Házikert

Vadmurok, avagy Anna királyné csipkéje

Agrofórum Online

A Daucus carota, amelynek közismert nevei többek között a vadrépa, a vadmurok, a madárfészek, illetve Észak-Amerikában Anna királyné csipkéje, a Zellerfélék családjába tartozó növény. A termesztett sárgarépa (Daucus carota subsp. sativus) őseként a levele ételízesítőként használható, gyökere pedig bár vékonyabb és rostosabb, mint a hagyományos répáé, ehető. A népgyógyászat sokféle betegség ellen gyógynövényként használja, leginkább tisztító teák formájában.

Amennyiben úgy dönt, hogy ezt az egyszerű, fehér virágú növényt akár vadvirágként, akár csokrokba szedhető gyógynövényként a saját kertjében elveti, olvassa el az alábbi útmutatónkat, amelyben minden benne van, amit a vadmurokról tudnia kell!

Megjelenése

A vadmuroknak 50-100 centiméter magas, borzasan szőrös, barázdás szára és vastag fehér gyökere van. Levelei kétszer-háromszor szárnyaltak, finom szálas vagy lándzsás cimpákkal. Az ernyővirágzat virágzás előtt és után gömbösen összehajlik. Gallérlevelei jól fejlettek szárnyasan szeldeltek. Látványos virágai fehérek, a középső (egyetlen virág) olykor bíborvörös színű. Terméséréskor az összehajló ernyő közepén fészek alakú mélyedés keletkezik.

Származása és a hozzá fűződő legendák

A Zellerfélék családba tartozó Daucus carota Európában, Ázsiában és Észak-Afrikában őshonos. Észak-Amerikába Európából érkezett, valószínűleg a 17. századi gyarmatosítókkal keveredett a szarvasmarhák takarmányába, szalmába vagy szénába.

Észak-Amerikában, Japánban, Új-Zélandon és Ausztráliában is meghonosodott, de Algéria, Marokkó és Tunézia területein is vannak természetes állományai, és Oroszországba, a Kaukázusba, Kínába és a közép-ázsiai országokba is betelepítették ezt a növényfajt. Egyes helyeken olyan mértékben elterjedt, hogy már káros gyomnövénynek számít.

Az „Anna királyné csipkéje” elnevezés a közhiedelem szerint onnan ered, hogy a vadmurok virága hasonlít az 1600-as évek elején élt Anna dániai királyné (I. Jakab skót, angol és ír király hitvese) csipkés fejdíszére. A legenda szerint Anna kihívta az udvarhölgyeit egy versenyre, amelyen az volt a feladat, hogy olyan csipkét készítsenek, ami a megszólalásig olyan, mint egy virág (mint a vadmurok virága), de egyikük sem tudta felülmúlni az ő kézimunkáját.

A virágernyő (lapos virágfürt) közepén gyakran találunk egy sötétlila virágot, amely sokak szerint egy vércseppet szimbolizál – azt a vércseppet, amely Anna királyné ujjából hullott alá, amikor a csipkeverés közben az egyik tűvel megszúrta magát.

A botanikusok az elmúlt 150 év során számos magyarázatot találtak arra, hogy vajon miért van az a különleges lila virág a fehér ernyő virágában. Egyes elméletek szerint egy virágot látogató rovart utánoz, ami vagy elriasztja az arra járó rovarokat a leszállástól, vagy pedig épp ellenkezőleg: odavonzza a beporzókat.

A vadrépa elnevezésnek pontosabb eredete van. A D. carota az általunk kedvelt húsos, narancssárga gyökérzöldség, vagyis a D. carota subsp. sativus kemény gyökerű és kevésbé ízletes őse.

Ahogy a mag érik, az elszáradó ernyő madárfészek alakúvá gömbölyödik. Innen ered a (népies) madárfészek elnevezés!

A D. carota teljes egészében ehető, bár nem olyan ízletes, mint a fogyasztásra termesztett, háziasított alfajok. A gyökerek az első évben a legzsengébbek – ezek zöldségként megfőzhetők, vagy szárítva, pörkölve és őrölve kávéhelyettesítőként használhatók. A virágok fejei teafűként áztatva/elkészítve, vagy rántva és sütve különleges élvezetet nyújthatnak. A levelek illata és íze olyan, mint a sárgarépáé, így levesekhez, pörköltekhez adható. Vigyázzon azonban, mivel ez a növény néhány ember számára bőrirritáló hatással lehet és fitofotodermatitiszt okozhat, valamint serkentheti a méhösszehúzódásokat. Legyen óvatos, mielőtt elfogyasztja!

