20℃ 10℃
szeptember 26. Jusztina, Kozma, Damján
Növényvédelem

Amikor a csapadék már a kórokozóknak kedvez

Agrofórum Online

Az ősz végi, tél kezdeti időjárás szerencsére (még) eléggé csapadékos, nedves szokott lenni az évek túlnyomó hányadában. Így van ez az idei évben is.

A napokban érkezett nagy mennyiségű, vegyes halmazállapotú csapadék nem csak az elvetett őszi kultúrák számára hasznos, hanem néhány kórokozó számára is kiváló feltételeket teremt a felszaporodáshoz.

Víz: kell is, meg nem is

Jó néhány közismert szántóföldi kórokozó esetében a víz kevésbé szükséges az illető mikroba számára a fertőzéshez, illetve a tápnövényen történő növekedéshez. Tipikusan ilyen kórokozó pl. a gabonalisztharmat (Erysiphe graminis), amelynek csak a konídiumok csírázása során van szükségük némi cseppfolyós vízre. Még ennél is takarékosabbak a különféle rozsdagombák.

Bár általában kedvelik a magasabb páratartalmú levegőt, de az uredospóráik csírázásához minimális mennyiségű vízre van csak szükségük. Ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen némelyikük, mint pl. a szárrozsda (Puccinia graminis) szélsőségesen melegkedvelő faj, sivatagi körülmények között is otthonosan érzi magát. Már pedig a sivatagok nem éppen azok a helyek a világban, ahol a cseppfolyós víz hatalmas mennyiségben állna akár a tápnövény, akár a kórokozó rendelkezésére.

Ráadásul ezek a már említett kórokozók kimondottan nem kedvelik a sok nedvességet, a sok csapadékot. A lisztharmatok konídium láncainak fejlődését döntően a napfény stimulálja. Fényszegény környezetben, ha felhők takarják el a napot, akkor a kórokozó szaporító anyagának termelése jelentősen visszaesik.

Mindezen túl a csapadék még le is mossa a földre a konídiumokat, amelyeknek ettől kezdve radikálisan lecsökken az esélyük arra,  hogy megfertőzhető növényi felülettel találkozhassanak. Hasonló a helyzet a rozsdagombák esetében is. Ha egy intenzívebb csapadék lemossa az uredospóráikat a talajra, akkor amíg újak nem termelődnek, addig a kórokozó inokulum hiány miatt nem nagyon lesz képes újabb fertőzések megindítására.

Van, aki vizesen szereti

Ezekkel a kórokozókkal ellentétben van jó néhány olyan faj, amely csak nagyon nedves, párás környezetben érzi igazán jól magát. ha csak a kalászos gabonákat nézzük, ott is több ilyen nedvességkedvelő kórokozóval találkozhatunk.

A búza félék egyik leggyakoribb, közönséges, levélfoltosságot előidéző kórokozója a szeptóriás levélfoltosság (Septoria tritici). Ez a nekrotróf életvitelű gomba csak nedves környezetben tud elhatalmasodni. Szinte mindig van valamennyi a búzák levelein, de számottevő mértékben csak akkor képes felszaporodni, ha az időjárás is segíti. Ebbe nem csak a csapadék és a páratelt környezet tartozik bele, hanem bizony a szél is.

Erős szeptóriás levélfoltosság fertőzése őszi búzán

Konídiumai ugyanis rendkívül könnyűek, így igen nagy távolságokra is eljuthatnak a szél útján. A tavaszi „böjti szelek” éppen ezért kiváló terjesztői ennek a kórokozónak. Ez a gomba ráadásul eléggé kedveli a hűvösebb körülményeket is, így a jelenlegi körülmények között számottevő terjedése várható a búzák lombozatán.

A szeptóriás levélfoltosság gyakori kórokozó ugyan, de általában nem okoz súlyos lomb veszteséget. Ugyanakkor némi aggodalomra adhat okot az a tény, hogy a kórokozó iránt nagyon fogékony fajták (Artimus, Christoph, stb.) terjedőben vannak. Ezek egy rossz, a kórokozót segítő, vizenyős termőhelyen akár olyan mértékű fertőzést is elszenvedhetnek, amely csak fungicides védelemmel korrigálható.

Az árpák is veszélyeztetettek

A búzával ellentétben az árpának több olyan kórokozója is van, amelyek az átlagosnál jóval nedvesség kedvelőbbek. A leginkább vízkedvelő árpa kórokozó a rinchospóriumos levélfoltosságért felelős Rhynchosporium secalis gombafaj. Bár ez szélsőségesen nedvességkedvelő, de egyúttal melegkedvelő faj is egyben, így jelenleg a fellépésével nem kell számolnunk.

