meddig érdemes még várni a palánták kiültetésével?

Egy virágkötészet napi tevékenységei I. rész

2019. szeptember 13. 08:04

Miután beérkeznek az üzletbe a palánták, cserepes növények vagy vágott virágok, első fontos feladat a számukra megfelelő környezet kialakítása.

Mire kell ügyelni a padlizsán termesztése során?

2023. április 12. 04:36

Idén szeretném megpróbálni a padlizsán termesztését a kertemben. Mire kell ügyelni a padlizsán termesztése során?