Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Hetekkel korábban virágzott a repce, hamarabb kezdődhet az új vetés

Agrofórum Online

A korai tavasz és nagy kánikula miatt korábban virágzott a repce, amelynek már lassan az aratásával is végeznek a magyar gazdák.

A korábban érkezett tartós meleg igencsak felgyorsította a repce beérését, ami miatt a gazdák kénytelen voltak idő előtt megkezdeni a betakarítását. A virágzása nagyjából egy hónappal korábban történt meg, így a termésveszteség elkerülése érdekében a betakarítást is ehhez igazították.

Mit hozhat a jövőben a korai termés?

Az időjárási és klimatikus viszonyok felborulása miatt manapság a gazdáknak folyamatosan figyelniük kell az érési fázist a termőterületükön. Ez idén sem volt másképp, hiszen a már kora márciusban enyhülő időjárásnak köszönhetően hamarabb elindult a növényeink élete a téli „visszavonulásuk” után.

Ez a repce esetében sem volt másképp, így kénytelenek voltak a termesztők időben lépni és megkezdeni a szükséges munkálatokat. A rovarok számára igencsak vonzó, sárgán elterülő mezők a fokozottabb kánikula miatt sokkal magasabb veszélynek vannak kitéve a korai érés miatt, hiszen a korán érkező meleg kedvez a kártevőknek.

Ha azt venné észre, hogy jellegzetes sárgás színe sárgás-barnássá válik, nem érdemes tovább várnia a betakarítással, mivel az optimális időzítés elengedhetetlen a maximális hozam és megfelelő minőség elérése érdekében.

A nagyobb gazdaságokban már május végén, június elején megkezdődött a betakarítás, melynek eredménye a korai vetés. Ez nagyon sok rizikóval járhat a termelők számára, hiszen a túl korai vagy túl kései vetés is okozhat problémákat az állományban.

Amennyiben az optimális, augusztus végére tehető időszak helyett korábban megkezdené a munkát, fokozottan érdemes a kártevőkre, különösen a repcebolhára odafigyelnie, mert a túl korai vetés miatt könnyen elszaporodhatnak a különböző betegségeket okozó kórokozók és kártevők.

A repce növényvédelme

Mivel a repce fiatal korában igencsak könnyen megszenvedheti a repcebolha okozta károkat, így a folyamatos megfigyelés elengedhetetlen. Amennyiben a leveleken apró kerek lyukakat vennénk észre, számíthatunk jelenlétükre. Ez azért is nagy probléma, mert a növényt jelentős vízveszteség éri, így a száraz időjárásban akár kiszáradhat, majd elpusztulhat.

Jó hír, hogy ezek az apró kártevők nyáron nem túl aktívak, nyugalmi időszakuk augusztus vége felé tehető, de amennyiben korábban vetnénk el a jövő évi termést, az korábban hozna levelet, így kedvezve nekik az ismételt aktív időszakukban.

Mivel tömeges megjelenésükkel elég nagy kárt tudnak okozni, így már a kelés után érdemes a szemrevételezést megkezdeni az állományunkon. Sajnos, vegyszeres védekezés esetében nincs nagy repertoár, azonban a vetés során ajánlott rovarölő szerrel csávázott vetőmagot vetni, amely mellett különböző rovarirtó szereket is alkalmazhat szükség esetén.

Az őszi időszakban még a repcedarázs is veszélyt jelenthet. Amennyiben a szemrevételezés során azt venné észre, hogy növénye gyengén vagy alig fejlődik, illetve valami lerágta a repce levelét, az valószínűleg a repcedarázs műve.

Az állomány szemrevételezésekor figyelje meg a levél fonákját, mert a fiatal lárva nagy előszeretettel lyuggatja azt. Fejlettebb lárvával lehet dolga, ha a levelekből csak a vastagabb levélerek maradtak meg, az érközei pedig elrágottak.

A legjobb védekezés ellene is, ha előre gondolkodunk, és csávázunk, hiszen ez többszörösen megtérülhet a termesztésében. Amennyiben nem rovarölőszerrel csávázott vetőmagot vetett, az állomány fokozott ellenőrzése elengedhetetlen mindkét károkozó visszaszorítása érdekében. A korai magvetés korai érést eredményez, így érdemes észben tartani állományunk 4-8 leveles korszaktól való rendszeres szemrevételezését.

Menjen biztosra, álljon a győztes mellé!

2025. december 23. 11:10

Az aszályos időszakok és a piaci bizonytalanságok közepette a SAATEN-UNION olyan genetikát kínál, amely szélsőséges körülmények között is megbízhatóan teljesít.

Öntözés nélkül termett 14 tonnás kukorica Borsodban, utánajártunk a csodának

2025. december 23. 04:58

Borsod vármegyében, Cigándon gazdálkodik György Gergő, aki a Kukorica Klub 2025. évi termésversenyében, öntözetlen körülmények között kiemelkedő eredményt ért el, első helyezett lett. Felkerestük telefonon, sikerének hátteréről kérdeztük.

A szója a vetésforgót és a pénztárcát egyaránt gyarapítja

2025. december 18. 14:10

A terület adottságainak megfelelő vetőmag választása kulcskérdés, ebben adnak széles választási lehetőséget a SAATEN-UNION fajtái.

Biológiai készítményekkel a termésbiztonságért

2025. december 18. 07:10

A talajélet tudatos erősítése ma már kulcskérdés a termésbiztonságban. Biológiai készítmények a gyakorlatban.

JANOSH. Az új repcegeneráció tudásával felvértezve

2024. július 9. 11:40

A RAPOOL új hibridje szántástól az aratásig kamatoztatja kiemelkedő genetikai képességeit, aminek végeredménye a kiemelkedően magas hozam.

Ellátási aggodalmak miatt ugrott meg a búza ára

2023. február 11. 08:37

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárta a hetet.

A melegebb időjárás miatt csökkent a búza ára

2021. február 27. 10:49

Európában eladói fölény alakult ki, a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza is olcsóbb lett, a repce kivételt jelentett a maga kurzusemelkedésével.

Tizennégy hónapos csúcson a kukorica ára

2020. október 28. 06:28

A kukorica árának tartós emelkedését szilárd kereslet támasztja alá, az Egyesült Államok az exportpiac fő szállítója, és ez várhatóan 2021-ig így is marad.