Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Újdonság a Syngenta őszi búza fajtakínálatában 2023-tól – fókuszban a termésbiztonság és stabilitás

Syngenta Kft.

Bár az idei kalászos szezont tekintve nem lehet okunk panaszra téli feltöltőcsapadék és tavaszi indító esők okán, már-már ideális feltételek között fejlődhettek eddig az állományok. Inkább az enyhe tél okozta levélbetegségek és kártevő nyomás, illetve a bedőlő terményárak okozhatnak nyugtalanságot a gazdáknak.

A Syngentánál viszont nem állhat meg a portfólió-fejlesztés. Nem csak azért, hogy az eddig elért pozíciónkat meg tudjuk tartani, illetve tovább tudjuk erősíteni a magyar piacon – örömünkre szolgál, hogy Falado őszi búzánk 2022-ben is az egyik legnagyobb területen termesztett búzafajta lett* – hanem azért is, mert a világ búza igénye előrejelzések szerint 2050-re meghaladja majd a 900 millió tonnát a népességnövekedés és a megváltozó táplálkozási szokások okán.

Az elmúlt években tehát nem csak a klimatikus viszonyok okozta szélsőségek kiküszöbölésére kerestük a megoldást, hanem a folyamatosan növekvő termesztési igényre is. Ezáltal még határozottabban rajzolódott ki az irány a nemesítési programjainkban: fokozott stressztolerancia- fagytűrés, szárazságtűrés, betegség-ellenállóság, magasabb beltartalmi paraméterek és stabil, magas terméshozam. Szerencsére elmondható, hogy törekvéseink nem maradnak eredmény nélkül. Jelen cikk írásakor még nem látható a vége a 2023-as szezonban megjelenő gombás betegségek okozta gazdasági kárnak. Az idei szezonban a lisztharmat (Blumeria graminis f.sp. tritici), a szeptóriás levélfoltosság (Septoria tritici) és a búza sárga rozsdája (Puccinia striiformis) okoz/okozott az ország valamennyi körzetében jelentősebb gondokat, de ezeket fungicides állománykezeléssel és a megfelelő fajtaválasztással kordában lehet(ett) tartani.

A Syngenta portfóliójában szereplő fajtákról összességében elmondható, hogy a rekordtermések mellett, a kiváló termésstabilitás nagyon masszív betegség-ellenálló képességgel is párosul. Falado őszi búzánk évek óta bizonyít kimagasló terméspotenciáljával, és kimagasló minőséget adó termésével. Legutóbbi sikere, hogy a 2022-es GOSZ-VSZT-NAK Posztregisztrációs Fajtakísérletében a korai fajták kategóriában a 3. helyen végzett**. A Gabrio és a Pibrac fajtáink pedig kiváló kvalitásuk és a főbb gombás betegségekkel szembeni toleranciájuk – mint a szeptória és fuzárium – okán a legnagyobb integrátori hálózatokba kerültek.

Az idei szezontól pedig újabb reménység érhető el a Syngenta őszi búza palettájában. A tavalyi évben debütált legújabb generáció tagjai mellett (SY Passion és SY Exaltation), idén bevezetésre kerül az SY Rocinante középkései szálkás kalászú, malmi minőséget biztosító búzafajtánk. Mindhárom újdonságról határozottan kimodható, hogy a nemesítési irányok tisztán kirajzolódnak: még magasabb termés, kiemelkedő tápanyagreakció, jó télállóság, kiemelkedő beltartalmi paraméterek és nagyon jó tolerancia a főbb levélbetegségekkel szemben. Míg az SY Passiont és SY Exaltationt olyan termőhelyekre ajánljuk, ahol a rozsdabetegségek terjedése kihívást jelent, addig emellett az SY Rocinante szeptóriára és lisztharmatra is kitűnő toleranciát mutat, illetve kiváló reakciót mutat az arid stresszre. Ezért is lehet, hogy az extrém száraz 2022-es évjáratban az IKR független őszi búza kísérleteiben az abszolút első helyet szerezte meg 8,45 t/ha-os kísérleti átlaggal (3 helyszín, 48 fajta vizsgálatában)***, míg az SY Exaltation 10,4 t/ha termést produkált a Syngenta 2022-es fejlesztői kísérletében (Bozzai), az SY Passion pedig 11,7 t/ha termést ért el ugyanitt, valamint éréscsoportjában az első helyen**** végzett a Nébih regisztrációs kísérletében 2020-ban.