Az Anna-királyné csipkéjének van néhány „hasonmása”, ráadásul némelyik erősen mérgező.

  • A podagrafű vagy köszvényfű egy ártalmatlan hasonmás ugyanabból a botanikai családból, amelyet a vetőmaggyártó cégek időnként kevésbé invazív alternatívaként árusítanak Anna királynő csipkéje néven.
  • A növény hasonmásai, a foltos bürök (Conium maculatum), a gyilkos csomorika (Cicuta spp.) és a mérges ádáz (Aethusa cynapium) mind mérgezőek. Győződjön meg arról, hogy tudja, mit vizsgál, mielőtt megérintené, és különösen azelőtt, hogy elfogyasztaná a vadmuroknak hitt növényeket.
  • A foltos büröknek foltos a szára, míg az Anna-királyné csipkéjének a szára zöld.
  • A foltos bürök a nedves területeken nő, míg a vadrépa a száraz helyeket kedveli.
  • A vadrépa és mérgező hasonmásai megkülönböztetésére jó módszer, ha alaposan megszagoljuk a növényt. Az Anna-királyné csipkéjének levelei ugyanis határozottan sárgarépa illatot árasztanak.

Szaporítás

A vadmurok tavasztól kora őszig virít. Az 5 és12 cm közötti átmérőjű virágernyő akár 1000 virágot is tartalmazhat.

Ez a növény kizárólag magvetéssel szaporodik, ráadásul nagyon könnyen elveti magát. A magok sörtések, így a szőrzetbe és a tollakba ragadva messzire és széles körben elterjednek.

Hosszú gyökere miatt nem alkalmas az átültetésre, ezért a vadmurok szaporításának legjobb módja a közvetlen vetés. Vásároljon magokat, vagy vessen összegyűjtött magokat közvetlenül a termőföldbe, amint azok megérnek. Alternatív megoldásként az összegyűjtött magokat félreteheti, és kora tavasszal elvetheti őket. A magokat a többi vadvirágmagtípushoz hasonlóan szórja ki a fellazított nedves talajba.

Ha kora tavasszal veti el, némelyik növény még ugyanabban a szezonban virágba borulhat. A legtöbbjük azonban az első évben a levelek és a gyökerek képzésére koncentrál, és csak a második szezonban fog virágozni.

Termesztési útmutató

Hazánkban szívós, könnyen termeszthető kétnyári növénynek számít a vadmurok, amely alacsony páratartalom és alacsony hőmérséklet mellett is kiválóan fejlődik. Ültesse napos helyre, hogy a növény sok szép, nagy fehér virágfürtöt hozzon. A félárnyékos hely is megteszi, a teljes árnyék azonban nagymértékben csökkenti a növény életerejét.

A vadmurok a vályogos, tápanyagokban szegény talajokat és a száraz területeket kedveli. Sokféle talajtípust elvisel, beleértve a meszes, agyagos és homokos talajt is. Az enyhén savas vagy semleges, 5,5-7,0 közötti pH-érték az ideális számára, de ez a faj ennél szélesebb tartományhoz is alkalmazkodhat.

Miután megtelepedett, a növény nem igényel öntözést. Ha meg akarjuk akadályozni, hogy a vadmurok magról szaporodjon és elterjedjen, vágjuk le az elnyílt virágokat.

Dara: A ‘Dara’ vadmurok egy érdekes fajta, amelyet gyakran „virágzó sárgarépa”, „csokoládé csipke virág”, „Ammi Dara”, vagy „Purple Kisses” néven jegyeznek. A vadvirágok közül is kiemelkedik, mivel a vadon termő fehér virágok helyett rózsaszín és lila virágokat hoz.

Kártevők és betegségek kezelése

Ezek a növények általában kevés gondozást igényelnek, de néha előfordul, hogy bizonyos rovarok és betegségek megbetegítik őket.