Az árpa egyik leggyakoribb kórokozója, a barna levélfoltosságért felelős Bipolaris sorokiniana gomba is nagyon kedveli a nedves, vizes, párás környezetet. Ráadásul a hűvösebb klímán érzi jól magát. Már könnyedén lehet vele találkozni az őszi árpa vetések lombjain. Szerencsére ez a kórokozó amennyire gyakori, annyira kis pusztító erővel rendelkező parazita, így szerencsére a jelenléte általában nagyon ritkán okoz olyan veszélyt, hogy fungicides állományvédelmet provokáljon ki a megjelenésével.

Barna levélfoltosság erős fellépése őszi árpán

Közeli rokona, a hálózatos levélfoltosságért felelős Drechslera teres gombafaj már nem ilyen könnyű ellenfél. Mint minden, korábban a Helminthosporium nemzetségbe sorolt gomba, ez is kimondottan nedvességkedvelő faj, de jobban szereti a melegebb körülményeket.

A veszedelmes hálózatos levélfoltosság is nedvesség kedvelő

Viszont a meleg ősz folyamán eleinte az árvakeléseken, később pedig már az őszi vetéseken is olyan nagymértékben felszaporodott, hogy a mostani hűvös, néha fagyos időjárás ellenére ez a kórokozó jelen időszakban reális veszélyt jelent az őszi árpák lombozatára. A tél folyamán a melegebb periódusokban gond nélkül tovább terjedhet úgy, hogy a felázott talajok miatt nem sok esély nyílik a gazdálkodók számára a fungicides védelemre.

Érdemes figyelni árpa állományainkat és ahol számottevő mértékben jelen van ez a veszélyes kórokozó, ott amint lehetőségünk nyílik, szükség esetén ne habozzunk védekezni. Ha ez a kórokozó elszabadul, akkor az akár az árpa állomány életébe is kerülhet!

A képek a szerző felvételei.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Őszi növényvédelem: ezeket a teendőket ne halogassa!

2026. szeptember 22. 07:10

Az aszály a gyümölcsfák áttelelését is veszélyeztetheti. Mutatjuk, miért fontos az őszi lombtrágyázás, és hogyan menthető a diótermés.

Szomjaznak a fák, most különösen fontos a kálium

2026. szeptember 19. 07:10

Az aszály a fákat is megviselte: a zöld lombon keresztül még segíthetjük tápanyagellátásukat és téli felkészülésüket

A vetésidő növényegészségügyi vonzatai

2026. szeptember 18. 11:10

A túl korai vetés komoly növényegészségügyi kockázatokat rejthet: kártevők és vírusvektorok támadhatják a fiatal állományt.

Segítséget is tud „hívni” a kukorica, ha megtámadják a gyökerét

2026. szeptember 13. 07:10

A növények érzékelik a kártevők támadását, vegyületeket termelnek, sőt természetes ellenségeiket is a helyszínre csalogathatják.

Szeptóriás levélfoltosság: a búza kora tavaszi kórokozója

2024. február 28. 05:40

A szeptóriás levélfoltosság a termesztett gabonáink közül csak a búzára és kisebb mértékben a tritikáléra jelent veszélyt. A búzafajok közül ugyanakkor valamennyi fajra veszélyes, így a durum búzára, a tönkölyre, tönkére és kisebb mértékben az alakorra is.

Klórtalonil – Kontakt hatóanyag a maximális kórokozók elleni védelem érdekében

2019. február 15. 12:33

A Syngenta Kft. a több szempontból is előnyös klórtalonil hatóanyagot tartalmazó Amistar Opti és Cherokee gombaölő szereivel megbízható segítséget nyújt a magyarországi kalászos gabonatermelők részére

Mi okozza a fekete pontok kialakulását a zeller levelein?

2019. december 2. 10:54

T. Mátyásné kérdése: Zellerek levelein apró fekete pontokat látok, körülötte a levél elszáradt. Sajnos tönkretette a zeller leveleit. Mi okozhatta? Megelőzhető?

Hogyan indul a vegetációs időszak a kalászos gabonákban?

2020. március 16. 08:57

A március első felében gyakori melegebb időjárás hatására feléledt a természet. Meglehetősen jól látható ez az őszi kalászos gabonák tábláin, amelyek (az „éhező”, fejtrágyázásban még nem részesített őszi árpák élénksárga állományait leszámítva) élénkzöld színe egészséges növényállományokra enged következtetni. Ez az idillinek mondható kép ugyanakkor durván megtévesztő is lehet. Az egészségesnek látszó lombozat mélyén esetenként több kórokozó is feléledt már a sikeres áttelelésből és éppen készül arra, hogy a lombozat elpusztításával hatékonyan csökkentse a későbbi termést.