Növényvédelem
Fizetett tartalom

Áttörés az árpa sárga törpülés vírusával szemben

SAATEN-UNION Hungária Kft.

Különösen a korai vetésekben okoz gondot a betegség, amelynek jelentős terméscsökkentő hatása van.

A napjainkban már közhelynek számító klímaváltozás és az elmúlt években tapasztalt növényvédőszer hatóanyag kivonások, illetve a tartamhatású rovarölő készítmények kínálatának drasztikus csökkenése komoly kihívás elé állította az őszi kalászos gabonaféléket, elsősorban az őszi árpát és őszi búzát termesztőket. Különösen a korai vetést preferálókat, hiszen ebben az új helyzetben az őszi állományokat jelentősen veszélyeztetheti a szívó kártevők által terjesztett törpülésvírusok fertőzése. Az egyik legelterjedtebb és legjelentősebb kártételre képes ágens az árpa sárga törpülés vírusa, mely elsősorban levéltetvek közvetítésével kerül be a fiatal növényekbe.

A fertőzés jelei sokszor csak hónapokkal később, a tavaszi indulást követően válnak láthatóvá: a levelek sárgás-vöröses elszíneződést mutatnak, a növény növekedése leáll, mivel a fertőzés hatására a tápanyagellátása beszűkül, esetleg teljesen összeomlik. A gyökérzet és a levelek fejlődése erősen visszamarad, ha a növény egyáltalán képes kalász fejlesztésére, annak mérete, illetve az abban található szemek száma is jelentősen elmarad az egészséges egyedekétől. A fertőzés az állományokban lehet foltszerű, de sok esetben az egész területet érintheti, az okozott gazdasági kár mértéke a néhány százaléktól a teljes árbevétel-kiesésig terjedhet.

Tekintettel arra, hogy a klímaváltozás következményei a jövőben tovább erősödhetnek, és a hatékony védekezés lehetőségei is beszűkültek, kiemelkedő jelentőségű, hogy a SAATEN-UNION szakembereinek a legkorszerűbb kutatási és növénynemesítési technológiák felhasználásával ugyan, de mégiscsak klasszikus nemesítési eljárásokkal sikerült olyan sárga törpülés vírusával szemben ellenálló fajtákat létrehozni, amelyeket a termelők már napjainkban eredményesen tudnak felhasználni. Az ilyen típusú fejlesztéseknél több kihívással is szembe kell nézniük a nemesítőknek: egyrészt meg kell találni azt a rezisztenciaforrást, mely hatékony védelmet nyújt a mindenkori fertőzéssel szemben, másrészt az így előállított új, rezisztens fajták teljesítményének (termőképesség, termésstabilitás, agronómiai tulajdonságok) természetesen versenyképesnek kell lennie a piacon elterjedt, termelők által is közkedvelt hagyományos, azaz nem rezisztens fajtákéval.

A nemesítők etióp árpatájfajtákat kutatva azonosították az Ryd2 gént, mely az új fajták rezisztenciatulajdonságait biztosítja. A tulajdonság lényege itt is az, mint sok más rezisztencia esetében, hogy bár a fertőzés megtörténik, a növényen látványos tünetek és élettani változások nem alakulnak ki, és terméscsökkenés sem jelentkezik. Ráadásul a legfrissebb tudományos kutatások szerint a vírusrezisztens fajták egyébként fertőzött egyedei kevésbé vonzóak az újonnan betelepülő levéltetvek számára, mint a hagyományos fajták fertőzött példányai. Azaz a vírusrezisztens fajták használata a vírus további terjedésének mértékét, valamint kockázatát is csökkenti.

A SAATEN-UNION nemesítőinek köszönhetően ma már rendelkezésre áll az említett vírusrezisztencia-génnel felvértezett fajták választéka, ami a gyakorlatban jól működő megoldást kínál az őszi árpa sárga törpülését okozó növényvirológiai problémára.

Varga Gábor
termékfejlesztő
SAATEN-UNION Hungária Kft.
www.saaten-union.hu

A komposztról derült ki szenzációs újdonság – eggyel több ok, hogy bajlódjunk vele

2025. december 17. 13:10

A talaj tápanyagtartalma, szerkezete szempontjából nagyon hasznos anyag a komposzt. Úgy tűnik, növényvédelmi szempontból is vannak kedvező tulajdonságai.

Mezei pocok elleni védekezés: amit sokan még mindig rosszul csinálnak

2025. december 16. 07:10

Biocid vagy növényvédő szer? A helytelen választás nemcsak hatástalan, hanem jogsértő is lehet mezőgazdasági területen.

Mitől ritkul meg télen az őszi vetés? Vizes élőhelyek téli kártevői

2025. december 10. 07:10

A fagyos hónapok különös kártevőket hoznak a földekre: védett madarakat és egy harcias betolakodót, amelyet nem tanácsos megközelíteni.

Rejtett védelmi rendszer: a növények nem hagyják magukat

2025. december 9. 07:10

Egyre több bizonyíték mutatja, hogy a növények saját „gyógyszereket” termelnek. De mire elég ez a természetes védekezés?

RAPOOL-REPCÉK. SHREK, a zöld óriás

2019. július 11. 09:47

SHREK hibridünket bátran ajánljuk extenzívebb és kevésbé kedvező termőterületekre is.

RAPOOL-repcék: DUKE

2021. július 15. 07:39

Kimagasló olajtartalommal és stabilan magas terméshozammal rendelkező, kifejezetten egészséges hibrid.

Őszibúza-fajták. Minőség és mennyiség zseniális kombinációban

2019. július 26. 07:47

A szélsőségesen változó időjárási és piaci körülmények olyan búzafajtákat igényelnek, amelyek nagyobb termőképesség, jobb stressztűrés és magasabb szintű betegség-ellenállóság mellett tudják biztosítani az élelmiszer- és a takarmánycélú alapanyagot.

Szója: meghálálja a választását

2020. február 16. 08:15

A SAATEN-UNION olyan szójafajtákkal foglalkozik, amelyek közül hazai viszonyok között, eltérő termesztési célok esetén is mindenki megtalálja a neki megfelelőt.