A háziasított vadmurok a kártevők kedvelt gazdanövénye, ezért ha a zöldségeskertjében sárgarépát termeszt, fontolja meg, hogy e két növényt a lehető legtávolabb ültesse egymástól. Tartsa szemmel a vadmurok minden fajtáját, hogy időben észlelje a sárgarépával kapcsolatos esetleges problémákat.

Habár a D. carota számos szívesen látott vendéget vonz, köztük a kártevők természetes ellenségeit és a beporzókat, néhány rovar, amely a D. carota növényre telepedik, nem annyira hasznos.

  • Levéltetvek

Számos faj, például a sárgarépa-fűzfa levéltetű (Cavariella aegopodii), a galagonya-petrezselyem levéltetű (Dysaphis apiifolia) és a lonc levéltetvek két faja (Hyadaphis foeniculi és H. passerinii) a nyár folyamán a vadmurok növényeken táplálkozik. A levélfodrosodás, az életerő csökkenése és a mézharmatos váladékon növekvő fekete penész a levéltetvek táplálkozásának tünetei. A sárgarépa-fűz levéltetű a sárgarépa foltosság vírusát és a sárgarépa vöröslevelűségét átviszi az egyik növényről a többire.

  • Hernyók

A vadmurok kiváló táplálék a fekete fecskefarkú lepke (Papilio polyxenes) és a zebramoly hernyó (Melanchra picta) lárvái számára. A fecskefarkú lepke egy feltűnő fekete szárnyú szépség, színes sárga és íriszkék rajzolattal, jellegzetes vörös-narancssárga „szemekkel” és a szárnya végén lévő jellegzetes fecskefarokkal.

Sok kertész próbálja magához csalogatni ezeket a lenyűgöző küllemű látogatókat, de ha elég sokan vannak, a hernyóik képesek egy teljes növényt is gond nélkül lerágni. A fekete fecskefarkú lepke hernyói fekete színűek, fehér csíkokkal és apró szőrökkel tarkítottak. Ezek aztán vörös-narancsszínűvé válnak, és végül az egész törzs sima és zöld színű lesz, sárga színű, fekete keresztirányú csíkokkal tarkítva.

A M. picta hernyói világosak és könnyen felismerhetők, fekete-fehér rajzolatuk és sárga csíkjaik vannak. Bár számos haszonnövényt megfertőzhetnek, rengeteg természetes ellenségük is van, amelyek csak arra várnak, hogy amint kifejlődnek, megtámadhassák őket.

Ezek a hernyók általában nem elég nagy számban vannak jelen ahhoz, hogy indokolt legyen a rovarölő szerek használata, így a kertészek kézzel lecsipegethetik őket, ha kárt okoznak. Olyan bakteriális rovarölő készítményt is alkalmazhatunk, amely A Bacillus thuringiensis-t tartalmaz, és amely nem károsítja a hasznos rovarokat.

Betegségek

A betegségek ritkán jelentenek problémát a vadmurok számára, de a következőkre figyeljünk oda.

A vadmurok levélfoltossága

A sárgarépa levélfoltossága komoly betegség, amelyet az Alternaria dauci okoz, egy olyan gombás betegség kórokozója, amely szereti a meleg, nyirkos időjárást. A leveleken és a levélnyélen szögletes foltok alakulnak ki, amelyek kiszélesednek és végül levélelhalást eredményeznek. Ez csökkenti a házi sárgarépa terméshozamát, de rendszerint csak a dísznövényként termesztett vadmurok levelein okoz kellemetlen látványt. A sárgarépa levélfoltosság ellen organikus gombaölő szerrel is megpróbálhatunk védekezni.

A legnépszerűbb felhasználási módok

  • A vadmurok virága önmagában is gyönyörűen mutat vázában vagy csokordíszként, ágyásban önmagában vagy más vadvirágokkal vegyítve.
  • Nagyszerű társnövény is, mivel virágpora és nektárja számos hasznos rovart vonz, például katicabogarakat és más bogarakat, legyeket és zengőlégyféléket, kis méheket és darazsakat.
  • Ültessük olyan zöldségfélék vagy gyümölcsök közelébe, amelyeknek beporzásra van szükségük, vagy azért, hogy odavonzzuk a rovarokat a kártevők elleni védekezés érdekében.
  • A vadmurok tollas leveleivel és csipkés virágaival kitöltheti a kertben a kopár foltokat. Virágai le is préselhetők és kiszáríthatók.

