0℃ -3℃
február 3. Balázs, Oszkár, Celerina
Növényvédelem
Fizetett tartalom

Állományvédelem a kalászos kultúrákban – az idei év tanulságai fejlesztői szemmel

Bayer

2023 kihívásokkal teli év volt a mezőgazdaságban, és nem volt ezalól kivétel az őszi búza és árpa sem. 2022 őszén a sok éves, átlagos vetésterülethez képest 10-15%-kal nagyobb területen került elvetésre a két kultúra. És bizony, sok tanulsággal szolgált ez a két növény azt illetően, hogy minden gazdálkodási év más és más megközelítést kíván meg, mind termelői, mind növényvédőszer-gyártói oldalról. Kísérleteink beállítása során igyekeztünk a folyamatosan változó igényeknek megfelelni, és olyan megoldásokat találni, amelyek nemcsak gazdasági előnyöket, hanem termésbiztonságot is nyújtanak a termelőink számára.

Szakmázzunk a Bayer-rel

A tavalyi ősz enyhe volt, viszonylag sok csapadékkal. Emiatt tapasztalhattuk, hogy a vírusvektorok és némely kórokozók már a fiatal állományokban megjelentek, helyenként pedig szükséges volt védekezni is ellenük. Tavasszal aztán a csapadékos idő folytatódott egészen nyár elejéig, így rég nem látott kórokozónyomást tapasztaltak a gazdák a területeket járva. 2023-ban sok helyen már korán, T1 időzítéssel védekezni kellett a lisztharmat ellen, majd nem sokkal később megjelentek a hagyományosan nagy hozamveszteséggel fenyegető levélbetegségek, mint a sárgarozsda és a szeptória, illetve árpában a hálózatos levélfoltosság, a ramulária, valamint az árpa törperozsda. A T2 védekezés során idén jelentős különbségeket tapasztaltunk az egyes készítmények teljesítményét illetően. Prémium készítményünk, az Ascra Xpro, a benne található hatóanyagoknak köszönhetően preventív, kuratív és eradikatív hatással rendelkezik, így hosszú ideig képes megvédeni a növényt a megjelenő fertőzésektől.

ÁLLOMÁNYVÉDELEM

Lássuk, hogyan teljesítettek a Bayer fungicidek a fejlesztői kísérleteinkben:

Bayer fungicidek táblázat

Az Ascra Xpro egy hármas kombinációjú nagy hatékonyságú gombaölő szer, mely képes megvédeni az állományokat még erős kórokozónyomás esetén is. Akár már 1,0 l/ha dózisban hatékonyan alkalmazható. Erős fertőzési nyomás esetén azonban alkalmazzuk 1,2 l/ha dózisban! Azoknak a termelőinknek ajánljuk, akik nem akarnak kompromisszumot kötni: az elérhető legmagasabb hozam mellett a minőség is elsődleges paraméter számukra. Nem szabad megfeledkeznünk az Ascra Xpro-ban található bixafén zöldítő hatásáról sem. A hatóanyag a levelekbe bejutva növeli a fotoszintézis és a légzés intenzitását, megakadályozza a levelek korai öregedését. A „zöldítő hatás” mellett – fokozott asszimiláció hatására – a zászlóslevelek hossza és szélessége is szignifikánsan nő, így juttatva a növényt nagyobb terméspotenciálhoz.

KALÁSZVÉDELEM

Fontos szót ejtenünk a kalászvédelemről is, hiszen a búzatermesztés növényvédelmi technológiájának záróelemeként hasonlóan fontos szerepet tölt be, mint a zászlóslevél védelme. A hozam helyett azonban, itt elsősorban a minőség megőrzése áll a fókuszban. A Bayer 2023-ban nagyközönség előtt is bemutatta a legújabb kalászfuzárium-specialista készítményét, az Inputot. Kettős hatóanyag-kombinációjának köszönhetően a legnehezebb körülmények között is kiválóan teljesít.

DON toxin tartalom

Képes jelentősen csökkenteni a fuzárium okozta kalászfertőzést, emellett pedig hatékony a később megjelenő levélbetegségekkel szemben is, ezért bátran javasoljuk termelőinknek, hogy 2024-ben használják az Inputot kalászvédelemben. Ajánlott dózisa 1,25 l/ha.

A Bayer Crop Science élen jár a gabonafungicidek fejlesztésében. A Magyarországon előforduló gabonabetegségek mindegyike ellen hatékony megoldást tudunk kínálni, így a Bayer technológiai ajánlatai biztonságot nyújtanak a termelők számára, legyen szó bármilyen erős fertőzési nyomásról. Emellett a széles hatóanyag-spektrumú készítményeink a rezisztencia kialakulásával szemben is megfelelő válaszokat adnak.

2024-ben is keresse a Bayer kalászos növényvédelmi megoldásait!

Bayer Crop Science

Nem csak formáz: amit a metszésről eddig nem mondtak el

2026. február 2. 07:10

A metszés sokkal több hatással van az ültetvény állapotára, mint azt elsőre gondolnánk – különösen tavasszal derül ki a jelentősége.

A gubacsokról, 15. rész - A gubacsok belső szerkezete - levélgubacsok: himlőszerű- és parenchima gubacsok

2026. február 1. 11:10

Körte, birs, dió, ördögcérna, juhar, szil és bangita: hogyan épülnek fel a levél belsejében fejlődő gubacsok, és hol élnek bennük a kártevők?

Ne feledkezzünk meg a rágcsálókról – most ütnek vissza!

2026. január 31. 08:10

Rejtőzködnek, mégis hatalmas kárt okoznak. A mezei rágcsálók elleni védekezés most, tél végén a legfontosabb.

Korán ébrednek a repce legveszélyesebb kártevői: kezdődik a repce ormányosainak szezonja

2026. január 30. 08:10

A nagy repceormányos és a szárormányos korai rajzása komoly terméskiesést okozhat, ha a védekezés időzítése hibás.

Kedvező hírek érkeztek a Bayer részvényeseinek

2020. január 25. 07:36

Sajtóértesülések szerint a Bayer 8 milliárd dollárt tartalékol a jelenleg közvetítés alatt, vagy bíróság előtt lévő, a glifozát tartalmú, Roundup egészségkárosító hatásai miatti perek károsultjainak.

A „pluszosok” már bizonyítottak – kalászos gyomirtó szerek a BAYER-től

2022. január 31. 08:12

2021-ben a Bayer Crop Science két új készítménnyel gazdagította a gabonafélék gyomirtóinak választékát. A Sekator Plusz kedvező költségszinten kiváló hatékonyságot biztosít a kétszikű gabonagyomok ellen. A Huszár Aktív Plusz pedig egy új hatóanyag kiegészítéssel még szélesebb gyomirtási spektrumot kínál kétszikű gyomnövények ellen, valamint kiváló hatású nagy széltippanra, perje fajokra és vadzabra is. A készítmények széfenert is tartalmaznak, így kímélik a kultúrnövényt.

A szélsőséges időjárást jobban tűrő kukoricafajtát dob piacra a Bayer

2022. február 20. 08:37

A jelenlegi fajtáknál egyharmaddal alacsonyabbra növekvő kukoricát 150 amerikai gazdálkodó veti majd el egy gazdálkodási kísérletben 2023-ban, majd a következő évben a szélesebb piacon is elérhetővé teszik.

Mágikus permetezési rendszeren dolgozik a német óriásvállalat

2023. november 2. 15:40

A Bayer a hannoveri Agritechnica szakkiállításon mutatja be a növényi kórokozók és kártevők egyaránt eredményesen bevethető MagicSprayer rendszert.