Az őszi káposztarepce a napraforgóhoz hasonlóan meglehetősen nagymértékben igényli a hatékony növényvédelmet. Eltérően a többi szántóföldi növénykultúrától, a repce esetében nem a gyomirtás, hanem döntően az állati károsítók elleni védelem a felelős a kezelések számának és a növényvédelmi költségek döntő hányadáért.
A repce igényes növény, így termesztésébe semmiképp sem célszerű úgy belevágni, hogy akár a talajművelés, akár a növényvédelem tekintetében ne lennénk szinte mindenre felkészülve. A repcében előforduló növényvédelmi problémák, döntően a zoológiai eredetű problémák sorát az 1994. évi 8. számunkban több szerző is kellő részletességgel kitárgyalta. Mindezek mellett egy későbbi, a 11. számban Szilágyi Kálmánné és Zaják Árpád zoológusoknak a mezei pocokról írt cikkére is szeretnénk felhívni az olvasók figyelmét.
Hogy kerül a repce esetében a mezei pocok (és társai, a különböző pockok és egerek) a képbe? Leginkább úgy, hogy a repce ideális tartózkodási és táplálkozási terület számukra. A talaj körülbelül egy évig bolygatatlan, a felnövekvő zöld biomassza igencsak nagy (tehát meglehetősen nagy tömegű táplálékot biztosít) és ez a biomassza egy idő után már hatékony védelmet is nyújt a rágcsálóknak, főképp a szárnyas ragadozókkal szemben.
Veszélyben a melegvérű állatok
A már 10-12 leveles állományban a pockok tevékenysége majdnem rejtve zajlik és sok ragadozó már nem is tud hozzájuk férni. A szerzők teljesen világosan leírják, hogy miért és mikor lehet a csalétkes irtásra használt klórfacinon hatóanyagú készítmény (akkoriban a Redentin 75 volt engedélyezve) veszélyes a vadon élő melegvérű állatokra, elsősorban a nyulakra.
Kiemelik azt is, hogy döntően olyan helyeken lehet igen eredményes a használata, ahol a mezei rágcsálók alig találnak más, alternatív táplálékot. A zöld növényi részekkel teli területen a készítménytől kellő hatékonyság nem várható el.
Magyarország piacvezető repcehibridje, az UMBERTO KWS mellett egy kiemelkedő hibridet ajánlunk a repcetermesztők figyelmébe. A KWS MIKADOS – 2024-ben debütáló repce ÚJDONSÁGUNK Magyarország számos pontján nagyüzemi (3 hektár) körülmények között vizsgázik, hogy a lehető legszélesebb körű tapasztalattal álljunk rendelkezésre erről a kiemelkedő tudású ÚJ KWS repcehibridről! A részletekért KATTINTSON A KÉPRE!
Fokozottan igaz ez a repcére, amely keresztesvirágú növény lévén K-vitamint termel, amely a véralvadásgátló hatóanyagok ellenszere. Így a repcében a véralvadásgátlós kezelések hatékonysága mindig kisebb lesz, mint más kultúrákban.
A mezei rágcsálók eloszlása egy táblán szinte minden esetben gócos, heterogén, így a teljes felületre kijuttatott rágcsálóirtó készítményt a szerzők leírása szerint a pockok és társaik nem gyűjtik össze a járataiktól távol eső területekről. Így azt más állatok összegyűjthetik, elfogyaszthatják és ez könnyedén a mérgezésükhöz, elhullásukhoz vezethet.
Ha belegondolunk a napjainkban engedélyezett mezei rágcsálók elleni csalétkes védekezésre, akkor látható, hogy az engedélyező hatóság pont a teljes területkezelés megtiltásával sikeresen megoldotta ezt a problémát.
Véralvadásgátló készítmények – csak szükséghelyzetben
A járatkezelésnél – helyes kivitelezés esetén – nincs lehetőségük a szántóföldön kószáló egyéb melegvérű állatoknak hozzáférni a mérgezett csalétekhez. Az is újdonság napjainkban az egy emberöltővel ezelőtt fennálló pocokirtási lehetőségekhez képest, hogy a napjainkban már csak szükséghelyzeti engedéllyel alkalmazható véralvadásgátló készítmények (Pocok Tox Max, Rodent Stop) mellett lehetőség van szintén járatkezeléssel cink-foszfid hatóanyagú „zöldkönyves” készítmények (Ratron GL, GW, ST) használatára is.
A fémfoszfid véralvadásgátló lehetőségek közötti választás során segítségünkre lehet az a tény, hogy a fémfoszfidokból nedvesség hatására szabadul fel a tényleges mérgezést kiváltó foszfor-hidrogén gáz.
Ez a nedvesség sajnos nemcsak akkor léphet kapcsolatba a mérgezett csalétekben levő fémfoszfiddal, amikor a mezei rágcsáló azt lenyelte, hanem nedves, esős párás időben is. Ha a csalétekben levő fémfoszfid (a jelzett készítmények esetében 8% cink-foszfid) már átalakult, akkor az a csalétek a továbbiakban már teljesen hatástalan lesz.
A mérgezett csalétekből fejlődő gáz viszont messze kevés ahhoz, hogy a járatban belégzés útján elpusztítsa a rágcsálókat. A mérgezett csalétkek nem gázosító szerek!!!
Előnye ugyanakkor a fémfoszfid hatóanyagú készítmények csoportjának, hogy ellenük nincs ellenszer az elfogyasztás után és nem okoznak szekunder mérgezést az elhullott rágcsálókat esetenként elfogyasztó ragadozók között.
A véralvadásgátlóknak, így a klórfacinonnak ugyanis van ellenszere, a K-vitamin, amely zöld növényekben található meg és a keresztesvirágú növényekben, így a repcében is nagyobb mennyiségben fordul elő. Ezért is lehetséges az, hogy a repcékben végzett rágcsálóirtások esetenként viszonylag kicsi hatékonysággal járnak.
T-fák használata
A szerzők cikkük végén kitérnek egy olyan kihasználatlan lehetőségre, amely az integrált növényvédelembe kiválóan beilleszthető, annak szerves része lehet és méltatlanul el volt hanyagolva, úgy 30 éve, mind napjainkban is.
Itt a természetes ellenségek, elsősorban a szárnyas ragadozók (ölyvek, vércsék, baglyok) tevékenységének segítésére gondoltak a szerzők. A T-fák leütése a pocokkal veszélyeztetett területekre, azok vándoroltatása olcsó és hatékony módszer a mezei rágcsálók ellen.
A ragadozók jelenléte igen jól jelzi, hogy hol van probléma és hiányuk azt is jelzi, hogy mikor süllyedt a rágcsálók népessége egy olyan nagyon alacsony szintre, amikor a ragadozó madaraknak azon a helyen már nem éri meg lesben állni.
A természetben előforduló hasznos szervezetek segítése, így többek között a mezei rágcsálókkal táplálkozó ragadozó madarak segítése a T-fák kihelyezésével egyáltalán nem a biotermesztéssel foglalkozó gazdák privilégiuma!
Szinte minden majorságban van olyan hulladék faanyag, amelyből ilyen alkalmatosságok tucatszámra állíthatók elő. A létező legolcsóbb védekezési módszer, amely nem károsítja az élővilágot (erről azért a mezei rágcsálóknak vélhetően más a véleménye!), és nincs ellene hatékony ellenszer.
(Fotó: Uschi Dugulin/Pixabay)