SY Rocinante – új őszi búza fajta a Syngenta kínálatában a kimagasló hozam eléréséhez

Új generációs őszi búza fajtáink kiváltképp meghálálják a megfelelő, termőterületre szabott tápanyag-utánpótlást és egyéb kiegészítő mezo- és mikorelem utánpótlást. Látványosan javíthatunk beltartalmi paramétereiken, illetve általános kondíciójukon, beleértve a betegségekkel szembeni toleranciájukat.

Őszi búza fajtakínálatunkról további információkért látogassa meg weboldalunk!

*Nébih jelentés 2022-es évi kalászos vetőmaghelyzetről

**GOSZ-VSZT-NAK Posztregisztrációs Fajtakísérletek 2022

***IKR fajtakísérleti eredmény 2022

****NÉBIH regisztrációs kísérleti eredmény 2020

Kiss Nikolett
Kalászos vetőmagokért felelős fejlesztőmérnök
Syngenta Kft.

Bő 16 tonna kukorica hektáronként? A KITE Zrt. idén is elérte

2025. október 15. 16:10

Hogyan lehet évjárattól függetlenül magas jövedelmet elérni a növénytermesztésben? Erre a kérdésre is választ kaptak a gazdálkodók a KITE Zrt. rendezvényén.

A vetőmag az első lépés az úton. Ön dönt, merre indul.

2025. október 14. 10:10

A szélsőséges klímához alkalmazkodó tavaszi vetésű növények szerepe egyre jobban felértékelődik. De mely fajták teljesítenek a legjobban gazdaságszinten?

A talajtömörödés elkerülhető – fenntartható technológiák és gazdaságos megoldások a KITE-nél

2025. október 10. 16:10

„Irányt mutatunk – fókuszban a megoldások” címmel került megrendezésre 2025. október 7-én és 8-án a KITE őszi szántóföldi bemutatója, melynek központi témája a fenntarthatóság volt.

Rangos díjra jelölték a Syngenta Istem® karfiolját

2022. március 24. 05:36

A mostani nevezés is bizonyítja a Syngenta innovatív munkáját és rávilágít arra, hogy a vállalat számos - paradicsom, görögdinnye, paprika, csemegekukorica, karfiol - kultúrában vezető szerepet tölt be a zöldségvetőmagok területén.

Amistar SUN – Garancia a nyereséges napraforgó termesztéshez

2019. május 13. 10:50

Magyarország napraforgó termesztése világviszonylatban kiemelkedő. Tanúsítja ezt a 2018-ban elért 3,002 t/ha-os országos termésátlag, aminek alapja a termelők által alkalmazott intenzív termesztéstechnológia és szakmai tudás.

Elérhető-e a 6 t/ha termésátlag üzemi szinten napraforgóban? – újabb termelői szemmel

2022. január 21. 11:16

A Syngenta sokak számára megdöbbentő célt tűzött ki, még hozzá azt, hogy termelőinkkel közösen elérjük a 6 t/ha termésátlagot napraforgóban. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy Magyarország a napraforgó genetikának és a termelők precizitásának, technológiai fegyelmének köszönhetően a napraforgó termesztés élvonalában van. Éppen ezért meggyőződésünk, hogy mivel hibridjeinkben benne van a magas terméspotenciál, a két éve elindított és most kiterjesztett programunkban résztvevő termelőinkkel együtt közösen elérjük célunkat és tovább emeljük az országos napraforgó termésátlagot.

Medallon Premium - a tarlókezelés hatékony eszköze

2019. június 13. 11:28

A tarlókezelés kihagyhatatlan művelési elem. Ezzel az egyszerű, jól tervezhető gyomirtási beavatkozással tudunk a legtöbbet tenni azért, hogy a területeinken ne szaporodjon a gyommagkészlet, visszaszorítsuk az állományból nehezen irtható, gyakran már rezisztenciát mutató évelőket. Utána szebb, könnyebb és olcsóbb a következő évi gyomirtás.