Gyorstalpaló termesztési útmutató

Növénytípus:                         .Virágzó kétnyári/vadvirágLombozat színe:fehér/zöld
Őshonos:Ázsiában, Európában, Észak-AfrikábanTalajtípus:Változó talajtípusok és pH-értékek, szárazság
Virágzási idő / szezonTavaszi-kora őszTalaj:Meszes, agyag, vályog, homok
Természetes élőhely:Rétek, legelők, füves lejtők, szántók, patakpartokTalaj vízelvezetése:Jó vízelvezetésű legyen
Gondozási igény:AlacsonyÜltetési mélység:Szabadföldön kell elvetni.
Szaporítás:Felszíni vetésselVonzza:A pillangókat, beporzókat és más hasznos rovarokat.
Magasság:90 cmFelhasználása:Vágott virágokként, szárított virágokként, vadvirágágyásokban, étkezési célra, gyógynövényként.
Szélesség:50 cmRend:Ernyősvirágzatúak (Apiales)
Érési idő:2 évCsaládZellerfélék (Apiaceae)
Vízigény:AlacsonyNemzetség:Murok (Daucus
Gyakori kártevők és betegségek:Répa levélfoltosság, levéltetvek, hernyókFaj:D. carota

A csipke visszatér!

A vadmurok vadromantikus, texturált megjelenés ismét népszerű a virágkötészetben és a kerttervezők körében, ezért az Anna királyné csipkéje tökéletes lehetőség arra, hogy mi is bekapcsolódjunk ebbe az egyre szélesedő bohókás trendbe.

Akár csokrokban, akár ágyásokban használjuk, a vadmurok fehér csipke-küllemű virágai extra látványt, finom levelei és össz-megjelenése pedig neutrális színt és boho hangulatot varázsolnak a kertünkbe, ráadásul vonzzák a hasznos rovarokat is.

A cikket fordította: Ordódy Eszter

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

5 érv, hogy ne vágjuk vissza télre az évelőket!

2024. december 18. 05:40

Nézzük meg az érveket a "mindent hagyunk úgy, ahogy van télen, hiszen a természet sem kaszál és vagdos" kertészeti elképzelés mellett!

Így tartsuk tisztán a szobanövényeink leveleit!

2024. december 17. 11:10

A szobanövények leveleinek tisztítása azért fontos, mert a rajtuk felhalmozódó por, zsír, vízkő vagy egyéb szennyeződés gátolhatja a növények létfontosságú folyamatait.

A legjobb talajtakaró mixek, és amit tudni érdemes róluk

2024. december 17. 05:40

A legjobb talajtakaró mixek témáját hoztam most, melyekről már saját tapasztalatok alapján tudom elmondani a legfontosabb információkat.

Így ne vásároljon növényt, ha jót akar magának és a kertnek!

2024. december 16. 13:40

A megfelelő növény kiválasztása nemcsak esztétikai kérdés, hanem a sikeres kertészkedés alapja is. Nézzünk 8 hasznos tippet a választáshoz!

Ennyi mindenre jó a cickafark – már a neandervölgyi ember is használta

2024. július 3. 16:40

Tudja-e, miért hasznos a cickafark, és mely népek, mely korok használták előszeretettel szerelmi jóslásokra, ruhafestésre vagy épp illatosításra?

Városi kertek gyógynövényeinek nyomában

2022. június 27. 06:36

A városi gyógynövénytermesztésnek mindig az az egyik nehézsége, hogy ott a szmog és más kemikáliák miatt gyógyászati értelemben nem ildomos használni őket. Természetesen minden nagyvárosnak vannak tisztább részei, így most főleg azokra gondoljunk, amikor a kertben gyógynövényt ültetünk.

Magyar szabadalom: így komposztálhatók a gyógynövények

2024. január 5. 09:10

Új gyógynövénykomposztálási technológia a lényege annak a Széchenyi István Egyetemen megszületett szabadalomnak, amit az intézmény nemrégiben sikeresen bejegyeztetett. A fejlesztés a hulladékfelhasználás csökkentéséhez járul hozzá.

Most szedjük a komlót! - Sör vagy főzelék legyen inkább belőle?

2022. szeptember 18. 05:36

A komló a házi sör alapja, de süthetünk vele ízletes házikenyeret, használhatjuk jóízű, friss salátának is, ha kedvünk tartja.